2024. október 27-én a Republikánus Párt kampánygyűlésén a New York-i Madison Square Gardenben készített kép Hulk Hogan volt amerikai hivatásos pankrátorról, színészről
Fotó: MTI/EPA/Sarah Yenesel
Hirdetés

Hulk Hogan, polgári nevén Terry Bollea halálhírét a World Wrestling Entertainment (WWE), a világ legnagyobb, pankrációt népszerűsítő cége is megerősítette, közleményében „a popkultúra egyik legismertebb személyiségeként” méltatva Hogant, aki az 1980-as években hozzásegítette a szervezetet a globális elismertséghez.

A pankrátor menedzsere, Chris Volo az NBC Los Angeles regionális hírtelevíziónak elmondta, hogy Hogan családja körében halt meg csütörtökön a floridai Clearwaterben található otthonában.

A helyi hatóságok szerint szívmegállás miatt riasztották a mentőket csütörtök reggel Hoganék házához. Az egykori sportolót kórházba szállították, de ott már csak a halálát tudták megállapítani.

Hogan pankrátorként az 1980-as években vált ismertté, később filmekben és sorozatokban is szerepelt. A csaknem két méter magas izomember védjegyének fehér haja és jellegzetes fehér bajsza számított.

Hogan Donald Trump több kampánygyűlésén is részt vett, a republikánusok tavaly nyári kongresszusán Milwaukee-ban a tömeg üdvrivalgása közepette levette zakóját, majd letépte magáról fekete pólóját, ami alatt egy piros trikó volt „Trump – Vance 2024” felirattal. „Nyugodj békében legenda” – írta Donald Trump Junior, a január 20-án hivatalba lépett Donald Trump elnök fia az X-en.