Mi mindent megteszünk azért, hogy elérjük a céljainkat

– Ahogy néztem a közösségi médiás profilodon a rövid jellemzésedet, egyből feltűnt a táplálkozási tanácsadó és a cukrász végzettség egymás alatt. Érzek itt némi ellentmondást. Vagy a kettő nem zárja ki egymást? Nálad hogyan találkozott össze a két terület?

– Kicsit távolabbról kezdeném. Először közgazdaságtant tanultam az egyetemen, le is diplomáztam, de már a tanulmányaim alatt éreztem, hogy a közgáz nem az én utam. Ezután elkezdtem a jogi egyetemet, ahol hamarosan végzek, megszerzem a diplomámat.

–  Mielőtt eljutunk a sütikhez, közgáz és jog? Két nagyon kemény szakirány, ezek szerint szeretsz tanulni?

– Nem szeretek, de tudok. Úgy vagyok vele, ha már belekezdtem, végigcsinálom, nem adom fel félúton. Most tettem le a napokban egy sikeres vizsgát, előttem áll még a záróvizsga, szakdolgozat, államvizsga, de végigmegyek ezen az úton. A sok tanulás közben viszont rájöttem, számomra ennyi nem elég – tanulás, magolás, irodai munka – ahhoz, hogy boldog legyek alkotnom, teremtenem kell valamit. A férjem élsportoló, és láttam, mennyire komolyan veszi a kajakozást, milyen sok energiát belefektet, hogy elérje a célját, úgy éreztem, nekem is tevékenyen hozzá kell járulnom az álmai megvalósításához. Az edzés önmagában nem elég az élsportnál, szerettem volna tudni, ha már főzök, pontosan mire van szüksége, mitől fog jobban evezni, a táplálkozással mennyit segíthetek a teljesítményén. Három éve elvégeztem a táplálkozásitanácsadó-képzést. Mindig próbáltunk egészségesen táplálkozni, de nem feltétlenül voltak konkrét ismereteim, hogy miből, mennyi kell, mikor és mit kell enni, és ezzel együtt mikor és mit nem szabad enni. Szóval elvégeztem a képzést, és annyira belelendültem, hogy most már mindent én készítek el a férjemnek.

–  És a cukrászat? A sütik nem nagyon férnek bele egy élsportolói étrendbe. 

–  Szombatonként iktattuk be a „csaló napot”, akkor Sanyi mindent ehet, én meg kiélem magam a főzésben és sütésben. A cukrászat nálam régi szenvedély. A családnak mindig én készítettem a tortákat, sütiket. Régi vágyam volt a cukrászképzés, de mindig elhalasztottam, felülírta valami fontosabb. Olyan sokáig dédelgettem ezt az álmot és már elillanni látszott, ráadásul a képzési rendszer is változás előtt állt, ezért megragadtam az utolsó alkalmat és még éppen elcsíptem az utolsó féléves képzést. Így lettem táplálkozási tanácsadó és cukrász egy személyben.

– Ahogy mondtad, a táplálkozásitanácsadó-képzésben a férjed jelentette a fő motivációt, mennyire kellett átállnod mellette az élsportolói életmódra?

–  Teljesen, de azért nem egyik napról a másikra alakult így. Az biztos, hogy teljesen más az életünk, mint egy civil páré. Már bruttó 11 éve vagyunk együtt, beletanultam, látom mennyi áldozattal és odaadással jár ez az életmód. Felvettem a hátország szerepét és mindenben támogatom.

–  Mindketten nagyon fiatalok vagytok, tizenegy év nagy idő. Mit lehet tudni kettőtök sztorijáról?

– Egy városban nőttünk fel, és mindig ismertük egymást. Sanyi két évvel fiatalabb, mint én. És igazság szerint mindig nagyon tetszett. (nevet) Egy gimnáziumba kerültünk, közös baráti társaságunk alakult ki, és mit mondjak, onnan már menthetetlen volt a helyzet.

–  Az első nagy szerelem?

–  Igen, abszolút.

–  Viszonylag ritka manapság, hogy párok ilyen hosszú időn keresztül kitartanak egymás mellett, a fiatal generációnál még ritkább.  

– Nálunk is voltak mélypontok és szünetek, de sokat számít, hogy együtt nőttük fel, egymáshoz alakultunk az évek alatt és kitartunk egymás mellett. Én például nagyon görcsösen ragaszkodom a tervekhez, korábban minden napomat leírtam óráról órára, míg Sanyi a teljes ellentétem, totál szabad szellem. Össze kellett csiszolódni. Sokat változtam az évek alatt, és nem azért, mert elvárta, hanem mert azt vallom, egy kapcsolatért tenni kell, mindenkinek.

–  Ahogy hallgatlak, sokat teszel is érte, tulajdonképpen mindent alárendeltél te is a sikeres olimpiai szereplésnek.  

– Inkább úgy fogalmaznék, a saját céljaim nem borultak fel, csak egy időre a prioritás változott. Az olimpiai felkészülés mellett tanultam, dolgoztam, az időmet percre pontosan beosztottam, tényleg mindent hozzá igazítottam. Az élsportolók legfőbb álma az olimpiai bajnoki cím, és ennek eléréséért mindig is sokat tertünk. Amikor egy évvel elhalasztották a tokiói olimpiát, egy újabb lehetőséget láttunk magunk előtt, hiszen Sanyi életkorában plusz egy év hatalmas előrelépést és fejlődést tartogathat. Leültünk és megbeszéltük, mit tudunk még minden addigi mellett megtenni azért, hogy sikeres legyen, és bárhogy is alakul, utána azt mondhassa, mindent beleadott. Azért az az egy év nagyon húzós volt mindkettőnknek, hiszen reggeltől estig csak a kajakról szólt az életünk, de megérte.

–  Mi volt a legdrasztikusabb számodra?

–  Haris Éva táplálkozási tanácsadó segített nekünk egy tökéletes étrend összeállításában. Nagyon komolyan vettem a saját feladatom, olyan nem fordulhatott elő, hogy nem tudok főzni és gyorsan rendelünk valami kaját. Hétfőtől vasárnapig mindent én készítettem, ami iszonyú időigényes feladat, hiszen egy élsportoló változatos étrendet igényel, mindenféle tápanyagra szüksége van, hetente kétszer nem eheti ugyanazt. Minden étkezésre mást kellett készítenem.

– Tóthné Kurucz Panka, az olimpia bronzérmes cselgáncsozó, Tóth Krisztián felesége is említette, mennyit számolgatott a felkészülés alatt. Nálatok volt lázadás a férjed részéről?

– Mindkét fiú Haris Évával dolgozik, és azt hiszem, Pankával sokat tudnánk mesélni. Vannak sztorijaink, de mindent nem árulhatunk el. (nevet) Szerencsére nálunk Sanyi is nagyon komolyan vette az előírtakat és arra törekedett, hogy mindent minél profibban csináljon, nem lázadt soha a menü ellen.

–  Tényleg mindent egy lapra tettetek fel, mekkora nyomás nehezedett rátok? Magyarországon jellemzően aranyakban gondolkodunk, kajak-kenuban meg pláne.

–  A mentális felkészülésben hatalmas segítséget jelentett, hogy Sanyi a felkészülés utolsó évében pszichológust váltott, akivel zökkenőmentesen ment a profi munka. Előtte ugyan nem mondtuk ki egymásnak, de az olimpia után megbeszéltük, hogy mindketten aranyat vártunk. Tényleg minden energiánkat beletettük és úgy éreztük, hogy ha most nem jön össze, akkor soha.

–  Úgy érzed, ennél többet már nem lehetett volna tenni?

– Igen, így van. Bár mindig van fejlődési lehetőség. A Covid azért sok mindent felülírt, az eredeti tervek szerint én is mentem volna Tokióba. Annyira rossz érzés volt, hogy itthonról már nem tudtam semmit tenni, ott már tényleg minden Sanyin múlott. Mondjuk így utólag belegondolva, lehet, hogy jobb is, hogy nem látott a helyszínen, az olimpiai döntő napján én valahol máshol voltam agyilag, életemben nem voltam annyira ideges. Egyébként is nagyon izgulok egy-egy versenye alatt. Persze ezt ő soha nem érzékeli, ha beszélünk a futamok előtt, én mindig próbálok kiegyensúlyozott és nyugodt maradni.

– Előfordult, hogy közbe kellett lépned, mert azt láttad, túlságosan stresszelt egy verseny miatt?

– Egy konkrét esetre emlékszem. Az egyik hazai válogatóversenynél szétlövésre került sor. Előtte este teljesen belázasodott, annyira stresszelt. Akkor sikerült meggyőzöm, hogy valójában semmi baja nincs. A láz elmúlt, jó állapotba került a versenyre. Ilyenkor azért fontos, hogy legalább én nyugodt maradjak.

–  Hogyan vezeted le a feszültséget? A versenyek mellett a saját vizsgáid is adnak épp elég okot az idegeskedésre. 

– Járok CrossFit-edzésre, ott levezetem a feszültséget. A főzés engem teljesen kikapcsol, tökéletes stresszoldó. Ha pedig sütök, megszűnik a világ…

– Ahogy említetted a táplálkozási tanácsadót, pszichológust és azért nem elvitatható a te szereped sem ebben a teamben, megfigyelhető, hogy egyre több sportoló dolgozik együtt nagyobb szakemberstábbal.

– Azt látom, hogy még mindig nem elegen. Sokan gondolkodnak úgy, hogy elég, ha edzésen kiadják magukból a maximumot. Sanyi reggeltől estig csak a kajakkal foglalkozik, az edzés a napnak csak egy részét teszi ki. Neki tényleg az egész életmódja erről szól. Szerencsére változik az élsportolói közeg, van egy tudatosabb réteg, akik utat mutatnak a többieknek. Mert a siker, a győzelem, az olimpiai bajnoki cím tényleg olyan nüansznyi dolgokon múlik, ezért mindent meg kell tenni.

– Ahogy mondtad egy teljes évet alárendeltél a férjed sikerének. A prioritás változott, a céljaid nem. Azt is mondtad, a közgáz és a jog nem a te világod, ha ennyire elmerültél a táplálkozásban és egy képzést is elvégeztél hozzá, lehet, ebbe az irányba megy a karriered?

– Nem feltétlen szeretnék a joggal foglalkozni, de ez még alakulhat, változhat a jövőben. Most egy multinacionális cégnél, az IBM-nél dolgozom team leaderként. Nagyon szeretem ezt a munkát és a céget, itt építem a karrierem. A sütés-főzés marad szenvedély.

– A legtöbb élsportoló célja az olimpiai bajnoki cím, ha elérik, egy élet munkája érik be és visszaigazolást nyer minden befektetett munka. Mivel része vagy a férjed révén az élsportolói létnek, a saját civil életedre mindezt hogyan tudnád lefordítani? Neked mik a trófeáid vagy olimpiai aranyérmed?

–  Azért jó, hogy ezt kérdezed, mert sokszor merült fel bennem, hogy mik lehetnek az én hasonló sikereim. A férjem csodálatos sportoló, megvalósította az álmát, amiért nagyon büszke vagyok rá. Elgondolkodtam már azon, hogy mit tudok én teremteni? Arra jöttem rá, hogy nekem a diplomák, a papírok, a kinevezések jelentik a „trófeákat”. Sanyi teljesítménye engem is hajt és ösztönöz, hogy a saját karrieremben én is elérjem a céljaimat, ő pedig ugyanúgy támogat benne, mint én őt a sportban. Szeretné, ha minél több mindenben kipróbálnám magam. Az angol felsőfokú üzleti nyelvvizsgát miatta csináltam meg. Felhúz és motivál, hogy én is teljesítsek. Sanci mellett megtanultam, hogy mindig új célokat tűzzek ki és minden napomban találjak motivációt. Ha valakinek van egy álma és nem küzd érte, akkor az csak ott lebeg.

–  Mennyire terveztek előre?

– Nagyon fontos, hogy az olimpiai bajnoki cím után is tudjon új célokat maga elé felállítani, hiszen ez volt az élete álma és már fiatalon elérte, sokan belekényelmesednek ebbe a helyzetbe. Az élet más területére is igaz, egy kinevezés vagy előléptetés után nem mindenki marad ugyanolyan motivált. Szerencsére nálunk nem így van. Sanyi még két olimpiai szereplést tervez, aztán majd meglátjuk… Sokat beszélgetünk arról, mi lesz a kajak után, tudatosan készül az élsport utáni életre. Képzi magát, egyetemre jár, mert mindketten fontosnak tartjuk, hogy szerezzen diplomát. A tudatosság itt elengedhetetlen, sok időt áldoz arra, hogy kialakítsa a sport utáni életét.

–  És a saját céljaid?

– Szeretnék előrébb lépni a munkahelyemen, team leaderből, menedzserré. Sokat teszek én is azért, hogy elérjem a céljaimat, rengeteget dolgozom érte, cégen belül is járok továbbképzésekre. És még ott a jogi diploma megszerzése is… Mindig találok újabb célt és motivációt.