Fotó: MTI/Derencsényi István
Hirdetés

„Lehet, hogy kívülről úgy tűnt, ez csak egy egyszerű meccs az ötödik helyért, de óriási feszültség volt mindenkiben. Saját magunkért, a becsületünkért küzdöttünk. Egy-egy alkalommal ugyan alulmaradtunk ezen az olimpián, de a végén azért két kiváló csapatot le tudtunk győzni ahhoz, hogy ne nyolcadik hely legyen a vége, ez pedig ha nem is elégtétel, de nagy büszkeség” – mondta az interjúzónában Mihók Attila.

„Nekem az volt a feladatom, hogy ezt a három világversenyt levezényeljem minél jobb teljesítménnyel. A lányoknak is elmondtam, akárhogy is alakultak az eredmények, én nagyon büszke vagyok, hogy ezzel a csapattal dolgozhattam” – jegyezte meg a szakember, aki Cseh Sándorral együtt a tavalyi, fukuokai világbajnokságot követően vette át Bíró Attilától a feladatot. Januárban az eindhoveni Európa-bajnokságon és most is ötödik lett az együttes, februárban pedig a dohai vb-n ezüstérmet nyert.

A csapatkapitány Keszthelyi Rita elmondta, az egész olimpia alatt bizonyította a válogatott, mekkora tartás van benne, ezért rendkívül büszke a lányokra.

„Nyilván az éremért jöttünk, mint ahogyan rajtunk kívül még jó néhányan. Nagyon kevésen múlt a dolog, de büszkék lehetünk magunkra, mert mindvégig megvolt a csapategység, az utolsó pillanatig küzdöttünk egymásért, ezt pedig hazavisszük magunkkal. Egységben ötödiknek lenni sokkal jobb, mintha úgy nyertünk volna bármit, hogy nem is akarjuk látni a másikat” – mondta a 32 éves klasszis. Az MTI kérdésére elárulta, továbbra is Spanyolországban folytatja pályafutását, de hogy melyik csapatban, az még nem hivatalos.

Korábban írtuk

A jövővel kapcsolatban Keszthelyi azt mondta, szeretne kitartani a négy év múlva Los Angelesben sorra kerülő olimpiáig.

„Két évig ugyanígy Spanyolországban, egy élklubban fogok játszani, és ott is szeretném bizonyítani, hogy helyem van a válogatottban” – fűzte hozzá Keszthelyi.

Az esetleges visszavonulásával kapcsolatban könnyeivel küszködve azt mondta: „Ha innen éremmel mentünk volna haza, akkor nem kellene négy évet várnom erre, úgyhogy ezért nem fogom feladni, olimpiai éremmel szeretném befejezni a pályafutásomat.”