Fotó: shutterstock, készítette Eug Png, illusztráció
Hirdetés

A rendezésért Stockholmmal vetélkedett az olasz pályázat. Cortina 1956 után másodszor rendezhet téli játékokat, míg Olaszország harmadszor látja vendégül a téli olimpiát, legutóbb 2006-ban Torino volt a házigazda.

Korábban Sion, Szapporo, Graz és Calgary is visszavonta a jelentkezését, Erzurumot pedig a NOB zárta ki a kandidálók közül.

A 95 szavazásra jogosult NOB-tagból 83-an voksolhattak, és az elnök Thomas Bach tartózkodása miatt 82-en adták le szavazatukat.

Hétfőn délelőtt mindkét kandidáló megtartotta utolsó prezentációját, amely során Guiseppe Conte olasz miniszterelnök kiemelte: Olaszország egységesen támogatja a pályázatot. Stefan Lofven svéd kormányfő hangsúlyozta: az általában kétségkívül szkeptikus svéd nép nagyon szeretné vendégül látni a téli ötkarikás játékokat.

A NOB méltatta, hogy mindkét pályázat költségvetése mintegy húsz százalékkal alacsonyabb, mint a tavalyi phjongcshangié, illetve a 2022-es pekingi játékok tervezett büdzséje.

A NOB tagjainak készült 144 oldalas, egy hónapja ismertetett elemzésben a többi között az szerepelt, hogy az olasz hatóságok több pénzügyi garanciát nyújtottak Milánó és Cortina d’Ampezzo számára, mint a svédek Stockholmnak. Utóbbiból például hiányoztak a kötelező érvényű helyszínbiztosítási garanciák a sportolói falu és két új sportág arénája esetében.

A svédeknél egyébként nem is a főváros volt a hivatalos kandidáló település, mivel a legfontosabb megállapodásokat a síközpont Are illetékesei írták alá.

A 2022-es téli olimpiát Peking rendezi.