Mindennapi csodák Mátyásföldön

„Gyerekek, ez nem verseny, az edzés a szépségre és a gyorsaságra megy!”

Egy mondat a sokból, amit a gyerekek a mindennapos edzések alatt hallanak. Egy mondat, amely megmutatja, mi a legfontosabb a kicsiknél. Egy mondat, ami megadja az alapot a jövőre. Egy mondat, ami talán érzékelteti az Ikarusnál megfogalmazott évtizedes filozófiát: legyenek bázis, ahol a sport igazi értéke megmaradt, ahol mernek szembemenni az árral és a pillanatnyi siker helyett a hosszú távú célokban hisznek. Közösség, amit összekovácsol a sportolás szeretete. Erejük egymásban rejlik, így valósítják meg álmaikat.

A történet a hetvenes években kezdődött, egy tehetségkutatóval és ötven érdeklődő kisgyerekkel. Az Ikarus Sportegyesület atlétika-szakosztályát id. Tomhauser István indította útjának. Kezdetben fia is atletizált, majd inkább az edzői pályát választotta. Mára az ország egyik legnagyobb utánpótlás-bázisát építették ki, sportolóik a világ legrangosabb sporteseményein helytálltak. Ifj Tomhauser István hazánk egyik legerősebb sprint- és gátfutó műhelyét vezeti Mátyásföldön.   

– Hamar felmértem, hogy az adottságaim az atlétikában nem kiugróak, ha sportolóként sikeres vagyok, talán kevésbé érdekel a másik oldal. Szerencsére remek tanáraim és edző példaképeim voltak, akiktől sokat tanultam. Soha nem voltak földtől elrugaszkodott elképzeléseim, de arra mindenki vágyik, hogy megtalálja, amiben kiteljesedhet, sikeres lehet. Elvként az sajátítottam el egy életre, hogy türelmesnek kell lenni. A gyermekekre hosszú távon kell tekinteni. Érdekes volt megtapasztalni a kezdeteket, a régi salakpályát a 100-150 gyerekkel, majd látni az évek alatt a fejlődést, gyarapodást. Ma már jobb időben négyszázan atletizálnak, a pálya hemzseg a gyerektől, a színes kavalkádban olyan élettel telik meg az Ikarus, ami magával ragadja az embert.

Amler Zoltán a medencepartról került a rekortán mellé. A Nemzeti Sport szakújságírója és rovatvezetője évtizedekig vízilabda bűvkörében élt, először újságíróként, majd a sportági szövetség kommunikációs vezetőjeként. Pár éve olyan passzt kapott, amit csak gólra lehetett váltani. Az atlétika jött, látott és győzött az életében. Először szülőként, majd edzőként és most már szakosztályvezetőként. A székhelyét is Mátyásföldre tette át.

– Még 2016-ban hoztam az Ikarushoz a leányzóimat, teljesen ismeretlenül. Jöttünk, megnéztük, beleszerettünk, itt ragadtunk. Először a gyerekek, aztán én is. Elvégeztem a középfokú edzői képzést,  elkezdtem dolgozni gyerekekkel, másfél éve vezetem is a szakosztályt.

Bár egyéni sportágra váltott, mégis, az egész szakosztály egy csapatként működik. Az Ikarus BSE mottóját is ezek alapján választották.

– Kézilabdáztam, néha még ma is játszom, és bevallom, mindig is a csapatsportok világa vonzott, aztán beszippantott az atlétika, ami maga a csoda. A légkör is elvarázsolt. Hiába egyéni sportág, de csapatként működünk, együtt edzünk, versenyzünk, élünk, lélegzünk. Itt jöttem rá, mit is jelent a közösség ereje – amit már mottóként is használunk.

Kiből lesz a cserebogár?

Jó szeme van a tehetségek meglátásában ifj. Tomhauser Istvánnak. Több ikarusos gyerekből nevelt élsportolót. Mátyásföldről jutott el olimpiáig és Európa-bajnoki bronzéremig Kiss Dániel gátfutó; a két fiatal tehetség, Rapai Fanni és Pap Márk is a válogatott mester kezei alatt fejlődött és jutott el a hazai világbajnokságig. A szakember évtizedes tapasztalattal a háta mögött is azt mondja, nem lehet biztosan mondani, kiből lehet sikeres sportoló, ezért mindenkivel lelkiismeretesen foglalkoznak.

– Nem a csodagyereket kell keresni, mert abból kevés van. Ha egy edző a pályafutása alatt találkozik eggyel, kettővel, már összeteheti a két kezét. A csoda mindig menet közben alakul ki. Vannak olyan faktorok, amiket ha meglátok, felkapom a fejem, milyen ügyes a gyerek! De az ember nem kiabál örömében, mert a jó adottság fontos feltétel, de még nem tehetség! Sok munkával kell kibontakoztatni. Azt meg lehet mondani, hogy kiből nem lesz élversenyző, de azt nagyon nehéz, hogy kiből lesz. Olyan ez, mint a lottóötös, bár tudná előre az ember a nyerő számokat!

Ha egy gyermek eltökélt, alázatos és olyan szintű tehetség lakozik benne, akkor az Ikarusnál kihozzák belőle a legjobbat. Nem sikerben gondolkodnak, a jól végzett munka öröme a fontos.

– Amellett, hogy mindenki szeret nyerni, sikert elérni, szükséges, hogy maga a tevékenység örömet szerezzen. Évekkel ezelőtt egyszer megkérdeztem Rapai Fannitól, mit szeret az atlétikában. Nem azt válaszolta, hogy mennyire jó érzés a dobogó tetején állni, hanem azt mondta: élvezem, ha gyorsan futok.

Azt az euforikus élményt, amit egy-egy valóra váltott álom jelent a versenyzőinél, ifj. Tomhauser István másként éli meg. Az edzői munka szépségét sem feltétlen az eredmények határozzák meg.

– Az egyik legeredményesebb tanítványom, Kiss Dániel mondta mindig: ha egyszer átéled a tökéletes pillanatot, utána folyton ugyanazt az érzést akarod elérni, és azért az egy pillanatért képes vagy évekig keményen dolgozni. Dani akkor érezte ezt, amikor beérkezett a célba, ránézett az órára, és ott állt meg, ahol szerette volna. A versenyzők intenzívebben élik át ezt az euforikus állapotot, nekem ez az a pillanat, amikor látom az örömöt a sportolóim szemében, átélem azt a felszabadult boldogságot, amikor rájönnek, megérte minden erőfeszítés. Tehát nekem nem önmagában a siker szerez örömet, hanem a versenyzőim elégedettsége. Az edzői munkám másik szépségét kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az ember a múzeumban megnéz egy képzőművészeti alkotást, és megragadja a szépsége. Hasonlóképp vagyok a mozgással: amikor látok egy szép, harmonikus, hatékony mozgást, a mai napig elvarázsol.

Árral szemben

A teljesítménykényszerből nem könnyű kimaradni. Már utánpótlásszinten elvárás az eredményesség, mert ez határozza meg a támogatás mértékét, ugyanakkor az atlétika is azon sportágak közé tartozik, ahol nem a tízes, hanem a húszas évek közepe a legjobb versenykor. Az Ikarusnál hosszú távú tervekben hisznek a tehetséggondozás területén, ezért az élet sodrásával is szembemennek.

– A legkevesebb speciális munkával a legjobb eredmény próbáljuk elérni, a kelleténél nem jobban megterhelve a gyerekeket. Az alapokat, az általános teherbírást fontos megadni, de nálunk belső szabályrendszer, hogy korosztályonként a minimumedzéseket írjuk elő, nincsen mindennap edzés, hagyjuk, hogy legyenek pihenőnapok, ne minden a sportról szóljon.

A vezetőedzőt kiegészítve Amler Zoltán hozzáteszi, fontosnak tartják, hogy minél több versenyen elinduljanak, ne csak az eredmény, az élménygyűjtés érdekében is.

– Ez egy ördögi kör, mert a támogatást meg az alapján kapjuk a szövetségtől is, hogy milyen eredményt mutatunk fel. Nagyon nehéz így egyensúlyozni. Másfelől látom a fiatal edzőknél, hogy elképesztően nehéz számukra hosszú távon gondolkodni, hiszen ha nem jönnek a dobogós helyek, akkor önmagukat kérdőjelezik meg, és a szakmai továbbjutásuk sem garantált. Nagyon sok beszélgetés, közös tervezés, gondolkodás szükséges, hogy az egyensúlyt fenntartsuk. A sportoló sem feltétlenül hiszi el magáról, hogy ha türelmes és kitartó, akkor évek múlva eléri az eredményeket is. Ha a társai már érmeket nyernek, elgondolkodik, megéri-e ennyi munkát befektetni, esetleg klubot vált az eredmény reményében. Ez egy hatalmas útvesztő, de mi próbálunk a saját elveink szerint haladni.

Szélmalomharc

Alapítása óta az Ikarus stabil utánpótlásképző bázis, és továbbra is ezt az utat jelölték ki maguknak, de nem csak kinevelnék, meg is tartanák a tehetségeket. A feladat nem egyszerű, ezzel olyan versenybe szállnak be, ahol eleve hátránnyal indulnak. Anyagilag ugyanis nem tudják felvenni a kesztyűt a hazai nagy klubokkal szemben, de megpróbálják megőrizni azokat az értékeket, amelyeket a sport adott a mára elüzletiesedő világban.

– Mi vagyunk a legjobb utánpótlás-nevelője egy-két nagy klubnak – mondja büszkeséggel vegyes szomorúsággal Amler Zoltán. – Ha megnézel egy országos bajnokságot, rengeteg volt ikarusos sportoló ért el remek eredményt más egyesület színeiben. Tavaly a csapatbajnokságon úgy lettünk negyedikek, hogy 70-80 százalékban utánpótláskorú versenyzővel álltunk ki. Próbálunk a víz felszínén maradni. Nagyon nehéz megtartani a világbajnokságon induló atlétáinkat is. A két- vagy háromszoros beígért fizetésekkel anyagiakban nem tudunk versenyezni, de a közösség ereje még jelentős itt tartó erő. Ragaszkodnak ehhez a közeghez, itt nőttek fel, itt érzik jól magukat, és fontos tényező az is, hogy az ország egyik legjobb edzője, ifj. Tomhauser István nálunk dolgozik, és mellette is alázatos, kiváló trének képezik a gyerekeket. Elmegyünk a falig, amíg tudunk, mindent bevetünk. Legalább száz helyről kidobtak, de mi a százegyedik ajtón is bemegyünk.

A szakosztályvezető azt mondja, az egyéni sportágak szponzori helyzete nem könnyű, a kerületen kívül érzelmi alapú támogatójuk a Docler cégcsoport, amelynek vezetője, Gattyán György gyerekkorában az Ikarusban sportolt, és szeretne visszaadni abból az atlétikának, amit kapott. Az új névadó szponzor, a száz százalékban magyar tulajdonú A-Plast Kft. viszont már üzleti alapú befektető, amely meglátta a lehetőséget a mátyásföldi szakosztályban.

Vébé(utó)hatás

Az Ikarust három saját nevelésű versenyző képviselte a hazai atlétikai világbajnokságon. Wagner-Gyürkés Viktória, Rapai Fanni (aki a 43 éves országos csúcsot megdöntő váltó tagja volt) és Pap Márk, valamint ifj. Tomhauser István mint a válogatott edzője. A gyerekek a nyári edzőtáborban betűkké álltak össze, és a három induló atléta nevét formázták buzdításként. Hatalmas motiváció volt számukra, hogy klubtársaikat élőben láthatták versenyezni a világ legjobb atlétái között, és így már elhiszik, hogy egyszer ők is eljuthatnak a legmagasabb szintre. Önkéntesként szüleikkel együtt képviseltették magukat a vébén.

Az Ikarus BSE alapítója, id. Tomhauser István 85 évesen, tömegközlekedéssel ment ki a kánikulában minden egyes nap a világbajnokságra. A hazai vébé hatását a szakosztálynál is megérezték, szeptemberben napi szinten tízesével telefonáltak a szülők, hogy szeretnék a gyereküket atlétikára hozni. Amler Zoltánnak a beszélgetésünk közben is érkezett megkeresése, újabb kislány csatlakozna a mátyásföldi csapathoz.

Bár a hazai atlétikai világbajnokság az Ikarus szempontjából újabb mérföldkő volt, mégsem tűztek ki célokat az idei olimpiával kapcsolatban. Wagner-Gyürkés Viktória ötezer méteres síkfutásban célozza meg a párizsi ötkarikás játékokat, inkább a világranglista-helyezés alapján lehet esélye megszerezni az indulási jogot. Rapai Fanni alig egy-két éve robbant be a felnőttmezőnybe, de a 4×400-as váltó oszlopos tagja lehet, és a vegyes váltó esetleges tagjaként is lehet esélye kijutni az olimpiára. A szakosztály háromesélyes kvalifikációs esélyei azonban egy sérülés miatt csökkentek. A 22 éves Pap Márknál, a 4×100-as világbajnoki váltó sprinterénél egy éve diagnosztizáltak fáradásos törést, amiből úgy tűnt, felépült, rajthoz is állt a vébén, de a problémától mégsem szabadult meg, így az olimpiai álmok elúsztak. Edzője szerint tavaly két gyeplővel sem lehetett volna visszatartani a hazai világbajnoki szereplés miatt, most viszont nincs más választás.

– Ez az év a rehabilitációról szól. A férfiváltónak nem realitás az olimpiai indulás, Márk esetében talán egyéniben lett volna esélye, ha ősztől teljes értékű edzésmunkát tudunk végezni. Nem szeretek előre inni a medve bőrére, de ő lehet a jövő embere, nagy terveink vannak. Lelkileg igen fájdalmas időszakot él át, kicsit hagyni kell eltávolodni az atlétikától, nincs értelme most a belső tüzet táplálni.   

Azt már a szakosztályvezető, Amler Zoltán teszi hozzá, Pap Márk lehet az első magyar futó, aki száz méteren tíz másodperc alá kerül. Ifj. Tomhauser István pedig azzal egészíti ki, két éve, húszévesen futott már 10.25-öt, ami itthon még ennyi idősen soha senkinek nem sikerült. Bizakodásra van ok, de a türelem ismét fontos tényező lesz.

Bár az Ikarus válogatott vezetőedzője visszafogottabb a jövő tehetségeinek jóslásával kapcsolatban, a szakosztályvezető úgy látja, több fiatalban megvan a potenciál arra, hogy a következő olimpiákra odaérjenek, már bontogatják szárnyaikat.

Az áttörés éve

A téli időszak a legnehezebb a szakosztály életében, fedett munkacsarnok hiányában legalább hat helyszínen edzenek az ikarusos atléták. A tervek elkészültek, az összes engedély birtokában vannak, 2021-ben a kormányhatározat is megjelent a támogatásról, de a világban zajló események felülírták a terveket.

Bíznak benne, hogy 2024 az áttörés éve lesz, és a magyar atlétika évtizedek óta sikeresen működő utánpótlásbázisa megkapja a megérdemelt létesítményt. Amler Zoltán szerint az alapító, a 86. életévében járó id. Tomhauser István egész életét az atlétikára tette fel, életműve kiteljesedése lehetne, ha megépülne a rég várt edzőközpont.

– Biztos vagyok benne, hogy a fedett munkacsarnok nagyot lendítene az eredményeinken, nemcsak az Ikarus, hanem magyar atlétika szintjén is. Megható pillanat lenne Pista bácsival együtt átélni a megnyitó pillanatát és akár a keresztelőt is.

Hisz ki másnak a nevét viselhetné méltóképp az épület, mint aki egész életét a sportágnak szentelte, és mai napig mindent megtesz a mátyásföldi atlétikáért?