Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Willi Orbán, valamint a német Manuel Neuer kapus, Antonio Rüdiger és Emre Chan a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának 2. fordulójában játszott Németország – Magyarország mérkőzésen
Hirdetés

A Svájc elleni Eb-nyitány volt hosszú idő után az első alkalom, hogy Marco Rossi a saját bevallása szerint szégyellte magát, és valóban: az első félidő rengeteg egyéni hibája, gyatra teljesítménye után, bár Varga Barnabás fejesével sikerült visszajönni a meccsbe, a pontszerzés elmaradt Kölnben (1-3).

Szövetségi kapitányunk legalább a döntetlent célozta meg szerda este Stuttgartban, és az elmúlt évek egymás elleni mérkőzései alapján nem tűnt hiú ábrándnak. Az előző kontinensviadalon kis híján győztünk és továbbmentünk Münchenben (végül 2-2), míg a Nemzetek Ligájában a hazai iksz (1-1) után Lipcsében győztük le a Nationalelfet 1-0-ra Szalai Ádám látványos találatával.

A csapatkapitány időközben visszavonult, a hétvégi kezdőcsapathoz képest pedig a bizonytalanul futballozó Lang Ádám és Szalai Attila is kimaradt, helyettük Bolla Bendegúz és Dárdai Márton kapott lehetőséget – utóbbi ráadásul szülőhazája ellen lépett pályára.

Azzal kapcsolatban viszont, hogy pontosan ki is játszik ezúttal hazai pályán, megoszlottak a vélemények: az RB Leipzigben légióskodó Gulácsi Péter előre beharangozta, a magyar drukkerek kifejezetten leleményesek, amikor meccsjegyet kell szerezni, és senki se lepődjön meg, ha a lelátó meggypirosba borul.

Korábban írtuk

Egyfajta erődemonstrációként a kiutazó sok ezer szurkoló közös vonulással érkezett meg a stadionhoz, majd a lelátón zászlóerdővel köszöntötte a játékosokat, és gyakorta túlkiabálta a többszörös létszámfölényben lévő németeket – a 12. játékos támogatását most is maximálisan megkapták a mieink.

Már csak azért is szükség volt rá, mert a házigazdák jócskán megrázták magukat a torna nyitómeccsén: laza ötöst gurítottak Münchenben a skótoknak, akik szépíteni is csak Antonio Rüdiger aktív segédletével, öngóljával tudtak.

Az Eb után visszavonuló Toni Kroos rögvest figyelmeztetett, a magyar válogatott magasabb színvonalat képvisel Skóciánál, igaz, Julian Nagelsmann egy polcra helyezte a két együttest. A szövetségi kapitány a négy nappal ezelőtti vereség miatt támadó felfogású magyar csapatra számított, de elmondta, több különböző forgatókönyvvel készül a találkozóra.

A várakozásai beigazolódtak, a mieink harapósan kezdtek, Varga Barnabás már a 2. percben tesztelte Manuel Neuert, Bolla Bendegúz lövését pedig Robert Andrich blokkolta. Elöl tehát minden a tervek szerint ment, hátul azonban megint nem álltunk a helyzet magaslatán: Willi Orbán bizonytalankodását Kai Havertz még nem tudta kihasználni, köszönhetően Gulácsi Péter kiváló védésének, Jamal Musiala gólja előtt viszont sokba került, hogy Ilkay Gündogan – a bíró szerint szabályosan – lebirkózta a lipcsei bekket.

A skótok ellen is betaláló, mindössze 21 éves Musiala újabb lövésénél a német szurkolók gólt kiáltottak, de szerencsére csak oldalhálót talált, míg Sallai Roland ténylegesen a kapuba fejelt, ám a játékvezető lest jelzett. Szoboszlai Dominik aktívan futballozott, a szabadrúgását a felső sarokból szedte ki Neuer, a lövésébe pedig Jonathan Tah tette bele a lábát.

A rossz helyzetkihasználásunk fordulás után is megbosszulta magát: Sallai beadását Varga ziccerben bólintotta fölé, Gündogan ellenben nem hibázott Maximilian Mittelstädt centerezését követően. Az újabb német találat kedvünket szegte, és – noha Orbán a legvégén szépíthetett volna – ami addig benne volt a meccs képében, annak reménye onnantól tovaszállt: a magyar válogatott második mérkőzésén sem szerzett pontot az Eb-n.

A csoportkör utolsó fordulójában Skócia lesz az ellenfél vasárnap 21 órától, szintén
Stuttgartban.


LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, A-CSOPORT:

Németország-Magyarország 2-0 (Musiala 22., Gündogan 67.)

Németország:
Neuer – Kimmich, Rüdiger, Tah, Mittelstädt – Andrich (Can, 72.), Kroos – Musiala (Führich, 72.), Gündogan (Undav, 84.), Wirtz (Sané, 58.) – Havertz (Füllkrug, 58.)

Magyarország:
Gulácsi – Fiola, Orbán, Dárdai – Bolla (Ádám, 75.), Nagy Á. (Kleinheisler, 64.), Schäfer, Kerkez (Nagy Zs., 75.) – Sallai (Csoboth, 87.), Szoboszlai – Varga B. (Gazdag, 87.)