Monspart Sarolta 75 éves

1944. november 17-én született Budapesten. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-fizika szakán 1967-ben szerzett diplomát. Mindössze másfél évig dolgozott tanárként, mert a sportolást nem tudta összeegyeztetni ezzel a hivatással. 1979-ben elvégezte a Testnevelési Főiskola sportszervezői szakát, majd 1980-ban a szakedzői szakot is.

A futást 1960-ban a Budapesti Pedagógus sportklubnál kezdte. 1969-ben igazolt a Spartacushoz, és a klub színeiben 1977-ig tizennégy alkalommal nyert egyéni magyar bajnoki címet tájfutásban. Ezen kívül 9 váltó- és 11 csapatbajnoki címet is szerzett, így összességében 34-szeres tájfutó magyar bajnok. Minthogy a sportágat havas terepen nem lehet űzni, télen kipróbálta magát sífutásban is, és a Vasas SC versenyzőjeként hatszor lett országos bajnok.

Az 1970-es tájfutó világbajnokságon ezüstérmes volt váltóban, 1972-ben azonban már első magyarként övé lett az egyéni világbajnoki cím. 1976-ban világbajnoki bronzérmet nyert a magyar tájfutó váltóval, és még ugyanebben az évben első nem skandinávként megnyerte a Svédországban rendezett ötnapos tájfutó versenyt, az O-Ringent.

Maratonfutásban is kiváló eredményeket ért el. 1972-ben hazai sporttörténelmet írt, amikor elindult a csepeli maratonon, nők ugyanis addig nem indulhattak a klasszikus számban. A versenyt nemcsak lefutotta, hanem három órán belüli idejével Európa leggyorsabb női maratonfutója lett, 1976-ban elért 2:48:22 órás ideje 1982-ig magyar csúcs volt. Az 1978-as nem hivatalos női maratoni világbajnokságon második helyezést ért el, de még abban az évben kullancs okozta agyvelőgyulladás (enkefalitisz) miatt be kellett fejeznie az aktív versenyzést.

Mint később mondta: egy tájékozódási futó minden edzés után tucatjával szedi ki a testéből a kullancsokat, de ezzel soha senki nem törődött, mert az őt ért tragédiáig ez nem okozott gondot. A vérszívó csípése azonban neki súlyos betegséget okozott, s mivel az orvosok nem ismerték fel a probléma okát, sokáig félrekezelték. Teljesen soha nem gyógyult fel, egyik lába félig merev maradt, ő maga „másfél lábúnak” mondja magát, de állapotával kibékült.

Addigi életét átértékelte, férjhez ment az ismert tévés műsorvezető Feledy Péterhez, gyermeket szült. 1980 és 1990 között a magyar tájfutó válogatott szövetségi kapitánya volt, az első négy évben társadalmi munkában, 1989 óta mesteredző. Az 1990-es években a Nemzetközi Tájfutó Szövetség (IOF) elnökségi tagjaként az elitprogramok (világbajnokságok, világversenyek) szervezéséért felelt.

2012-ben a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnökévé választották. Dolgozott az Országos Egészségfejlesztési Intézetben, az Avon országos női mozgásprogram szakmai vezetője, 2004 októberéig a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány elnöke, 2009-2011 között a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke volt.

A mozgásra, egészséges életmódra nevelést fontos feladatának tartja. A magyar amatőr futóélet tevékeny részese, ő kezdeményezte a kocogóversenyeket és a Futapest-mozgalmat. Társadalmi munkában edzője volt a Női Futó-Gyalogló Klubnak. Miltényi Mártával együtt írt könyve A futás csodálatos világa címmel jelent meg 1990-ben.

Számos kitüntetés birtokosa: kétszer kapta meg a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem aranyfokozatát, Kiváló Sportoló, Érdemes Sportoló, Fair Play-díjas. 2001-ben Esterházy Miksa-díjat kapott, 2002-ben megörökítette kézlenyomatát a Sportcsillagok falán, 2003-ban megkapta a köztársaság elnökének érdemérme kitüntetést, 2006-ban a Nemzeti Sportszövetség életmű-díját. 2010-ben Prima-díjat, 2012-ben a MOB Nők a sportban bizottsága különdíját, 2013-ban a Pro Sanitate díjat vehette át. 2014-ben MOB Fair Play-díjban (szabadidősport kategória) és Idősekért díjban, 2018-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült. 2019-ben Budapest XII. kerületének (Hegyvidék) díszpolgára lett.