Muhari Eszter: Végre kijött belőlem a bátorság
Az egész napos koncentráltság után még a bronzmeccset követően sem tudott mosolyogni, annyira fókuszban maradt. Az utolsó tusnál az edzője tekintete adta meg neki a szükséges bátorságot. A szüleit csak nehezen győzte meg, hogy a helyszínen szurkoljanak neki, mert túl izgulósak. Első olimpiáján, 21 évesen bronzérmes lett Muhari Eszter párbajtőröző, ezzel megszerezte a magyar olimpiai csapat első medálját.
A bronzmérkőzés után a teljes magyar média Muhari Eszterre várt. A fiatal vívó meg is érkezett a vegyes zónába, ahol még mindig nem hitte el, hogy bronzérmes lett 21 évesen, az első olimpiáján.
– Igen, valóban!? Az vagyok? – kérdezett vissza a sajtó munkatársainál. – Úgy tűnt a találatjelzőn, hogy én adtam az utolsó tust, nagyon örülök! Még nem tudom felfogni, nem is tudok mit mondani róla.
A 14-14-es állásnál az edzői tekintet jelentette a plusz erőt.
– Kinéztem az edzőmre, és olyan önbizalmat láttam rajta, ami segített abban, hogy bátor legyek az utolsó tusban. És annyira higgyek az elmúlt 13 év közös munkájában, hogy végül kijöjjön belőlem ez a bátorság, így meg tudtam csinálni azt az akciót, amivel bevittem az utolsó találatot.
Muhari Eszter azt mondta, a francia ellen elvesztett elődöntő után nem jutott ideje gondolkodni a vereségen, előre tekintett.
– Valószínűleg jobb volt, hogy én vívtam a második elődöntőt és ott vereséget szenvedtem, hiszen ezáltal kevesebb időm volt ezen gondolkodni. Azonnal el akartam hessegetni a negatív gondolatokat a fejemből, tudtam, úgyis lesz még egy meccs, amit meg kell nyernem, ez volt a fejemben. Van bennem egy kis csalódottság, de első olimpia, 21 éves vagyok, és szeretném helyén kezelni a dolgot.
A magyar csapat első érmese elmesélte: az egész évét óriási hullámvasútként élte meg és hónapok óta fejben erre a napra készült.
– Úgy érzem, ha nem is a csúcsra értem, de a saját elvárásaimnak, amiért jöttem, sikerült megfelelni. A kvalifikációs rendszer nagyon nehéz és bonyolult, alapból nagy dolog, hogy kijutottam, ez a bronz meg hab a tortán.
Egész nap teljes koncentrációban láttuk Esztert, az arcáról semmit nem lehetett leolvasni, és még a bronzérem megszerzése után sem engedett szabad utat az érzelmeinek.
– Végre leesett egy kő a szívemről, és úgy érzem, most már abbahagyhatom a koncentrálást, mert nagyon sokat kivesz belőlem mentálisan és fizikálisan. Nem is mosolyoghatok senkire, mert azonnal elmegy a fókusz.
Azért az újságírókkal arra kértük, egy mosolyt most már engedjen meg magának. Jelentjük: megkaptuk!
