Négy kerékkel több van neki

A napokban a Hungaroringen bizonyíthat minden idők legsikeresebb magyar kamion­versenyzője, aki jelenleg hatodik helyen áll a FIA Európa-bajnokság ranglistáján. A kétszeres Eb-győztes pilótával, Kiss Norberttel a különleges járműóriások sajátosságairól, a viadalok veszélyeiről, valamint a kamionversenyzés buktatóiról beszélgettünk.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Túl van a 2018-as Eb-sorozat első állomásán. Milyen élményekkel tért haza Olaszországból?

– Vegyes érzéseim vannak. Bár a tempónk jó, hiszen szereztünk két harmadik, egy negyedik és egy ötödik helyet a futamokon, a saját hibánkból egy dobogós helyezést, vele együtt pedig értékes pontokat veszítettünk.

– Mi történt?

– A szigorított technikai ellenőrzésen kiderült, hogy a kamionunk 20 kilogrammal könnyebb az előírt 5300-as határértéknél. Az otthoni mérleg mást mutatott, mint a hivatalos. A többiek szabadedzések során tesztelték magukat, mi azonban kihagytuk ezt a lehetőséget. Az eltérés ugyan minimális volt, a pályán nem jelentett előnyt, de a szabály, az szabály. Ha nincs ez a csapathiba, nem zárnak ki, akkor most második vagyok a bajnokságban. A későbbiekben korrigálható ez a ballépés, de ha ismét Európa-bajnok szeretnék lenni, akkor fel kell kötnünk a gatyánkat.

– Komoly előírásokat kell betartania a kamionversenyzőknek. A 160-as sebességkorlátozásra miért van szükség?

– Biztonsági szempontok miatt. Nem mi vagyunk veszélyben a verseny során, hanem a környezetünk, a pályabírók, adott esetben pedig a nézők is. Ezeket az autókat a szalagkorlát nem állítja meg, számtalan eset volt már, hogy a jármű pályán kívül landolt. Ha a Forma–1 veszélyes üzem, akkor a kamionverseny hatványozottan az. Ha a boxutcában versenyautóval mész át valakinek a lábán, akkor az belilul és fáj, ha viszont kamionnal, akkor fasírt lesz belőle.

– Miben különböznek ezek a monstrumok egy áruszállításra használt, átlagos kamiontól?

– Ami egy laikus számára is látható, hogy feleakkorák. Bár az alapjuk ugyanaz, a futó- és a kormánymű, valamint a fülke is kifejezetten versenyzésre lett kialakítva. Ilyen járműveket nem látni az utcán.

– A versenykamionok esetében is új konstrukciók jönnek ki évről évre, mint a Forma–1-ben?

– Nem. A bajnokságokon zömmel privát csapatok versenyeznek, az anyagiak pedig nem teszik ezt lehetővé. Vannak, akik építenek egy autót, aztán jó pár sikeres futam után eladják, és az árából terveznek egy újat, de nem ez a jellemző. Mi 2016-ban építettük az enyémet, azóta ezt fejlesztgetjük.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– A Forma–1-ben a technikai újításokat később gyakran átviszik a szériagyártásba. A versenykamionoknál is működik ez?

– A 2000-es évekig csak gyári csapatok indultak a versenyeken, később azonban ezek a nagy cégek már csak támogatást nyújtottak a fejlesztőknek, a gyakorlati munkafolyamatban nem vettek részt, mivel az túl költségesnek bizonyult. A versenyre kifejlesztett autókban lévő óriási motor a világpiacon eladhatatlan, kivéve, ha valaki szeretne egy szuper sportkocsit. De erre kevés példa van. Manapság a legtöbb gyártó inkább az elektromos és hibrid technikával kísérletezik. Erre van kereslet.

– A saját kamionjának fejlesztésében ön is részt vesz?

– Természetesen, hiszen én vagyok a pilóta, én tudom megmondani, min kéne változtatni annak érdekében, hogy sikeresebbek legyünk.

– Hogy érzi, most kell korrigálni bármit is?

– A motor miatt hátrányban vagyunk, mivel költséghatékonysági okokból egy nagyon régi, 15 éves szerkezetet használunk. Van a Mercedesnek sokkal korszerűbb dízelmotorja, de abból nincs versenyre alkalmas változat. Az pedig, hogy az utcait áttervezzék, borzasztó költséges lenne nekünk, és a gyártó számára is.

– Ezek szerint az ön esetében kizárólag a képességein múlik a jó teljesítmény?

– Tulajdonképpen igen. Nem elég nyomni a gázpedált, az autóversenyzés ennél sokkal többről szól. Ha az ember azt szeretné, hogy a stopper a futam végén jó időt mutasson, fejben kell ott lenni.

– A fizikai állóképesség nem is számít?

– Hát, legalábbis nem annyira, mint a Forma–1-ben. A kamionok pilótáira a mérsékelt sebesség miatt nem hatnak akkora erők, mint egy versenyautóban. Persze egy átlagos fizikumot ez a sportág is megkövetel, ki kell bírni azt a pályán töltött nagyjából 30 percet az 50-60 fokos fülkében. A mentális felkészülés viszont ezerszer fontosabb.

– Fejben hogy lehet rákészülni a versenyszezonra és a futamokra?

– Az egyik legjobb módszer a szimulátorozás. A számítógépen úgy tudsz másokkal versenyezni, mintha igazi pályán lennél. A valóságban, ha szerencséd van, egy évben rendeznek 10-12 versenyhétvégét, a szimulátoron viszont annyit gyakorolhatsz, amennyit csak akarsz, akár mindennap van rá lehetőség. Én ennek köszönhetően csöppentem az autóversenyzés valóságos világába: a szimulátoros futamokon elért sikereim miatt figyeltek föl rám.

– Más sportágak esetében gyakran lepkehálóval kell vadászni az utánpótlásra. Az autóversenyzéssel kapcsolatban nehéz ezt elképzelni, hiszen szinte minden kisfiúnak az az álma, hogy egyszer beülhessen egy ilyen „szuperszonikus” járműbe…

– Valóban, e téren nincs probléma, azonban ha nem találsz szponzort, gyakorlatilag esélytelen vagy. Ha nincs egy mecénás, aki finanszírozza a pályafutásod, képtelen vagy érvényesülni. Nálunk az anyagiak jelentenek egyfajta korlátot. Tulajdonképpen emiatt nyergeltem át néhány évvel ezelőtt versenyautóról kamionra: a gazdasági világválság idején nem találtam támogatót, elfogytak a lehetőségeim, ez maradt. De talán a sors keze is benne van ebben, egyáltalán nem bántam meg, hogy így alakult az életem.

– Jövő hét végén Mogyoródon küzdenek meg egymással a kamionosok királyai. Milyen lelkiállapotban van a megméretés előtt?

– Helyreállt a lelki békém, minden erőmmel a futamra koncentrálok. Hazai pályán tavaly és tavalyelőtt is kiugró eredményt tudtunk elérni, remélem, ez idén sem lesz ez másképp. Bár a Hunga­ro­ring vonalvezetése a sok kerékvető miatt nem túl kedvező, én szeretem a kihívásokat, ráadásul a 30-35 ezer fős magyar közönség jelenléte és buzdítása egészen biztos, hogy doppingolni fog.