Az OTP Bank Liga címvédőjének közleménye kiemelte: a dunaszerdahelyi csapat hazai mérkőzéseinek elengedhetetlen részeként szurkolóik mindig eléneklik az Ismerős Arcok immáron ikonikussá vált Nélküled című dalát. Bár a találkozót ezúttal a Groupama Arénában rendezik, a hagyományos éneklés most sem marad el, ráadásul az FTC meghívására az együttes frontembere, Nyerges Attila a mérkőzést megelőzően élőben adja majd elő a dalt.

Hirdetés
https://www.facebook.com/ismerosarcok/posts/325424442473593?cft[0]=AZVtJWduUbbrHyahVnR2hSY_oNN1NSiezeEAzuscmX6aR5mw7uGXBaYeFbh8Vy2VwA_XruUkwFmSqzgAUKuSbBYexCdY7rhdo5jOsb31Gudo5ojp40NauBkLXN1QFIV5M4EP8QBx8EAKNHb_SkbO9FiH&tn=%2CO%2CP-R

Hozzátették: a 18 órakor kezdődő összecsapásra a jegyek a ferencvárosi stadion pénztárában, illetve online is megvásárolhatók.

Az előző BL-idényben csoportkörös FTC a 2021/22-es sorozat selejtezőjének első fordulójában a koszovói Pristinával mérkőzik meg, az első találkozót jövő kedden, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik. A vesztesek a harmadik számú európai kupasorozat, az első alkalommal kiírt Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában folytatják szereplésüket. Az FTC-nek a főtáblára jutáshoz négy párharcot kell nyernie a BL-ben.

Kapcsolódó cikkünk