Fotó: MTI/AP/Jacquelyn Martin
Vadnai Jonatán a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi vitorlásversenyei ILCA 7 hajóosztályának első futamában a marseilles-i jachtkikötőben 2024. augusztus 1-jén
Hirdetés

A világ- és Európa-bajnok Érdi Mária az első futamban a 20. helyen ért célba, a második futamot pedig elhalasztották. Az MVM SE vitorlázójának nem sikerült jól a rajt, majd egészen a 32. helyig csúszott hátra, innen kapaszkodott vissza.

„Ez a harmadik olimpiám, de ehhez nem lehet hozzászokni, bevallom, hogy izgultam a futam előtt. Sajnos nem jött be a rajt utáni húzásom, aztán még büntetőt is kaptam. Eléggé buta hibákat vétettem, pedig a szélviszonyok egyébként kedveztek nekem. Nem így akartam kezdeni az olimpiát, de tudom, hogy mit rontottam el, nincs veszve semmi. Mi mindig, minden futammal tanulunk, a mai is tanulságos volt”

– értékelt Érdi Mária a szövetség hírlevelében. Az Európa-bajnoki ezüstérmes Vadnai Jonatán az első futamban a 16. lett, aztán a következőben a 12. helyet szerezte meg, ezzel a 13. helyen áll a 43 hajóst számláló mezőnyben.

„Az első futamban a rajtot elrontottam, majdnem a mezőny végéről kellett felmásznom. A második futamban sokkal nagyobb hullámok voltak, ott egészen jó stratégiát választottam, de az utolsó kapunál pumpálás miatt kaptam egy büntetést, amiért kár volt. A hetedikről estem emiatt vissza a 12. helyre. Két futam ment le, van még nyolc. A fontos, hogy a mai napra lehet építeni, nagyon messze van még a vége”

– nyilatkozta Vadnai Jonatán. A tervezett menetrend szerint a férfiakra pénteken újabb kettő, míg a nőkre három futam vár, aztán hétfői naponta két futamot rendeznek, majd másnap következik a legjobb tízet felvonultató éremverseny.

Korábban írtuk