Nagy Ádám (j) és a spanyol Alberto Munárriz Egana
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Akárcsak a két csapat csoportkörös összecsapásán, a spanyolok ezúttal is a negyedik játékrészben hengereltek, ezúttal 6-3-ra nyerték meg a zárónegyedet. Legjobbjaikat nem tudták megfékezni a magyarok, Alvaro Granados és Bernat Sanahuja is öt gólt szerzett.

A magyarok így két ezüstéremmel zárták a vb vízilabdatornáját, szerdán a női válogatott a görögöktől kapott ki a fináléban.

Mivel Jansik Szilárd szemsérülése kiújult, ő maradt ki a keretből, a kaput pedig ezúttal is Csoma Kristóf védte. A két csapat idén ötször találkozott egymással. A spanyolok sorozatban négy sikernél jártak a párharcban, legutóbb a csoportkör nyitányán a zárónegyedet 5-1-re nyerve fordított, és diadalmaskodtak 10-9-re.

A vízilabdatornák során először és utoljára telt meg az OCBC Arena vizes központja. Mindkét csapat remek védekezéssel kezdett, az első magyar fór kimaradt, a spanyolok viszont éltek a lehetőséggel, így több mint kétpercnyi játék után kerültek előnybe. Újabb két perc pörgött le a meccsből, mindkét oldal azonos létszámnál szenvedett támadásban. A második spanyol előnynél is jó helyen voltak a magyar blokkok, csakhogy a labda Bernat Sanahuja elé pattant, aki közelről kíméletlen volt. A vb-döntő első magyar gólját Angyal Dániel szerezte akcióból, de egyből jött a válasz, Sanahuja már harmadszor volt eredményes (3-1). A magyarok akcióból találtak be, Fekete Gergő kapásból húzta be a keresztpasszt, majd Vigvári Vendel fejezte be hibátlanul a fórt (3-3).

A spanyolok előnyből vették vissza a vezetést, a túloldalon Vámos Márton lövése a blokkról vágódott a kapu jobb oldalába (4-4), majd Alvaro Granados bombája is utat talált a hálóba. A negyed végére még belefért volna egy spanyol gól, de Csoma emberhátrányban a torna védését mutatta be, ráadásul ebből lefordultak a társak és két másodperccel a dudaszó előtt Angyal egyenlített (5-5).

Mindkét oldalon kihagyott fórokkal indult a második negyed, közel három perc után a spanyolok találtak be először, Sanahuja úgy volt az eredményes, hogy lövése érte Csoma fejét. Sorozatban két emberhátrányt hagytak kihasználatlanul a magyarok, Vigvári Vince azonban egy hajszálpontos ejtéssel, akcióból zárta le a rossz sorozatot (6-6). A spanyolok a hetedik előnyükből már az ötödik góljukat szerezve kerültek megint lépéselőnybe, eközben a magyaroknál ez a játékelem nem működött, 1/7 volt a mutató a nagyszünetre (7-6).

Burián Gergely szabaddobásának köszönhetően rögtön góllal kezdtek a magyarok a fordulás után. Fekete Gergő orrát lefordulás közben lefejelte Unai Biel, a súlyos büntetés elmaradt, a magyarok viszont góllal álltak bosszút társukért, Burián volt a befejező ember, ezzel először vezetett a csapat (7-8). Csoma védett nagyot hátrányban, elöl pedig Vigvári Vince lőtte be laposan a fórt. Granados harmadik góljára Nagy Ákos egy még nagyobb találattal válaszolt, az utolsó vb-jén szereplő 39 éves Felipe Perrone pedig rossz helyzetből is megtalálta a helyet Csoma mellett (9-10). Emberelőnybe kerültek a magyarok, Varga Zsolt szövetségi kapitány időkérése után viszont Nagy Ákos fölé pattintott, Vámos hátul pedig egy parádés védekezéssel tartotta az előnyt.

Sanahuja ötödik találatával kezdődött a vb záró nyolc perce, majd emberelőnyben ítéltek kontrát a magyarok ellen, ráadásul Manherczet kiállították, Granados pedig nem kegyelmezett és fordított (11-10). A magyarok kettős előnyben Burián révén válaszoltak, de a spanyolok is kihasználták a fórt, „papíron” már akcióból (12-11). Emberelőnyben Manhercz lövés kifelé csúszott a felső lécről, Granados viszont elhajlásból bravúros gólt lőtt, jött is Varga Zsolt időkérése (13-11). Aguirre fejes védése után a későn kimozduló Csomát kiállították, Manhercz azonban -mezőnyjátékosként – hárított, életben tartva ezzel a reményeket.

Ezek viszont nem éltek sokáig, Biel Csoma feje fölött bombázott a hálóba, bő három perccel a vége előtt már három gól volt a különbség (14-11). A hajrában már nem volt esély az egyenlítésre, a 15-13-as végeredményt Vigvári Vendel állította be.

Varga Zsolt: A rutin döntött a spanyolok javára a döntőben

Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jóval rutinosabb spanyol válogatott kevesebb hibázott, ennek köszönhetően nyerte meg 15-13-ra a szingapúri világbajnokság csütörtöki döntőjét.

„Nagyon jó játékosaik vannak, akik érvényesíteni tudják ezt egy az egyben. A végére egy picit látszódott is a fáradtság a csapaton. Nem tudtunk akkora lendülettel játszani, mint az előző mérkőzéseinken. A rutin ezekben a pillanatokban sokat számít, nem véletlenül nyertek ennyi nagy tornát a spanyolok az elmúlt időszakban” – nyilatkozta az MTI-nek Varga Zsolt.

A szövetségi kapitány hozzátette, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek a világbajnokság alatt, ez pedig utat mutathat majd a jövőbeli munkában. „Látjuk a fejlődési lehetőséget, a potenciált a csapatban. Nincs más megoldás, továbbra is keményen kell dolgoznunk.”

„Nehéz megnyerni egy ilyen döntőt, főleg egy olyan tapasztalt ellenféllel szemben, mint a spanyol. Ezeket a mérkőzéseket mindig az a csapat nyeri, amelyik kevesebbet hibázik, ma mi hibáztunk többet. Bármennyire is közel vagyunk hozzájuk, egyelőre ez a realitás, de egy jóval rutinosabb együttesről van szó” – fogalmazott a fináléra visszatekintve a 2023-as fukuokai vb-n aranyérmes a tréner, aki szerint főleg a kapott gólok mennyiségén kell dolgozniuk, és azon, hogy a végjátékban ne kapjanak három-négy találatnál többet, ne kelljen „túllőni” az ellenfelet.

A tréner külön kitért a két újoncra, Nagy Ákosra és Vismeg Zsomborra is, akik véleménye szerint nagyon jól teljesítettek. „Mindketten nagyon jól felkészültek a klubjukban, ez egy nagyon fontos tényezője annak, hogy ezen a szinten tudtak teljesíteni, nagyon büszke vagyok rájuk, de remélem, csatlakoznak még mások is hozzájuk, hiszen a válogatottban van egy egészséges versenyhelyzet, nyitott a keret.”

A csütörtöki döntőben, akárcsak a két csapat csoportkörös összecsapásán, a spanyolok ezúttal is a negyedik játékrészben hengereltek, ezúttal 6-3-ra nyerték meg a záró játékrészt. Legjobbjaikat nem tudták megfékezni a magyarok, Alvaro Granados és Bernat Sanahuja is öt gólt szerzett.

A magyarok így két ezüstéremmel zárták a vb vízilabdatornáját, szerdán a női válogatott a görögöktől kapott ki a fináléban.