A zöld-fehérek már megdöntötték az 1909 és 1913 között elért klubrekordjukat, amikor megszakítás nélkül ötször szerezték meg a bajnoki címet. Az újabb elsőséggel az ősi rivális Újpest 1969 és 1975 között elért klubcsúcsát érhetnék utol, azaz már csak az MTK maradna előttük, ugyanis a kék-fehéreknek 1917 és 1925 között sorozatban kilencszer sikerült aranyérmet nyerniük.

Hirdetés

Az újabb címvédés nem lenne meglepetés, mert a 12 csapatos mezőnyben a legjobb, legértékesebb kerettel az FTC rendelkezik, amely ráadásul mit sem gyengült a nyári holtszezonban. Ugyan volt néhány távozó – Samy Mmaee, Lisztes Krisztián és Henry Wingo -, de őket sikerült pótolnia a szakmai vezetésnek. Komoly változás ugyanakkor, hogy Dejan Stankovic helyét Pascal Jansen vette át a vezetőedzői poszton. A holland szakember bemutatkozása remekül sikerült, de nemcsak az 5-0-s siker miatt, hanem játékban is kifejezetten meggyőző volt a magyar bajnok a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában. A The New Saints ellen Jansen kérésének és elvárásának megfelelően energikus és támadó szellemű futballt mutatott a Ferencváros. A tréner a kezdőcsapatban Raul Gustavo és Philippe Rommens személyében két új szerzeménynek adott bizonyítási lehetőséget.

A bajnokságra kihatással lehet, hogy a Ferencváros bejut-e a csoportkörbe, mert a kettős terhelés alaposan megnehezítheti a csapat dolgát még akkor is, ha ehhez már hozzászokhatott: az előző öt idényben – háromszor az Európa-liga, egyszer-egyszer a BL és a Konferencia-liga csoportkörében – bizonyította, hogy képes egyszerre helytállni a hazai és a nemzetközi porondon is. Márpedig erre igencsak jó esély van, hiszen ha a TNS-en túljut az FTC, akkor már biztosan legalább a Konferencia-liga főtábláján szerepelhet. A többi nemzetközi kupaszereplő közül a legutóbb ezüstérmes és kupagyőztes Paksnak, a bronzérmes Puskás Akadémiának és a negyedik Fehérvárnak a keret minősége és mennyisége okán sokkal nagyobb problémát okozhat a kétfrontos küzdelem.

A fővárosiaknak nincs elsőszámú kihívójuk, tekintve, hogy az elmúlt években rendre hatalmas, több mint tízpontos előnnyel nyerték meg az OTP Bank Liga küzdelmeit. Az egyetlen kivételt a 2022/23-as szezon jelenti, amikor úgy végeztek az élen hatpontos előnnyel, hogy a bajnoki címük biztosítása után az utolsó három meccsüket elvesztették. Az előző idényben második Paks, amely többször borsot tört a fővárosiak orra alá, egyben tudta tartani a keret magját, így akár megismételheti bravúros szereplését, de ez igaz a bronzérmes felcsútiakra is. Fehérváron viszont komoly változások voltak, papíron meggyengült az együttes, amelyet nemcsak kulcsjátékosok hagytak el, hanem az Újpestre távozott vezetőedző Bartosz Grzelak is. Helyét a legmagasabb szinten újoncnak tekinthető Pető Tamás vette át. A lila-fehérek viszont mindenképpen előrelépést várnak, mert az új tulajdonosnak – a Mol Vagyonkezelő Zrt. – köszönhetően sikerült jelentősen megerősíteni a keretet.

Korábban írtuk

Az idény nyitómeccsén a Zalaegerszeg az MTK Budapestet fogadja pénteken, majd rögtön utána következik az újoncok rangadója a Nyíregyháza Spartacus és az ETO FC Győr között. Előbbi stadionja egyelőre nem készült el, így Mezőkövesden játssza a hazai meccseit. A nemzetközi kupaszereplők közül vasárnap Újpestre látogat a Puskás Akadémia, a Diósgyőrhöz a Paks és Kecskemétre a Fehérvár. A Debreceni VSC-Ferencváros rangadót pedig decemberre halasztották, mivel a hajdúsági városban a Campus fesztivál zajlik.