Nők férfitestben

Talán a sors fintora, hogy épp a magyar sport napján látott napvilágot hazánkban a megdöbbentő hír: transznemű résztvevője is lehet az idén nyárra halasztott tokiói olimpiának. Az úttörő egy új-zélandi súlyemelő, aki néhány évvel ezelőtt még Gavin Hubbard néven a férfiak között versenyzett, 2014-es nemváltó műtéte óta azonban a hölgyek mezőnyében indul a bajnokságokon. Az operáció, amelyen átesett, gyümölcsözőnek bizonyul: míg a biológiai nemével azonosulni képtelen Hubbard férfiként a fasorban sem volt, ma már egy világbajnoki ezüstérem boldog tulajdonosaként küzd az olimpiai kvótáért.

Bár jelenleg csak a világranglista 16. helyén áll, több mint valószínű, hogy ott lesz Tokióban, a kvalifikációs rendszer ugyanis limitálja a versenyzők számát, Észak-Korea eleve nem indul a játékokon, egy orosz riválist pedig doppingvétség miatt eltiltottak.

Már műtét sem kell

Richard Raskind teniszező volt az első a sportvilágban, aki transzszexuálisként profi versenyen indulhatott. Negyven­éves koráig férfiként ismerték, de válása után, 1975-ben átműttette magát, minek következtében az Egyesült Államok Teniszszövetsége kitiltotta a US Openről. Raskind, aki az operáció után már Renée Richards névre hallhatott, pert indított, mondván, megsértették az állampolgári jogait, a New York-i Legfelsőbb Bíróság pedig igazat adott neki, és hivatalosan is nőnek minősítette. A teniszező 1977-ben a világranglista 20. helyéig jutott, sőt párosban döntőt is játszott a brit Grand Slam-tornán, 1981-ben azonban végleg visszavonult.

Noha az eset az egész világ figyelmét felkeltette, mégsem ösztönzött tömegeket arra, hogy kövessék Richards példáját, aminek egyik legvalószínűbb oka, hogy akkoriban jóval nagyobb kockázata volt egy ilyen komoly sebészeti beavatkozásnak, mint napjainkban. Az orvostudomány fejlődésével és az egyre erőteljesebb genderlobbi hatására azonban emelkedni kezdett a nemváltó műtéten átesettek, azzal együtt pedig a transznemű sportolók száma, akik alapvető emberi jogaikra hivatkozva követelni kezdték, hogy társadalmi nemüknek megfelelően részt vehessenek az olimpián.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság engedett a nyomásnak, a progresszió jegyében már 2004-ben jóváhagyta ezt, később pedig enyhített is a transznemű sportolókra vonatkozó előírásokon: 2016 óta operáción sem kell átesni ahhoz, hogy egy férfi a nők között indulhasson, elég, ha igazolja, hogy tesztoszteronszintje már a verseny előtti egy év során sem lépte át a 10 nanomol/literes küszöbértéket. Ezt több szakember is kifogásolja. Azt állítják, a férfiak többsége születésétől fogva olyan testi adottságokkal rendelkezik, amelyeket egy ilyen szabályozás nem kompenzál. Habár a NOB a tudományos álláspontot figyelembe véve azt ígérte, a konfliktusok megelőzése érdekében fontolóra veszi a kikötés esetleges módosítását, már biztos, hogy erre csak a tokiói olimpia után kerülhet sor.

Árral szemben

Joe Biden elnökké választása utáni első döntéseinek egyike volt, hogy a nemi identitás vagy szexuális orientáció alapján történő diszkrimináció elleni harc részeként szövetségi szinten legalizálta a férfinak született transzneműek részvételét a női sportban. Az USA-ban államonként eltérnek a transzszexuálisokra vonatkozó versenyzési szabályok. Van, ahol nemváltó műtéthez vagy hormonkezeléshez kötik a sporteseményen való indulást, máshol az egyén joga eldönteni, hogy férfi- vagy női csapatot választ-e. Eddig hat republikánus vezetésű tagállamban (Észak-Dakota, Kentucky, Montana, New Hampshire, Oklahoma, Tennessee) került a törvényhozás elé olyan javaslat, amely állami szinten tiltaná a férfinak született sportolók részvételét a női sportban. A szintén konzervatív Idaho állam ezt a tiltó törvényt már tavaly meghozta, az Amerikai Polgári Szabadsági Unió elnevezésű jogvédő szervezet pedig azonnal reagált is rá: bejelentették, hogy beperelnek majd mindenkit, aki ilyen korlátozó törvényjavaslatot kísérel meg benyújtani.

Bár konzervatívok és radikális feministák együtt küzdenek a jelenség ellen, szerte a világon növekszik a nemi tévúton járó atléták száma. Gabrielle Ludwig külsejének köszönhetően a legismertebb transznemű sportolók egyike. A Németországban született kosaras tinédzserként tagja volt a nassaui férfi korosztályos válogatottnak is, később azonban kijelentette, hogy nőnek érzi magát, és Amerikába költözött. Hormonkezelést kapott, majd sportolói karrierje csúcsára érve, ötvenévesen bekerült a Mission Főiskola női hallgatóinak kosárcsapatába, ahonnan nemcsak a teljesítményével, hanem a méreteivel is kitűnt.

Szintén a leghíresebbek közé tartozik Lauren Jeska hosszútávfutó, aki 2000-ben műttette magát nővé. 2010 és 2012 között a nők között szinte minden versenyt megnyert, amit azonban a Brit Atlétikai Szövetség felettébb igazságtalannak tartott, ezért feltételhez kötötte Lauren versenyeken való indulását: bizonyítania kellett, hogy hormonszintje a női versenyzőkén van. Lauren ezt diszkriminációként élte meg, tüntetőleg nem adott mintát, 2016 márciusában pedig késsel támadt az atlétikai szövetség egyik vezetőjére. Megölni ugyan nem tudta a férfit, de a nyakán két centiméter széles sebet vágott, amiért a bíróság 2017 márciusában 18 év börtönbüntetésre ítélte.

Hol a fair play?

A transzneműek megjelenése a sportvilágban világszerte nagy felháborodást kelt. A világhírű teniszező, Martina Navratilova két évvel ezelőtt annak kapcsán fakadt ki, hogy a nővé átoperált Rachel McKinnon biológiai nemének köszönhetően világbajnokságot nyert. Noha a kanadai kerékpáros a transzneműekre vonatkozó előírásokat teljesítette, szemmel láthatóan fizikai fölényben volt nőként született versenytársaival szemben.

Navratilova több híres olimpikonnal karöltve küzdött azért, hogy Bidenék kezeljék a sportot elkülönítve a diszkrimináció elleni harc többi színterétől, de úgy tűnik, a világklasszis teniszező megtört a rázúduló kritikák súlya alatt: véleménynyilvánítását követően nem sokkal blogbejegyzésben kért elnézést azoktól, akiket megbántott. Mint írta, nem akarta azt sugallni, hogy a transznemű sportolók általánosságában csalók lennének, ezt a jelzőt azokkal kapcsolatban használta, akik azért változtatnak nemet, akár ideiglenesen, hogy versenyelőnyhöz jussanak.

A transzneműek élsportban való létjogosultságát itthon is sokan megkérdőjelezik, a sportolók közül azonban csak kevesen vállalják a nyilvánosság előtt a véleményüket.

– Fontosnak tartom a mai világban az elfogadást, nagyszerű, hogy mások vagyunk, ez színesíti a világot. De ami most a súlyemelésben történik, azt nem nézem jó szemmel. Vallja magát mindenki annak, aminek akarja, de a sportba integrálni egy magát nőnek érző férfit finoman szólva sem fair – mondja Szuromi Tímea.

Hazánk egyik legsikeresebb női súly­emelője felhívja a figyelmet, egy évszázados küzdelem eredménye, hogy a nők külön kategóriában indulhatnak a nemzetközi sporteseményeken, ez a kiváltság azonban megszűnik, ha a jövőben női testben élő férfiakkal kell megküzdeniük a versenyeken. A súlyemelő kételkedik benne, hogy a nővé operáltak tesztoszteronszint-csökkentésével kiegyenlítettek lesznek az erőviszonyok. Szerinte nincs az a kezelés, ami változtatni tudna azon, hogy Hubbard harminc évig férfiként élt és versenyzett. Teljesen másképp működnek a férfi- és női hormonok, egy nő soha sem lesz képes olyan teljesítményre, mint egy férfi, akármennyit edz is érte.

Szuromi Tímea örül, hogy súlycsoportját egyelőre nem fenyegeti hasonló veszély, ám attól tart, Hubbard esete egyre többeket ösztönöz majd arra, hogy hasonló módon próbáljanak szerencsét a sport világában. Az olimpikonok úgy tudnák ezt megakadályozni, ha egységesen fejeznék ki nemtetszésüket, ám mivel attól tartanak, hogy transzfóbnak titulálják őket, inkább csöndben maradnak.

Az üggyel kapcsolatban kíváncsiak voltunk a Magyar Olimpiai Bizottság véleményére, ám a szervezet meglehetősen diplomatikus választ küldött: azt írták, Laurel Hubbard nem a magyar olimpiai csapat tagja, a MOB nem sportági szakszövetség, az ügy pedig nem tartozik a testület hatáskörébe.