A szervező BSI pénteki tájékoztatása szerint Novák Katalin nagynénjét kíséri el az eseményre. A 70 éves Gergely Edit élete 41., egyben utolsó maratonját futja majd. Budapesten kezdte, bejárta a fél világot és most Budapesten fejezi be a maratoni pályafutását. Gergely Edit a köztársasági elnök nagynénje, aki megszerettette vele a futást – áll a közleményben.

Hirdetés

Novák Katalin – aki maga is teljesítette már a Budapest Maratont – most egy négyfős családi stafétában, az édesanyjával és két unokahúgával együtt segíti a búcsúfutást. „Az elnök az utolsó, 12 kilométer közös teljesítésével hálálja meg azt a példamutatást, aminek köszönhetően maga is aktív, sportos, mozgással teli életet tud élni” – írta a BSI.

A legidősebb férfi maratonista a 79 éves csongrádi Kiss Ferenc, a legidősebb női maratonista pedig a 75 éves szlovák Eva Seidlova lesz vasárnap. Az összes táv legidősebb futójaként a kisújszállási 87 éves Fehér Károly indul, aki a négyfős maratonstafétában fut 10 km-t. A legidősebb résztvevő ugyanakkor a gödöllői gyalogló, a 88 éves Sztarenszky Tiborné lesz.

A Budapest Maraton fesztiválra 22 100 futó érkezik 96 országból és 945 hazai településről. A szervezők több mint 80 ezer liter vízzel, 3600 liter izotóniás itallal, 600 liter Pepsi Colával, 150 kilogramm szőlőcukorral és 23 000 darab banánnal készülnek az eseményre.

Az ELTE Lágymányosi Campusánál kialakított versenyközpontjában szombaton 8 órakor kezdődik a program, a maraton vasárnap 9 órakor rajtol.

Korábban írtuk