Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor miniszterelnök (b2) beszél, mellette Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumi elnöke (b3), valamint Oláh János (b) és Zsohár Melinda (j) szerzők a Szerelemfoci című, a felcsúti labdarúgás százéves történetét összefoglaló könyv bemutatóján Felcsúton 2024. május 21-én

Orbán Viktor azt mondta: a kiadvány elsősorban a helyieknek fontos, de a magyar futball számára is általános tanulságokat fogalmaz meg.

Hirdetés

Ha egy ország elfelejti a labdarúgómúltját, akkor nem lesz mire felépítenie a jövőjét – hívta fel a figyelmet a kormányfő. Hangsúlyozta: a kétezres években talpra álló magyar futball előzményei ott vannak a szocialista futballban, az 1950-es évek aranycsapatában, valamint az 1938-ban világbajnoki döntőt játszó válogatottban is. „A magyar futball megszakítottsága ellenére mindig képes volt arra, hogy valahogy helyreállítsa a folytonosságot. Ez az akadémiák megalakításakor is így volt” – tette hozzá Orbán Viktor.

Azonban rámutatott arra is, hogy ha nincs a futballnak jövője, elvész a múltja is, és egy zárvánnyá válik. A magyar futball régi dicsőségét is az tartja meg, hogy van jelenje és jövője – emelte ki.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: sohasem lehet tudni, hogy miből lesz a cserebogár. A levente egylet 1923-as és a klub 1931-es alapításakor még Felcsúton sem gondolták, hogy a most Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó válogatott keretében három olyan játékos – Nagy Zsolt, Kleinheisler László, Sallai Roland – lesz, aki a felcsúti Puskás Akadémiáról származik. Ráadásul a tartalékok között szerepel Tóth Balázs, aki szintén Felcsúton nevelkedett.

Orbán Viktor a sajtótájékoztató végén arról is beszélt: sokfajta sportággal próbálkoztak falun, de a falusi sport története alapvetően a futballszakosztályok története. Felcsúton voltak, akik vállalkoztak a kutatásra, írásra és szerkesztésre, és Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumi elnöke meg is finanszírozta ezt. Azonban nem minden falu van ilyen helyzetben.

Korábban írtuk

Ezért a kormányfő azt mondta: ha a falvakban meg akarják írni sportklubjaik történetét a helyiek, annyi pénzt hozzátesz a kultuszkormányzat, amennyit a helyiek erre a célra összeadnak. Érdekes hagyaték lesz ez – tette hozzá a miniszterelnök.

A kétkötetes kiadványt bemutatva Oláh János felidézte: egy kuratóriumi ülésen vetődött fel a felcsúti sporttörténet feldolgozásának gondolata. Zsohár Melindával nem csak a sportról, hanem a községről is szóló könyvet készítettek, amelyből a falu történetét is megismerheti az olvasó. Felcsúton már az akadémia megalakulása előtt is NB I-es és NB III-as játékosok nevelkedtek férfi, illetve női vonalon is – fűzte hozzá.

Zsohár Melinda a kiadványt egy olyan falusi történetnek nevezte, amely túlmutat a falu határain. Személyes emlékekre épülve helytörténeti és néprajzi vonatkozásokkal, de igaz anekdotákkal van tele – jegyezte meg.

Major Anita – aki Margittai Gáborral szerkesztette a kiadványt – a könyv lokális identitás erősítő szerepét hangsúlyozta, és azt is, hogy a sport mindig erősíti a közösségeket és összehozza az embereket.