Az R-Sport orosz portálnak elmondta, nemcsak az észak-amerikai profiligában (NHL) szeretne játszani, hanem újból ki kíván lépni a nemzetközi porondra, a döntés ugyanakkor a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) kezében van. Az NHL korábban már jelezte, hogy a liga sztárjai ott lehetnek Milánóban. Az IIHF két éve, az ukrajnai háború kirobbanása után tiltotta ki az orosz csapatokat.

Hirdetés

„Nem tudom, mi fog történni”

– jegyezte meg Ovecskin. „Igen, szeretnénk szerepelni az olimpián, de ha nem engedik, mit tegyünk?”

A vasárnap zárult párizsi nyári játékokon 15 orosz sportoló vehetett részt egyénileg, semleges színekben.

A Stanley Kupa-győztes orosz hokis eddig három olimpián játszott, de 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben sem szerzett érmet, világbajnokságról ugyanakkor van három arany-, két ezüst- és négy bronzérme.

Korábban írtuk

A Washington Capitals 38 éves csatára abban is bízik, hogy megdönti a legendás Wayne Gretzky NHL-gólrekordját, ettől jelenleg 42 találat választja el. Mivel a 853 gólnál járó Ovecskinnek még kétéves szerződése van a fővárosi klubban, minden esélye megvan rá, hogy csúcstartó legyen.