Távozik a Puskás Akadémia labdarúgócsapatától Pintér Attila – jelentette be a felcsúti klub hétfőn a honlapján.

Fotó: MTI, archív

„Közös megegyezéssel távozik a Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Pintér Attila, aki csapatunkkal a Magyar Kupában ezüstérmes lett, a bajnokságban pedig a hatodik helyen zárt” – olvasható a közleményben.

Az 52 éves tréner 2016 decemberében került az élvonalbeli Mezőkövesdtől az NB II-ben akkor listavezető, később bajnokként feljutó Puskás Akadémiához. A megbízatása három évre szólt.

A felcsúti együttes a mostani bajnokságban a döntőbe jutással eddigi legnagyobb sikerét aratta a hazai kupában. A fináléban az Újpesttől kapott ki 2-2-es végeredmény után tizenegyesekkel 5-4-re.

A válogatott korábbi szövetségi kapitánya 11 győzelemmel, 10 döntetlennel és 12 vereséggel zárta a 2017/2018-as bajnokságot a Puskás Akadémiával.

A PFLA közleménye arra is kitér, hogy távozik Szalai László utánpótlás szakmai igazgató is, szintén közös megegyezéssel.

Szerkezeti átalakítások is történtek: az első csapat klubigazgatója továbbra is Komjáti András marad, mellette a jövőben Tóth Balázs dolgozik sportigazgatóként. Az akadémia igazgatói posztját hétfőtől Takács Mihály tölti be, nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatónak pedig Papp Bencét nevezték ki.