Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A feszültség forrása Donald Trump nemrég kiadott elnöki rendelete, amely a női sportok védelmét célozza. Ennek nyomán az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága (USOPC) módosította alapszabályzatát, a USA Fencing pedig múlt hónapban beépítette sajátjába az új szabályt: a női versenyeken kizárólag biológiai nők vehetnek részt.

A minnesotai állami vívószövetség vezetése azonban nyíltan szembement az új szabályozással. Közleményükben „károsnak” nevezték azt, és hangsúlyozták: a Minnesota Human Rights Act értelmében a nemi identitás védett kategória. A szervezet szerint a változtatás „megrázkódtatást és bizonytalanságot” okozott a teljes vívóközösségben, ezért a helyi jogszabályokra hivatkozva minden sportrendezvényüket „vegyes neművé” alakítják addig, amíg nem kapnak „egyértelmű jogi iránymutatást”.

A USA Fencing az idei évben amúgy is folyamatosan a figyelem középpontjában van hasonló viták miatt. Április 2-án országos visszhangot váltott ki, amikor Stephanie Turner vívónő egy marylandi versenyen letérdelt, így tiltakozva az ellen, hogy transznemű ellenféllel (biológiai férfival) kelljen összecsapnia. Mivel nem volt hajlandó pástra lépni, fekete lapot kapott és kizárták. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki, és május 7-én szövetségi meghallgatás is követte, ahol Stephanie Turner vallomást tett a USA Fencing elnöke, Damien Lehfeldt ellen.

A kongresszusi meghallgatás után két USA Fencing igazgatósági tag, Andrey Geva és Abdel Salem pert indított a testület további hat, általános mandátummal rendelkező tagja ellen. A felperesek azzal vádolják a szervezet elnökét, hogy május 7-én hamis tanúvallomást tett a Kongresszus előtt. Mindkét panaszos hosszú évek óta kötődik a sportághoz: korábban az amerikai válogatottban versenyeztek vagy edzőként dolgoztak.

Kapcsolódó cikkünk

Minnesota továbbra is keményen szembeszegül Donald Trumpnak a női sportokat és sportolókat védő elnöki rendeletével. Az amerikai egészségügyi és oktatási tárca vizsgálatot indított a helyi szabályozás miatt, mivel az engedélyezi a transznemű (biológiai férfi) sportolók indulását a nők és lányok számára fenntartott versenyeken. Június 12-én az oktatási minisztérium az ügyet már egy szövetségi vizsgálócsoport elé vitte, amely az igazságügyi minisztériummal közösen jár el.