A szegedi páros mindkét tagja ötkarikás újonc, de júniusban együtt Európa-bajnokságot nyertek, s a francia fővárosba is az éremszerzés reményében érkeztek.

Hirdetés

A két futamban az első két hely ért középfutamot, a többiek a reményfutamba kerültek. A magyarok a másodikban eveztek a kanadaiak és a spanyolok között, illetve lassabb rajt után mögött. A kanadaiakat nem volt esélyük beérni, míg a spanyolok ugyan némileg lassultak a táv második felében, a sorrend nem változott, Kissék harmadikként értek be.

A reményfutamot 13.20-kor rendezik, a középfutamra és a döntőre pénteken kerül sor.

Korábban írtuk