Fotó: Nemzeti Sport
Hirdetés

A fővárosi klub hétfőn jelentette be, hogy Pascal Jansen távozása után a 44 éves ír tréner veszi át az Európa-liga alapszakaszában jelenleg továbbjutó helyen álló gárda irányítását. Az FTC honlapjának beszámolója szerint Keane, aki Rory Delap asszisztens edző és Phill Hudson meccselemző személyében hozta magával két segítőjét is, vasárnap este érkezett Budapestre, kedden pedig már utazik a Spanyolországban edzőtáborozó új csapata után.

A fradi.hu oldalon az új edző elmondta, tisztában van vele, hogy a Ferencváros jó csapat, de mit is jelent ez valójában?

„Tudsz a szurkolóknak tetsző, izgalmas, energikus focit játszani? Ez az az út, amit szeretnék járni, hogy a szurkolók élvezzék a csapatom játékát. Fontos, hogy a játékosok megértsék, nem elég egy-két meccset nyerni, minden mérkőzésen győzni kell. Bárki ellen is játszunk, izgalmas futballt kell mutatnunk”

– fogalmazott Keane, aki számára a legfontosabb, hogy a klub az emberekért van. Hozzátette: a legendás Sir Alex Ferguson azt mondta neki, hogy ne klubot válasszon, hanem hanem szurkolókat. Keane kiemelte azt is, nagyon izgatott, hogy itt lehet, és Spanyolországban indul majd az igazi munka. „Be kell vonzanunk az embereket, ehhez jó játékkal kell előrukkolnunk. Természetesen tudom, mit akarok elérni, hiszen mindenki győzni akar, de előbb meg kell ismernem a játékosokat és a mentalitásukat” – mondta.

A 146-szoros válogatott Keane közel húszéves játékospályafutásának legmeghatározóbb időszakát a Tottenham Hotspurnél töltötte, de olyan csapatokban is futballozott, mint a Liverpool, az Internazionale és a Leeds United. Edzői karrierjét az ír válogatottnál kezdte segítőként, vezetőedzőként eddig csak a Makkabi Tel-Avivnál dolgozott. Az izraeli csapattal tavaly bajnoki címet nyert, nyáron azonban távozott posztjáról.

A tavaly nyáron kinevezett Pascal Jansennel kapcsolatban Kubatov Gábor elnök múlt héten elárulta, hogy a világ egyik legnagyobb futballkonszernje kivásárolta a szerződéséből, ezért kellett a Ferencvárosnak új vezetőedzőt keresnie. A holland tréner érkezését éppen hétfőn jelentette be új klubja, az észak-amerikai ligában (MLS) szereplő New York City FC.

A Ferencváros jövő szerdáig Spanyolországban edzőtáborozik, az első idei tétmeccsét január 23-án játssza, amikor a második számú európai kupasorozat alapszakaszának utolsó előtti fordulójában a német Eintracht Frankfurt vendége lesz.

Az FTC a bajnokságban a második helyen áll, hátránya egy pont az éllovas Puskás Akadémiával szemben, de egy meccsel kevesebbet játszott felcsúti riválisánál.

Korábban írtuk