Romjaiból támasztják föl a legendás sportklubot
Miután a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány megvásárolta a Csepel SC Alapítványt, az új tulajdonos meghívta a sajtó képviselőit a Béke téri sporttelep bejárására. Az olimpiai bajnokok sorát adó, 1912-ben alapított egyesület központjában lesújtó látvány fogadja a betérőt, ám vigaszra ad okot, hogy már zajlik az állapotfelmérés és a jelenleg is működő szakosztályokkal való egyeztetés, hogy hogyan lehetne újjáéleszteni a főváros egyik legsikeresebb egyesületét.A 2000-es évek elején versenyzőként megfordultam egy-két alkalommal a Csepel SC sportcsarnokában, és bár az állapotok már akkor is kifogásolhatóak voltak, a múlt heti látogatás, amit már újságíróként tettem a komplexumban, teljesen letaglózott. Az elhagyatott Bajnokok Csarnokába egy félhomályban úszó folyosón jutunk el, bár manapság ennek a csekélyke fénynek is örülni kell: ahogy fűtés, úgy áram sem mindenhol van már a telepen. Pedig az ajtóra kifüggesztett kiírás szerint a pandémiát megelőzően még tartottak itt edzéseket, mi több, ez a helyiség adott otthont a Csepel FC labdarúgó-gáláinak is.
Az 1950-ben épült, színpaddal is ellátott, közel kétezer ember befogadására képes terem állapota elkeserítő, a plafonon szinte nincs egy négyzetcentiméternyi ép felület, a parketta romokban, az ablakok olyan koszosak, hogy nem lehet átlátni rajtuk, mindez azonban közel sem olyan lehangoló, mint az a kép, ami a hallban tárul a szemünk elé.
Az előtérben lévő hatalmas csillárnak hűlt helye, a gondnok azt mondja, korábban a mennyezettel együtt leszakadt. Egyetlen hibátlan elem van a helyiségben: a Csepel adta olimpiai bajnokok nevét is megörökítő márványtábla a falon – talán ez tartja egyben az egész épületet. A futballstadion előterében lévő vitrinben gondosan elhelyezett kupák, érmek és fényképek bizonyítják, hogy egykor pezsgett itt az élet. Ma már szó sincs erről. A 30-as években épült futball- és atlétikai stadiont, amiben a labdarúgócsapat Fradival való összecsapását 34 ezer szurkoló követte nyomon 1948-ban, ugyan használják még, sötétedés után azonban senki sem tartózkodik már a gyepen, a pályát megvilágító reflektorok ugyanis rég felmondták a szolgálatot. A rekortán pálya lassan csak a gátfutóknak biztosít terepet, a fák gyökerei és a csapadék ugyanis annyira tönkretették, hogy hullámai helyenként a tíz centis magasságot is elérik. A lelátó fedett része omlásveszély miatt lezárva, de valószínűleg egyébként sem kapkodnának két kézzel az ide szóló jegyekért: az épülettel együtt az egész klub fénye megkopott az elmúlt évtizedekben, a focicsapat, ami a történelem során négyszer is magyar bajnok lett, jelenleg a budapesti első osztályban játszik, ami országos szinten a negyedosztálynak felel meg.
Az egykori birkózócsarnokhoz érve már sejteni lehet, hogy az igazi meglepetés csak most jön. Az épület bejáratánál lévő szemétkupacok, a betört ablakok és a bent lévő óriási rendetlenség arról árulkodik, ide már jó ideje senki nem tette be a lábát, legalábbis azok nem, akik egykor rendeltetésszerűen használták. Beljebb lépve olyan érzése támad az embernek, mintha valami hirtelen bekövetkezett katasztrófa miatt egyik pillanatról a másikra hagyták volna el a helyszínt azok, akiknek egykor ez volt a második otthonuk. Az öltözőkben nemcsak elnyűtt sporteszközök hevernek a földön, hanem irtózatos mennyiségű, helyenként térdig érő hulladék is: az üres palackoktól kezdve a csokoládépapírig minden megtalálható itt. Az öltözőknél már csak az edzőterem van rosszabb állapotban. Itt már látszik, nemcsak az idő pusztított, hanem emberi kéz is. Törött tükrök, felszedett parketta, a padló ép részén pedig egy hatalmas festett fallosz bizonyítja, hogy a vandálok előszeretettel látogatták a csarnokot. A falon egy bevásárlókocsi fémkosarával védett kamera látható, ám minden bizonnyal már csak „díszként” funkcionál, az elkövetők nyakon csípésére több mint valószínű, hogy alkalmatlan.
A telepen lévő egykori sportszálló korábban hajléktalanok és drogosok tanyája volt, mára szerencsére ilyen szempontból megtisztult, ám a mocsok és a rendetlenség itt is hatalmas méretet ölt. Leszakított, földön heverő csapok, elfeslett matracok, összetört szekrények – ha nem mondták volna, e látvány alapján fogalmam sem lenne, mi volt az épület eredeti funkciója. Az egykori recepciós pulton persze nyomokban még megtalálható a múlt egy-egy emléke: az akciós Hubertust hirdető tábla alapján sejteni lehet, mivel töltötték idejüket a hotel utolsó vendégei.
A gazdát cserélt Csepel Sport Club Alapítvány vezetői az egykori sikeregyesület újjáépítése érdekében a jelenleg működő szakosztályokkal tárgyalnak, illetve a leromlott állagú sporttelep állapotát mérik fel. A felújítással, hasznosítással kapcsolatban talán már egy éven belül is lesznek konkrét tervek, az egész projekt azonban akár tíz évet is felölelhet. A tulajdoni viszonyok tisztázása, rendbetétele azonban garanciát jelent arra, hogy a komplexumot a jövőben ne a kerület torzójaként emlegessék, hanem a főváros egy újabb ékköve, a magyar sport egy újabb modern, minden igény kielégítő bázisa legyen.
