Rossi: A portugál a világ egyik legerősebb csapata, de keserű a szájíz
Marco Rossi szövetségi kapitány azt mondta, a portugál labdarúgó-válogatott jobban játszott, ennek ellenére keserű a szájíze, mivel a magyar csapat hajrában kapott góllal szenvedett 3-2-es vereséget a világbajnoki selejtezőn.
„Azt be kell látni, hogy amikor a világ egyik legerősebb csapata ellen futballozol – márpedig a portugál a spanyolokkal együtt a legerősebb Európában –, akkor alázattal kell játszani, és ilyen ellenféllel szemben benne van, hogy veszít az ember. Ha így, ahogy most mi, az bosszantó. Egy percig sem mondtunk le a támadás lehetőségéről, amiből jött az egyenlítés, de három perccel később erre is volt egy válasz, egy elkerülhető hibából. Nem lett volna szabad kockáztatni a kapu előtt. Remélem, a jövőben ebből a hibából tanulunk, és nem követjük el újra. Keserű a szájíz, két meccset játszottunk, amelyek végén három pontot veszítettünk el. Az írek elleni két pont nem teljesen saját hiba volt, ott a játékvezetői döntések is befolyásolták a végeredményt. Alapvetően az, hogy itthon 3–2-re kikapunk egy Portugáliától, az belefér” – mondta a 61. születésnapját a meccs napján ünneplő olasz szakvezető. „Az ellenfél tele van olyan játékosokkal, akik az Aranylabda végső listáján is szerepelnek. Én nem vagyok Jézus Krisztus, és a játékosok sem azok, ő tett csodákat 2000 évvel ezelőtt.
A szakember kiemelte a duplázó Varga Barnabás teljesítményét, mert fontos szerepe van abban, hogy hatékonyságban előrelépett a válogatott a márciusi és júniusi találkozókhoz képest, ugyanakkor – újságírói kérdésre – a ferencvárosi csatárnál visszatérő hibának nevezte, hogy tiltakozik a játékvezetőnél, emiatt sárga lapot kapott és eltiltott lesz a következő, örmények elleni találkozón. Hozzátette: a játékosok lelkére kötötték, hogy akinek van sárga lapja, figyeljen oda.
„Reméljük, a Dublinban kiállított Sallai Rolandnak csak ezt az egy meccset kellett kihagynia, mert ha nem, akkor vészhelyzetbe kerülünk. Vargát és Sallait nehéz nélkülözni, egyszerre pedig különösen, mert ez a két nemzetközi szintű csatárunk van. Nálunk az a kulcsa mindennek, hogy a kulcsjátékosok rendelkezésre álljanak. Portugáliának a cseréi ugyanazt a szintet képviselik, nálunk nem” – mondta Rossi, aki kifejtette, márciusban Törökország és júniusban Svédország ellen a helyzetkihasználás döntött az ellenfelek javára, mert akkor tíz lehetőség is kevés volt a gólhoz, most viszont Írországban és Portugália ellen is hatékony volt a válogatott elsősorban Vargának köszönhetően, aki már háromszor volt eredményes.
Rossi az MTI érdeklődésére elárulta, Dibusz Dénes kisebb sérülése miatt azért Tóth Balázsnak szavazott bizalmat a kapuban, mert jobb formában érezte, mint Szappanos Pétert. Szerinte szerencsés döntés volt, mert kitűnően védett.
„Jól ismertük az összeszokott magyar csapatot, amely ellen nehéz helyzeteket kialakítani, akciógólt pedig szinte lehetetlen szerezni. Ez látszott tavaly a hollandok és németek elleni meccseiken, nekünk mégis sikerült két akciógólt lőni. Védekezésben pedig mindössze két kapura lövést engedtünk. Fegyelmezettek voltunk, úgyhogy nagyon tetszett a teljesítményünk, amit alátámaszt a 68 százalékos labdabirtoklási fölényünk is” – mondta Roberto Martínez, a portugálok együttes spanyol szövetségi kapitánya. „Magyarország nagyon kompakt módon védekezik, mert már azelőtt jól helyezkednek a játékosok, mielőtt a védekező harmadukba kerülne a labda. Hiába van náluk keveset a labda, elöl rendkívül hatékonyak”.
A két meccs után egy ponttal a csoport harmadik helyén álló magyarok legközelebb október 11-én a kvartettben második örményeket fogadják. A 12 csoportból az első helyezettek kijutnak az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő világbajnokságra, amelyen először szerepel majd 48 csapat. A második helyezettek a jövő márciusi pótselejtezőn küzdhetnek tovább a vb-részvételért.

