Rosszul lett és elhunyt a sokszoros válogatott portugál védő
Elhunyt Jorge Costa, az FC Porto labdarúgócsapatának futballigazgatója, aki a klub edzőközpontjában lett rosszul – írja a Nemzeti Sport.
A Correiro de Manha című lap beszámolója szerint, amit a Nemzeti Sport idéz, Jorge Costát kritikus állapotban szállították kórházba. A korábbi 50-szeres válogatott védő a klub edzőközpontjában tartózkodott, amikor rosszul lett, elveszítette az eszméletét. A Correiro de Manha szerint a klub orvosainak defibrillátort is használniuk kellett, mert Jorge Costának leállt a szívműködése. Az 53 éves sportvezetőnek nem ez volt az első komolyabb egészségi problémája, 2022 májusában is műteni kellett szívproblémák miatt.
Jorge Costa igazi legenda volt a Portónál, 1990 és 2005 között három kölcsönjátékkal megszakítva volt a csapat játékosa, tagja volt a 2004-es Bajnokok Ligája- és a 2003-as UEFA-kupa-győztes gárdának is. Később edzői pályára lépett, dolgozott portugál, romániai, ciprusi, tunéziai, francia és indiai együtteseknél, valamint a gaboni válogatottnál is.
A kórház kommunikációs irodája később azt közölte a Renascenca hírügynökséggel, hogy Jorge Costa szív- és érrendszeri problémák következtében elhunyt.
