Az uszonyos úszásban legendának számító, többször világbajnok, Világjátékok-győztes magyar versenyző a júniusi, belgrádi Európa-bajnokságon úszott országos csúcsával (24.56) a 15. helyen szerepelt a nevezési listán, mögötte azonban rajta kívül még legalább ennyien rendelkeztek hasonló idővel.

Hirdetés

Ebben a számban tíz előfutamot rendeztek, a debreceniek 30 éves kiválósága a kilencedikben kapott lehetőséget, legjobbjától messze elmaradva 25.21 másodperccel csak nyolcadikként csapott célba, amivel összesítésben 24. lett. A döntőbe 24.72-vel lehetett biztosan bekerülni.

„Úgy jöttem ide, hogy bármi is lesz, boldogan szállok ki a vízből, hiszen óriási hátrányból indulva eljutottam az olimpiáig, ahol a világ legjobb úszóival együtt szerepelhetek. Persze tudom, hogy ennél sokkal jobb időre vagyok képes, de körülbelül a belgrádi Európa-bajnokságon voltam a csúcsformában, hiszen nem sokkal korábban sikerült csak teljesíteni az olimpiai szintet” – nyilatkozta a vegyes zónában a 30 éves Senánszky, aki egy másik oldalról is magyarázatot adott.

Mint elmondta, mivel ebben a sportágban neki nem volt korábban jelentős eredménye, ezért gyakorlatilag saját magának „hobbiból”, illetve édesapja segítségével fedezte a felkészülését, éppen ezért nagyon jól jött neki a belgrádi aranyérem 50 méter gyorson, amit ezért nem is cserélne el utólag egy olimpiai középdöntőre.

Korábban írtuk

Senánszky megjegyezte, az elmúlt két évben a sportágváltás miatt komoly mélységeket élt meg a bizonytalanság miatt, ráadásul ebben a számban nem volt senki, aki „taposta volna előtte az utat”.

„Nagyon nehéz út volt, de a végén elértem oda, ahova szerettem volna” – mondta a mindig mosolygós 189 centiméter magas úszó, aki folytatja a medencében is, mint hozzátette, ez a szereplés csak ösztönzőleg hat rá, ráadásul már a külföldi riválisokkal is van olyan kapcsolatban, hogy akár valakivel közösen készüljön fel.

Senánszky elárulta, idén a következő fő cél a decemberben Budapesten sorra kerülő rövidpályás világbajnokság, jövőre pedig a szingapúri nagymedencés vb-t követően a Világjátékokon uszonyos úszásban is elindul.