Soha nem adja fel

– Hosszú hónapok után újra láthatjuk a kosárlabdapályán, a január elsejei posztjában úgy fogalmazott: mintha el sem ment volna. Az érzés a régi?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy olyan formában vagyok, mint tíz hónappal ezelőtt, a poszt szövege inkább az érzelmeimre utalt, mert leírhatatlan, hogy újra pályán lehetek. Mintha az elmúlt időszak kihagyása meg sem történt volna. Boldog vagyok, hogy visszatérhettem, és ezt szerettem volna kifejezni. Komfortosan érzem magam a pályán, bár előfordul még, hogy valamiben bizonytalan vagyok, vissza kell térnie a meccsrutinnak, de minden idő kérdése.

– Látszik is, hogy ismét élvezi a kosárlabdát. Ebben mennyit segített az új közeg? 

– Nagyon jól érzem magam Sepsiszentgyörgyön, ami főleg magyarok lakta város, ezért nem is érzem úgy, hogy külföldön lennék, annak ellenére, hogy a csapatban magyarként mégis légiósnak számítok. A szakmai munka, a csapat körüli hangulat, az új csarnokunk az állandóan rendelkezésünkre álló konditeremmel – minden adott ahhoz, hogy visszatérjek a korábbi formámhoz és tovább fejlődjek. Sokat kapok itt mindenkitől, és igyekszem vissza is adni, minden téren.

– Hat évet töltött Szekszárdon, szinte a második otthona lett. A klubválasztásnál szempont volt, hogy olyan városba kerüljön, ahol ismét otthonra lelhet?

– Mindenképp. Szerettem volna olyan környezetbe kerülni, ahol mentálisan és fizikálisan is vissza tudok jönni egy egészséges szintre, mert az újabb betegség megviselt. A csapatválasztásnál szempont volt, hogy olyan legyen a környezet, ahol boldog lehetek. A székely emberek híresek a vendégszeretetükről, és teljes mértékben érzem a felém irányuló szeretet.

– Sokat jelent Sepsiszentgyörgyön, hogy magyar játékost igazolt a klub? 

– Úgy érzem, tényleg sokat jelent, hogy itt vagyok, próbálom viszonozni és meghálálni a megelőlegezett bizalmat. Ha nem is nyomásként élem meg, de mindenképpen felelősséget érzek, hogy megmutassam és bebizonyítsam, mire is vagyok képes. Sokukat egyébként ismerem a múltamból kifolyólag. A leukémiám alatt szerveztek nekem gyűjtést, és sokan látták a rólam szóló filmet. Ezért a pályán és azon kívül is száz százalékot szeretnék nyújtani, nagyon motivált vagyok.

– Korábban mennyire kapcsolódott a határon túli magyarokhoz, mennyit változott esetleg a gondolkodása, mióta ott él? 

– Nyilván a történelemtanulmányaim miatt tisztában vagyok az itteni magyarok helyzetével. A párom egyébként idevalósi, így bennem a megismerkedésünk után tudatosult jobban, mit jelent nekik a magyarságuk, milyen a gondolkodásuk, az életük, milyen akadályokat kell leküzdeniük a székely embereknek. Nagyon tisztelem őket, a közösséget, örülök, hogy itt élhetek, szeretem az itteni emberek felfogását, azt gondolom, mindez a pályafutásomat és az életemet is nagyon pozitívan tudja befolyásolni.

– Mennyire sikerült eddig Erdélyt felfedezni?

– Alföldi vagyok, Kecskeméten éltem, csodálom az erdélyi tájat, a sok hatalmas hegyet, főleg, amikor a hó is esik. Csodálatos a környezet, nyáron sokat túráztam, de még mindig rengeteg gyönyörű hely vár felfedezésre. És nagyon szeretek enni, élvezem a gasztronómiát, itt pedig finom ételek vannak és újak ahhoz képest, amit eddig próbáltam, így ez is pozitívumot jelent.

– Az Atomerőmű együttesétől viharos körülmények között távozott, nem volt egyszerű a klubváltása. Mennyire maradt mozgástere, hogy nemzetközi kupában is szereplő csapatot válasszon? Igaz, magyar környezetben maradt, de mégis a határon kívül játszik. Szüksége volt ekkora változásra? 

– Nem nagyon szeretnék a múltról beszélni, nagy port kavart a távozásom, magam mögött szeretném hagyni mindezt és a jövőre koncentrálni. Annyit szeretnék elmondani, hogy sok jó tapasztalatom, élményem, eredményem kötődik Szekszárdhoz, de úgy éreztem, új környezetre, tapasztalásra, motivációra van szükségem. Mint ahogy sokszor az emberi kapcsolatok is elfáradnak bizonyos idő után, így történt ez a volt klubommal is. Több magyar csapat keresett, voltak lehetőségeim. Nyilván mivel több szezonon keresztül nemzetközi porondon játszottam, ezért a váltásnál is szerepelt a céljaim között a nemzetközi szereplés. Szükségem volt újdonságra, hogy az életemben más szegmenseket ismerjek meg, aztán jött a betegség, a pajzsmirigy-probléma, ezért később igazoltam az új egyesületemhez. Boldog vagyok, hogy itt lehetek a Sepsinél.

– Korábban a leukémia elleni küzdelmét az egész sportvilág nyomon követte, összefogtak a gyógyulásáért, a történetéről készült filmet rengetegen megnézték. Az elmúlt nyáron jelentkező betegségéről alig tudtak. A pályafutásából akkor szinte két év maradt ki, hogyan viselte, hogy most újra egészségi probléma szakítja el a kosárlabdától? 

– Egyáltalán nem lehet összehasonlítani a két helyzetet. A mostani mentálisan azért viselt meg, mert épp klubváltás előtt álltam. Hatalmas lendülettel és motiváltan vártam az új kihívásokat, ami későbbre tolódott, ezért rendkívül csalódott voltam. Őszintén szólva a türelmemet is sokszor elvesztettem, ezért meg kellett tanulnom megint türelmesnek lenni és kivárni, hogy eljöjjön újra az én időm.

– Menyire kellett újra felépítenie magát, mennyit vett ki az elmúlt tíz hónap? 

– Sajnos tíz kilót fogytam, ami a pajzsmirigy-túlműködés egyik nagy hátránya. Fizikálisan sokkal előbb sikerült visszatérnem szakemberek segítségével és a fokozatosság elvét megtartva. Hátrányt abban érzek, hogy hat hónapig nem játszottam tétmeccset. Kezdek egyre otthonosabban mozogni olyan dolgokban, amik a pályán mentálisan dőlnek el – védekezés, lepattanó –, számít, hogy visszajöjjön a meccsrutin és támadásban is sokkal több önbizalmam legyen. Úgy érzem, jól megy a játék, igaz, nem dobok annyi pontot még, de sok szegmensben hasznos tudok lenni a pályán és hozzá tudok tenni a csapat sikeréhez.

– Miután másodszor szakadt meg a pályafutása betegség miatt, nem gondolkodott azon, hogy a sors el akarja téríteni a kosárlabdától?

– Nyilván ilyen helyzetekben sokszor elgondolkodik az ember, de nagyon szeretek kosárlabdázni és pontosan a sportág iránti szeretet húzott ki sokszor a nehéz helyzetekből. Mindig az jelentette a fő motivációt, hogy visszatérjek a pályára, az én sorosom és az utam nem lezárt. Mindenkinek vannak olyan akadályok az életében, amik visszahúzzák. Az én esetem azért különleges, mert sokan hallottak a betegségemről, de az élsportolóknál egy keresztszalag-szakadás is több hónapos kihagyással jár, mégis visszatérnek a pályára. Én nem vagyok az a típus, aki elé ha az élet akadályokat gördít, akkor feladja. Szerintem ezek az akadályok pont azért vannak, hogy még erősebben tudjak visszatérni a pályára.

– Még a klubváltás előtt úgy fogalmazott, a választásnál szem előtt tartja, hogy olyan szintű együtteshez kerüljön, ami segíti a visszakerülését a válogatottba. Most hogyan látja az esélyeit, egy jó szereplés a Sepsivel segíthet ebben? 

– A válogatottba kerülés elsősorban a szövetségi kapitány döntése. Szerintem minden sportoló álma a válogatottság. Mindenkinek ott kell hogy lebegjen a cél a szeme előtt, hogy a hazáját képviselje. Az egész utánpótláskoromat végig a válogatottakban töltöttem, szerepelhettem már a felnőttben is, ezért számomra mindig is motiváló lesz a nemzeti csapat. Jelenleg nem vagyok még olyan formában, hogy azt mondjam, ott a helyem a válogatottban, de ezért dolgozom. Nagyon remélem, hogy pár hónap múlva már azt érzem, készen állok. Ha bármikor hívnak, megyek, nem kérdés.

– Az Év Sportolója Gálán a magyar labdarúgó-válogatott jelenleg is sérült kapusa, Gulácsi Péter beszédében minden sportolónak sérülésmentes évet kívánt. Az elmúlt félév viszontagságai miatt, gondolom, önnek is az első helyen szerepel az egészség a kívánságlistáján. Mit fogalmazott meg még 2023-ra?

– Nemcsak magamnak, hanem mindenkinek fizikai és mentális egészséget kívánok. Szeretnék visszatérni arra a szintre, ahol korábban voltam. A csapattal pedig elérni a céljainkat: román bajnoki és kupagyőzelmet, és minél tovább jutni az Euro Kupában. Az egészségen kívül még boldogságot és szeretetet kívánnék, mert ha ezek megvannak, minden más jönni fog.