Sportsiker, nemzettudat, összetartozás

– Korábban bevallotta, hogy élsportolói pályára készült, de szülői nyomásra más utat kellett választania. Utólag kárpótlást jelent a sportállamtitkári megbízatása azért, hogy nem valósíthatta meg gyerekkori álmait?

– Egy 17 éves gyereknek, aki hivatásos sportolóként képzeli el az életét, de szülői döntés nyomán nem valósíthatja meg az álmait, fiatalon új célokat és vágyakat kell meghatározni, ami nem egyszerű. Olyan családból jövök, ahol fel sem merült az ellenkezés lehetősége, de sokáig nem láttam igazoltnak a szülői döntést. Ennek ellenére egész életemet átitatta a sport, ügyvédként ezt a területet választva pedig kiteljesedhettem. Nagy megtiszteltetés volt, amikor a miniszterelnök úr felkért, hogy az általa fontosnak tartott sport területén dolgozzunk együtt, és olyan különleges lehetőségnek gondolom ezt az életemben, ami kevés embernek adatik meg. A megnyugvást ez a pillanat hozta el.

– Ha megnézzük, több területen működik együtt korábbi élsportolókkal. Fontos szempont az ő beépítésük a visszavonulásuk után?

– Amikor elkészítettem a miniszterelnök úrnak azt az anyagot, amelyben vázoltam, milyen elvek és szakmai szempontok alapján irányítanám az államtitkárságot, hangsúlyos pont volt, hogy segítsük a fejlődésben azt a generációt, amelyik az élsport befejeztével is tevékeny szerepet vállalna ezen a területen. Találjuk meg számukra a civil életben is azt a szerepet, amiben jól érzik magukat, és a képességeiket a legmagasabb szinten tudják kamatoztatni! Tudatos elképzelés a részünkről, hogy minél több hiteles sportolót győzzünk meg róla: jó részt venni a sportirányításban.

– Sportállamtitkári kinevezését követően pár héttel új alapokra helyezett sportirányítási rendszert mutatott be, ami jelentős változás a korábbiakhoz képest. Hogyan látja az elmúlt egy évet?

– Tudomásom szerint a harminckét év alatt nem fordult elő, hogy egy államtitkár kiálljon, és a teljes sportági vezetés előtt bemutassa a koncepcióját, majd alig fél évvel később ugyanezen plénum előtt elmondja, hogy mi mindent sikerült megvalósítani az elképzeléseinkből, azóta is rendszeresen tájékoztatva a sportszakmát a megvalósuló tervekről. Olyan sportirányítást álmodtunk meg, ami átlátható, nyomon követhető és számonkérhető, mert fontosnak tartom, hogy a sportba áramló támogatási összeg mindenki számára transzparens, korrekt és megnyugtató módon legyen felhasználva.

– Egy év után találkozott újra a köztestületek vezetőivel, illetve több sportághoz is ellátogatott. Most már ellenőrző, elemző jelleggel?

– Törekszünk rá, hogy a sport minden szereplőjével együttműködjünk. Nekünk nem csak egy jól hangzó mondat, hogy az ajtónk mindig nyitva áll. A négy köztestületet és a két, szerintem legfontosabb civil szervezetet a sportirányításban, vagyis a Magyar Edzők Társaságát és a Sportszervezetek Országos Szövetségét azért látogattuk meg egy évvel később, hogy értékeljük közösen az elmúlt időszakot, elmondjuk, mit szeretnénk megvalósítani, milyen szerepet szánunk nekik ebben a folyamatban, és ők is elmondhassák a saját elképzeléseiket. Már tavaly egyértelművé tettük a programunk meghirdetésénél, hogy a sport bizonyos szereplőivel együtt képzeljük el a támogatási rendszer kidolgozását. Lassan húsz év után pedig indokoltnak látjuk Schmidt Gábor helyettes államtitkár úrral, hogy a sporttörvény egyfajta kodifikációja valósuljon meg, de ez sem olyan folyamat, amit jogászként az íróasztalom mögött ülve, egyedül fogok elvégezni. Felállítottunk munkacsoportot, meghívtunk a sportban dolgozó, de tőlünk független hat jogászt, majd pedig nyitottunk a köztestületek és a sportvilág releváns szereplői felé. Különösen fontosnak tartom, hogy a kodifikáció sporttársadalmi konszenzuson alapuljon. A kérdésre még visszatérve, talán gesztus­értékkel is bír, ha mi megyünk házhoz, és mindenkit a saját otthonában látogatunk meg.

– Kiterjedt az olimpiai sportágak támogatási köre, a sportágak szövetségeit az olimpiai öt karika jegyében öt kategóriába sorolták, teljesítményalapon. Esetleges változás az olimpiai ciklus végén lehetséges, vagy minden évben várható kontroll, ami átírhatja ezeket a kategóriákat?

– A 2013-ban bevezetett kiemelt sport­-
ág­fejlesztési programban 16 olimpiai spor­tág kapott helyett, plusz nyolc felzárkóztató programban részt vevő. Indokoltnak láttuk az újragondolását, mert nem elég csak ezekre fókuszálunk, ráadásul az idő bebizonyította, hogy sokkal kevesebb pénzből hasonló eredményekre képesek egyes sportágak. Megnéztük, milyen anyagi forrás áll rendelkezésre, és azt hogyan tudjuk úgy elosztani, hogy mindenkinek jusson. Ezért mind a 45 olimpiai sportági szakszövetséggel kérdőívet töltettünk ki, ezek kiértékelését követően személyes egyeztetés után állítottuk fel az öt kategóriát. Kezdettől fogva világossá tettük a sporttámogatással kapcsolatos filozófiánkat. Nem olimpiai ciklusokra kötünk határozott idejű megállapodást, így minden évben teljesíteni kell. Ezt a sport szellemiségével leginkább összhangban lévő filozófiát igyekeztünk megtestesíteni, ami a teljesítménykényszeren alapul. A kontroll folyamatos, nem várunk ki olimpiai ciklusokat. Ha nem is Damoklész kardja lebeg mindenki feje felett, de valós lehetőség, hogy egyik kategóriából át lehet kerülni a másikba, akár egy év után is. Van olyan szövetség, amelynek a helye nem biztos abban a kalapban, ahova helyeztük őket. Elkezdtük a 2023-as év feldolgozását, a kiértékelés október végére várható. Lesz eredmény és következmény is.

– Kevesebb mint egy év van hátra a jövő évi párizsi olimpiáig, amire Budapest is pályázott volna. Bár a sportban nincs „mi lett volna, ha…”, mégis, ha a mostani viszonyokat nézzük, mennyire volna alkalmas az ország egy olimpiára?

– Valóban nem érdemes azon gondolkodni, mi lett volna, ha mi nyerjük el a 2024-es olimpiát. Azt azonban kijelenthetem, Magyarország a sportinfrastruktúrát tekintve készen áll arra, hogy olimpiát rendezzen. Az elmúlt tizenhárom évben a legmagasabb szinten szerveztük meg a legnagyobb nemzetközi sporteseményeket, eredményességben lélekszámunkhoz képest felülteljesítünk. Magyarország szerintem megérdemelne egy olimpiát.

– A kormány 2010 óta stratégiai ágazatnak nyilvánította a sportot, a legjelentősebb utánpótlásprogramok tíz éve elindultak. Talán az sem véletlen, hogy pont a 2024-es olimpiát céloztuk meg, hiszen az említett programoknak nagyjából azért 10-14 év kell a beéréshez. Ha ebből indulunk ki, Párizs lehet az elmúlt időszak legeredményesebb olimpiája?

– Nem gondolom, hogy így volna, mert 18-19 évesen még nem feltétlenül várható el a nagy eredmény egy fiataltól, aki 8-9 évesen bekerült egy utánpótlásképző műhelybe. Ha megnéznénk az olimpiai aranyérmeseink átlagéletkorát, inkább a harminchoz közelít, nem a húszhoz. Sportáganként is jelentős az eltérés: míg az úszásban elképzelhető, hogy az említett korban csúcsra ér valaki, máshol a korbeli érettség is szükséges. Az elmúlt tizenhárom évben megvalósuló sporttámogatás szempontjából – de gondolok itt a mindennapos iskolai testnevelésre vagy a sokak által szerintem rosszul megközelített látványcsapatsport-támogatási programra, a taóra is – messze nem ez a fő cél. Az én fejemben biztos nem.

– Nem olimpiai aranyakban gondolkodik a különböző programok kapcsán?

– Az olimpiai győzelem vagy a sportsiker hatása elvitathatatlan, nemzettudatot ébreszt, erősíti az összetartozást, önbecsülést igazol – számtalan pozitív hozadékát lehetne említeni. De ebből a székből vizsgálva számomra legalább olyan fontos, hogy a 2010 előtti időszakhoz képest mostanra milyen mértékben növekedett az igazolt sportolók száma. Olimpiai aranyérmet nagyságrendileg 1-1,5 százalékuk szerez, na de ott van a 98,5 százalék! Nekem fontos, hogy egészségesebb társadalmunk legyen, minél több ember életének részévé váljon a sport.

– Ha már teljesítményalapon kezelik a sportágakat, akkor a különböző utánpótlásprogramoknak nem az a mércéjük, hogy a fiatalok a világeseményeken hogyan szerepelnek?

– A sportszövetségek esetében több szempontból álló indikátorrendszert alkottunk, ennek a sok közül csak egy kiemelt része az eredményesség. A már említett igazolt versenyzői létszám, a kettős életpályamodell, a gyerekek megszólítása és a rendszerben tartása is fontos. A kérdés sokkal összetettebb, szélesebb kört kell vizsgálni, mint az olimpiai szereplés. El kell érni, hogy a korosztályos versenyeknél ne csak azok méressék meg magukat, akik az iskolai tanulmányaik mellett a sportra tették fel a jövőjüket és szabad idejüket, hanem ugyanannyira fontosak legyenek azok, akik heti pár alkalommal mozognak. Őket nem lehet együtt versenyeztetni az előbb említett sportolókkal, mert olyan kudarcélmény éri őket, hogy akár végleg elveszítjük őket. Nekünk mindenkit meg kell szólítanunk ahhoz, hogy benn maradjanak a sport rendszerében.

– Pár héttel vagyunk a legnagyobb hazai rendezésű sportesemény, az atlétikai világbajnokság előtt. Az országos bajnokság egyben tesztversenynek is minősült. Hogyan vizsgázott a létesítmény?

– Visszajelzések alapján a sportolók rajonganak a létesítményért. Míg a korábbi országos bajnokságokra pár száz ember látogatott ki, az új központban két nap alatt hétezren tekintették meg a bajnokságot, ami nyilván az új létesítménynek is szólt. Mindent teszteltünk, a mellékhelyiségektől kezdve a világításon át a vendégek, sportolók mozgatásáig, hiszen a versenyzőket a bemelegítőpályáról elek­tromos golfkocsik szállítják majd a stadionba. Tapasztaltunk sok pozitívumot, akadtak hiányosságok, de utóbbiakat a világbajnokság kezdetéig orvosoljuk.

– Németh Balázs, a budapesti atlétikai világbajnokságot szervező cég vezérigazgatója azt mondta, akkor lesz sikeres és eredményes a világbajnokság, ha a zárónapon Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke minden idők legjobb atlétikai világbajnokságának minősíti az eseményt. Egyetért?

– Én sem szeretném beérni kevesebbel. A sportolók is azért készülnek és dolgoznak keményen mindennap, hogy a legjobbak legyenek, a szervezésnek is ez a célja.

– Magyarország számtalan sporteseményt rendezett, az atlétikai világbajnokság nem csak rangjában legnagyobb, de abból a szempontból is különleges, hogy most először vonták be aktívan az állampolgárokat. A mozgásért kedvezményes jegy jár, erre korábban a világon sehol nem volt példa. Lehet ez a járható út egy sportesemény rendezése kapcsán?

– A budapesti atlétikai világbajnokság az első a sorban, ahol az élsportot és a tömegsportot ilyen szinten összekötjük és az egész országot megmozgatjuk egy nemzetközi esemény kapcsán. A Hétköznapi hős programban több mint 150 ezer honfitársunkat szólítottuk meg és bírtuk rá a mozgásra, közülük legalább húszezren élnek a kedvezményes jegy adta lehetőséggel. A Sulihős programmal pedig nagyjából négyszázezer diákot értünk el, így több tízezer fiatal jut ki a helyszínre a világbajnokság alatt. A jövőben is szeretnénk összekötni a nagy nemzetközi sportesemények rendezését a szabadidős programokkal, ezáltal felhívni a figyelmet a mindennapos sportolás fontosságára, és mozgásra ösztönözni.

– Ez lehet a válasz azoknak is, akik rendre megkérdőjelezik, hogy megéri világeseményeket rendezni?

– Kettéválasztanám ezt a kérdést. A világbajnokság rendezésével a jogtulajdonos, vagyis a Nemzetközi Atlétikai Bizottság bízta meg hazánkat, ezért a szervezésről is Sebastian Coe véleménye mérvadó abban a tekintetben, hogyan láttuk el a ránk bízott feladatot. Másfelől pedig azt kell látnunk, hogy az atlétikai vb rendezésével a magyar nemzet csak nyer. Mert a korábbi szennyezett rozsdaövezet helyén egy 10,5 hektáros csoda jött létre a Duna partján. Meggyőződésem, hogy a Nemzeti Atlétikai Központ Margitsziget-szintű szabadidősport-centrummá válik. Ez bőven túlmutat az atlétikai világbajnokság kilenc napján. Mi ez, ha nem győzelem?

– Eldőlt, hogy 2032-ig biztosan lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj a Hungaro­ringen, ami zsinórban 38 éve, megszakítás nélkül a világbajnoki program része. Hogy milyen nagy jelentőséggel bír a megállapodás, pontosan jelzi, hogy mindössze három helyszínnek – Katarnak 2032-ig, Ausztráliának 2035-ig, Bahreinnek pedig 2036-ig – van még hasonlóan hosszú távú szerződése.

– Nem szeretek más tollával ékeskedni, a szerződés tárgyalásának érdemi része a Hungaroring Sport Zrt. vezetőségéhez tartozik. Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató úr és Ariane Vivien Frank-Meulenbelt nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettes az elmúlt öt évben napi szinten foglalkozott a szerződés meghosszabbításával, minden apró részletről beszámolt és tájékoztatást adott a Formula–1 ügyvezetőjének, Stefano Domenicalinak. A szerződés nem jöhetett volna létre, ha a jogtulajdonos által elvárt létesítményfejlesztést, teljes rekonstrukciót nem valósítjuk meg. A Sportállamtitkárságnak mint a Hungaroring Zrt. jogtulajdonosának szerepe abban állt, hogy a rendkívül feszített gazdasági helyzetben létrejöjjön a kormánygarancia. Szerencsére olyan döntéshozóink vannak, akik értik és szeretik a sportot, és tudják, a Forma–1 túlmutat egy sporteseményen és az autó-motor sporton is. Érdemi feladatunk a szerződés aláírását követően kezdődik, hiszen a fejlesztéseket 2026 decemberéig végre kell hajtani.

– Mindezt úgy, hogy közben nem maradhat el a Magyar Nagydíj sem.

– Különlegessége és nehézsége is ebben rejlik, mert úgy kell zökkenőmentesen megrendezni a futamokat, hogy a munkálatok ne látszódjanak a közvetítésben, valamint a csapatok és kilátogatók se érzékeljenek semmit a zajló átalakításból. A hátteret az államtitkárágnak kell biztosítania a közbeszerzés kiírásával, felügyeletével, a kivitelezési szerződés megkötésével, a pénzügyi forrás lehívásával, a határidők betartatásával és még sorolhatnám; komoly kihívás előtt állunk.

– A nyár egyik nagy igazolása – talán Szoboszlai Dominik liverpooli szerződését nem lehet felülmúlni –, hogy a válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot „szerződtette” a Sport­államtitkárság, és a Labdarúgó Módszertani Központ szakmai és képzési tanácsadója lett. A futball eddig nem feltétlenül tartozott az államtitkársághoz, miért született meg ez a döntés, és mit vár az új igazolástól?

– Egyáltalán nem kerültük a futballt eddig sem, kiváló a szakmai együttműködésünk a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, éppen most tárgyaltunk meg a következő ötéves időszakra a válogatottnak otthont adó Puskás Aréna szerződését. A Labdarúgó Módszertani Központ esetében a kiemelt akadémiai program teljes támogatása a központi költségvetésből történik. Mivel a 2020. január 1-jével elindult, az akkori Emberi Erőforrások Minisztériumával kötött négyéves keretmegállapodás a végéhez közeledik, azt javasoltam a döntéshozóknak, hogy vizsgáljuk át az elmúlt időszakot, nézzük meg, merre tart a program, jelenleg hogy állunk a megvalósításával. Mindehhez olyan megbízható és ebben a szegmensben tényleges tudással bíró emberekre van szükségem, mint Szalai Ádám.

– Szalai Ádám két évtizedet töltött külföldön, elfogadja majd a hazai szakembergárda a véleményét? A korábbi csapatkapitányra mindig is jellemző volt, hogy nyíltan kimondta, mit gondol. Erre a pozíciója ilyen típusú embert keresett?

– Szerintem nálunk csak ilyen emberek dolgoznak, mert ha szükséges, konfrontálódni is kell. Egy biztos – és ezt Ádám is nyilatkozta –, nem megélhetési szándék vezérli, a fő motivációja, hogy szeretne visszaadni valamit az általa végtelenül szeretett magyar labdarúgásnak. Úgy látja, eddig csak külső szemlélőként, hogy hatékonyabban lehetne működtetni az akadémiai rendszert, és megegyezik az álláspontunk ebben a kérdésben. Számomra rendkívül hiteles ember, konkrét víziókkal, örülök, ha hosszú távon nálunk találja meg a számításait. Azt gondolom, erre a pozícióra pont ilyen valakire van szükségünk.