Step by step

Szép évet zárt tavaly a magyar vízilabdasport. A sikerek elismeréseként a FINA férfiválogatottunknak adományozta az év legkiválóbb csapata címet, a szövetségi kapitánynak, Märcz Tamásnak az év edzője díjat, míg a Vízilabdaedzők Világszövetsége Varga Zsoltot, a Fradi trénerét választotta 2018 legjobbjának. A legendás Kemény-fiúk tagjával, Sydney olimpiai bajnokával személyes karrierje mellett a Ferencváros pólósainak sikereiről és a sportág jövőjéről beszélgettünk.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– 2018-ban önt választották a világ legjobb edzőjének. Az elismerést most először kapta magyar és klubcsapatot irányító edző. Milyen tényezők befolyásolhatták a döntéshozókat?

– Ez a siker ugyanúgy csapatmunka eredménye, mint győzelmet aratni egy mérkőzésen, a klub összes tagjának jár a köszönet. Tavaly minden lehetséges trófeát megnyertünk, megvédtük címünket az Európa Kupában, elsők lettünk a bajnokságban, majd a Magyar Kupában, és elhódítottuk az európai, illetve a magyar Szuperkupát is. Ehhez nemcsak rengeteg munka kellett, hanem azok a biztos alapok, amik lehetővé teszik számunkra az építkezést. Stabil anyagi háttér és megfelelő szakmai stáb nélkül nem ott tartanánk, ahol jelenleg.

– Azt nyilatkozta, a cím elnyerése annak a szemléletnek a sikere is, amivel dolgozik.

– Edzői filozófiám az, hogy lépésről lépésre kell haladni, ez alapozza meg a fejlődést. Megfelelő módon ötvözni a tradíciót az új gondolatokkal és új technikákkal. Az elmúlt években felépült egy olyan csapat, amiben már nagyon nagy lehetőségek rejlenek. Azon dolgozunk, hogy ezek a lehetőségek realitássá váljanak. Mint mindenhez, ehhez is sok munkára van szükség.

– 2013 óta vezeti az FTC csapatát. Mit tervezett hat évvel ezelőtt, amikor öné lett a vezetőedzői poszt?

– Egy álmom volt, hogy a Fradi visszakerüljön a legjobbak közé, és a csapat újra két-háromezer fős nézőközönség előtt játsszon a Komjádi-uszodában, ahogy annak idején, de a realitások alapján az volt az elsődleges cél, hogy benn maradjunk az OB I-ben. Hajszálon múlt, hogy kiessünk, csupán a Péccsel vívott rang­adón kiharcolt győzelemnek köszönhetjük, hogy nem kerültünk a másodosztályba.

– Mondhatjuk-e, hogy nemcsak a rövid, hanem a hosszú távú célokat is sikerült megvalósítani?

– Ennek az ötéves időszaknak az egyik legfontosabb célja mindenképpen a bajnoki cím megnyerése volt.

– A csapat nagy változáson ment keresztül az elmúlt időszakban. És ön?

– Én is. Kezdetben, amikor egy mérkőzés során nem úgy jött ki a lépés, és kikaptunk, az sokszor megviselt. Nem éreztem a beletett munka mennyiségének eredményét a mérkőzéseken. Volt egy kritikus időszak, amikor még az is megfordult a fejemben, hogy nem ez az én pályám. Aztán lehiggadtam, végiggondoltam, és úgy döntöttem, hogy ameddig bizalmat szavaznak nekem, folytatom.

– Miben van az edző legnagyobb felelőssége?

– Abban, hogy kiket választ a csapatba, és kiket a stábba, maga mellé. Nagyszerű emberekkel dolgozhatok együtt. Jelen pillanatban Nyéki Balázs, a Ferencváros vízilabdásainak korábbi kapitánya segíti a munkámat. Remekül kiegészítjük egymást, és ha kell, kritikát is gyakorolunk, ami a sikeres munkához elengedhetetlen. Szerencsés vagyok, hiszen a szakma alapjait Horkai György és Gerendás György olimpiai bajnokoktól tanulhattam meg.

– Mit jelent a gárda számára a tavaly legjobb pólósnak kikiáltott Varga Dénes személye?

– Természetesen óriási előny, hogy egy ilyen kaliberű játékos a csapatkapitányunk, akinek teljesítményét az egész világon elismerik. Ugyanakkor mindig hangsúlyozom, hogy egy együttes csak akkor képes nagy sikereket véghezvinni, ha a terhek megoszlanak a játékosok között. A mai modern csapatsportokban már nem működnek az egy emberre épülő játékrendszerek. A kihívásokkal járó terheket együtt, mindenkinek a saját dolgát elvégezve kell vinnünk.

– A tavaly év végén Vári Attilával készült beszélgetésünk során szóba került a mostanában sokakat foglalkoztató kérdés: válságban van-e a magyar vízilabdasport. Ő határozottan cáfolta az állítást. Önnek mi a véleménye?

– Minden sportágnak vannak nagy generációi, akiknek visszavonulásakor űr keletkezhet. Én úgy érzem, hogy a felnőtt és a nemzetközi mezőnyhöz képest az utánpótlásból kikerülő játékosok többéves fizikai és technikai szintbeli lemaradásban vannak. Ezeken a lemaradásokon kell dolgozni.

– Hogyan?

– A megfelelő fizikai állapot, technikai és tudásszint eléréséhez napi két edzésre lenne szükség tizennégy éves kortól. A mi generációnk még így nőtt fel. A megnövekedett edzésmennyiség nem zárja ki a magas szintű iskolai tanulmányokat, mert a vízilabdások számára tradicionálisan fontos a tanulás, többünk végzett főiskolát és egyetemet.

– Játékoskarrierje csúcspontjának nyilván az olimpiai győzelmet tekinti. Mi lenne az edzői pálya legfényesebb sikere?

– A bajnoki cím után a Bajnokok Ligája megnyerése a legnagyobb kihívás a klubok számára. Nyilván álmodhatunk nagyot, de a cél, hogy a legjobb nyolc közé kerüljünk. Csak ismételni tudom magam: lépésről lépésre kell haladnunk.

– Legutóbb Belgrádban bizonyítottak a fiúk. Fölényes, kilencgólos győzelmet arattak a főtábla 6. fordulójában a Crve­na Zvezda ellen. Hogyan értékelné a szereplést?

– A házigazdák eddig mindegyik mérkőzésüket elveszítették, ettől függetlenül persze keményen készültünk a meccsre, hiszen szükségünk volt a megszerezhető három pontra. Az összecsapás döcögősen, de stabil védekezéssel indult, ám a harmadik negyedben taktikát váltottunk, és így sikerült végül magabiztos győzelmet aratni. Jelenleg a negyedik helyen állunk, január 22-én pedig az olasz Bresciával játszunk itthon.