Fotó: MTI/Kovács Tamás
Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond a párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat eskütételén a Művészetek Palotájában 2024. július 8-án

Az egész nemzet számára örömünnep, amikor egy magyar sportoló olimpiai szereplésével világraszóló sikert ér el – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Hirdetés

Kiemelte: az olimpia a versenyek versenye. Ekkor születnek sporttörténelmünk legszebb fejezetei, s ezt azok írják, akik a célegyenesben átveszik a vezetést, akik csúcsokat döntenek, akik fellépnek a dobogóra, akik tiszteletére megszólal a magyar himnusz.

Sulyok Tamás köszönetét fejezte ki, hogy a magyarok kiharcolták a részvételt a világ legjobb sportolói között, hogy küzdenek és megmutatják, hogyan lehet csúcsteljesítményt nyújtani.

„Olyanok, akik a világ élsportolói között is megállják a helyüket, képesek legyőzni másokat és saját magukat is, akikre büszkék vagyunk, akikért minden magyar szív egyszerre dobban” – mutatott rá az államfő.

Sulyok Tamás kiemelte, hogy honfitársaink milliói szívből szurkolnak a magyar sportolók győzelméért, a minél jobb szereplésért.

Korábban írtuk

„Küzdelmükkel kimondhatatlanul sok örömet ajándékoznak a magyar embereknek, feledhetetlen élményt adnak azoknak a gyerekeknek is, akik példaképet, követendő hősöket látnak önökben maguk előtt, akik a párizsi olimpia magyar indulóinak példáját követve most tervezgetik saját jövőjüket” – fogalmazott.

Az olimpiai szereplésük összekovácsolja a nemzetet – hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzáfűzve: mindannyiunknak erőt adnak, megmutatják, hogy egyetlen magyarság van, hogy összetartozunk. Olyan falak válnak ekkor láthatatlanná, amelyeknek máskor sem szabadna elválasztania embert az embertől, magyart a magyartól – fűzte hozzá.

Sulyok Tamás kiemelte: Magyarországnak magyar sportélményekre van szüksége és olyan nagyszerű sportolókra, akik növelik és felfrissítik a nemzet önbizalmát, saját közösségébe vetett hitét, olyan olimpikonokra, akik megmutatják, micsoda erők rejlenek a nemzetünkben.

Emlékeztetett: Magyarország ahány olimpián elindult, annyi alkalommal tért haza arannyal, s átlagosan hét aranyérmet szereztünk. „Bízunk benne, hogy most is sok csillogó érmet akasztanak majd a nyakukba” – fogalmazott a köztársasági elnök.

A párizsi olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik meg, Magyarország 21 sportágban 180 kvótával vagy részvételhez szükséges szinttel rendelkezik a nyári játékokra.