A délelőtti előfutamból Szabó-Feltóthy a 9. (2:09.72), Molnár a 16. (2:10.51) idővel került be az esti programba.

Hirdetés

Az első elődöntőben a 18 éves Molnár volt érdekelt, javítani tudott a délelőtti idején, 2:09.83-mal csapott célba, amivel összesítésben a 12. lett. Ezt követően ugrott medencébe a 22 esztendős Szabó-Feltóthy, ő szintén javult, s 2:09.41-es idejével tizedikként zárt.

„Nagyon örülök annak, hogy itt lehettem. Alakulhatott volna mondjuk a másik irányba a dolog, de ez most így történt. Szerettem volna egyéni csúcsot úszni, mindent kiadtam magamból, nem ezen múlott a dolog” – nyilatkozta az MTI-nek a Kós Hubertnek játszott Himnusz alatt elpityeredő Szabó-Feltóthy, aki az előfutam után azt mondta, inkább legyen tizedik, mint hogy kilencedikként essen ki.

„Nagyon büszke vagyok erre a helyezésre, már a középdöntőbe jutásra is, kiúsztam magamból mindent. Nagyon élveztem, hihetetlen élmény volt ennyi ember elé kisétálni, de valamennyire ki kellett azért zárni, hogy ne vigyen el magával az élmény. Szavakkal szinte leírhatatlan az érzés” – mondta Molnár.

Korábban írtuk