Szatmári András: Büszkék lehetünk magunkra

Szilágyi Áronnak az olimpiai ezüstéremmel lett teljes az éremkollekciója – három egyéni arany és a tokiói csapatbronz után –, de a válaszából kiderül, azért a terv nem így nézett ki Párizs kapcsán.

– Máshogy képzeltem, hogy teljes lesz, de ezüstérmem még nem volt, még szokom. Holnap jobban fogok neki örülni, bár most is alakul a hangulatom.

Háromszoros olimpiai bajnokunk szerint mindenre felkészültek, de az elmúlt évtizedet uraló dél-koreai válogatott ellen nüanszok döntöttek.

– Nem mondom, hogy könnyű nap volt. Hetek óta tudjuk, hogy Olaszországgal vívjuk az olimpiai negyeddöntőt, rengeteget videóztunk, készültünk rájuk, tulajdonképpen jobban ismerem őket, mint a családomat. Azt az asszót jól is vívtuk meg, utána nehéz helyzetbe kerültünk, mert nem az amerikaiak jöttek, akikre számítottunk és akiket elemeztünk, hanem egy meglepetéscsapat, az irániak. Kiki (Rabb Krisztián) kihúzott minket a gödörből, mert nem találtuk az ellenszert az első körben, de ahogy Kiki beállt, megadta az alaphangot. Onnantól már én is tudtam nyerni egy asszót, feljöttünk és be is tudtam fejezni. A koreai csapatról pedig mit mondjak? Elképesztőek. Kétszeres olimpiai bajnok címvédőként érkeztek ide és tudták a szintet hozni, egészen elképesztő, amit ők letesznek az asztalra az elmúlt másfél évtizedben. Örülök, hogy nem voltunk alárendelt szerepben, azt is éreztem, hogy a meccs elején az első három-négy asszóban alakulhatott volna másként. Nüanszok, bírói ítéletek, egy-egy el nem engedett vágás, icipici rossz mozdulat, ami szerintem feléjük billentette a mérleg nyelvét. Azt meg nem gondoltuk, hogy van egy csodacseréjük, aki nagy sebességre kapcsolt. Nem hiszem, hogy csalódottnak kell lennünk, odatettük magunkat, ennyi volt benne.

Szilágyi Áron az utolsó asszóban úgy ment a pástra, hogy revansot vesz ellenfelén, 40-33-as állásnál fantasztikus teljesítménnyel 8-5-re nyert is, de a győztes Dél-Korea lett.

– Megmondom őszintén, az volt bennem, hogy ő az olimpiai bajnok, én meg az előző három olimpia bajnoka, és akkor ezt rakjuk most rendbe. Nyilván akkora tétje már nem volt, tudtam, ahhoz nagyon különlegeset kéne alkotnom, hogy vissza tudjam hozni, de meg akartam verni, ez összejött.

Rabb Krisztián volt talán legcsalódottabb a négy fiú közül, az első olimpiáján szereplő 22 éves vívó így is bravúros teljesítményt mutatott.

– Különleges nap volt, végig készenlétben voltam, igyekeztem csak a vívásra figyelni. A döntőben ugyanígy mentem neki, az első két asszóm egész jól sikerült, a harmadikban kicsit váratlanul ért a koreai vívása, azzal, hogy az első két tus nem úgy alakult, nem tudtam összerakni magamban, hogy ebből mi lesz. Most elég csalódott vagyok, mert közel voltunk, de meg fog majd szépülni.

Gémesi Csanád a pást mellett űzte-hajtotta a társait, ha kellett, bátorította, tüzelte, biztatta a társakat. Az egyéni után elégtételt jelent neki is az olimpiai ezüstérem.

– Nagyon úgy éreztem végig, hogy belül vagyok, úgy készültem a meccsekre, mintha én is mennék a pástra. A srácok egészen elképesztő vívást mutattak itt a döntőben egy nagyon erős koreai csapat ellen. Közel voltunk hozzájuk, kis dolgok döntöttek. Az egész meccs folyamán volt egy-egy találat, olyan kis apróságok, amikor megmaradt a két-három tusos különbség, miközben ott voltunk, hogy akár fordulhatna is a kocka és egészen más kimenetele is lehetett volna a végének.

A döntő nagyjából leképezte a kardozók egész olimpiai érzelmi állapotát: mélypontok, küzdés, visszatérések. Az összkép miatt pedig nem teljesen boldogok, de mindent kiadtak magukból a fiúk. Szatmári András kiemelte, az egyéni után egymást segítve építették újra magukat.

– Nem mondom, hogy felhőtlenül tudok örülni, van bennünk csalódottság, hogy nem sikerült aranyat nyerni, mert úgy készültünk. Megtettünk mindent, szerintem nem maradt bennünk hiányérzet, mert ez fantasztikusan jó koreai csapat volt. Holnap már büszkén és boldogan kelünk fel egy ezüstéremmel, nem kell sírnunk emiatt, de ha őszinte akarok lenni, egy pici csalódottság kell hogy legyen bennünk. A kevésbé jól sikerült egyéni után az elmúlt három napban amit csapatként egymásért beletettünk, az volt a nagy dolog.

Az is kiderült, mi volt a kulcsa a csapatösszetartásnak.

– Kártyajáték! Közösségépítő játék, aminek nem tudom a nevét, de egymással voltunk igazából, feladatokat kellett megcsinálni. Az tény, és elmondhatom: az egyéni verseny másnapján a 24 órából húszat a szobában töltöttünk és néztük a különböző eseményeket, drukkoltunk a többi magyarnak az olimpián. Utána viszont már elkezdtük építeni egymást. Hagytunk egy nap időt, amíg belefért a szomorkodás, de utána elkezdtünk készülni, vidámabbak lettünk és ez lett most a végeredménye. Tényleg büszkék lehetünk magunkra.