Fotó: Wikimedia Commons (szerk.)
Hirdetés

Tarlós István az MTI-nek felidézte: azok közé tartozik, akik még láthatták Magyarországon futballozni Kocsis Sándort, aki gyerekkorában kedvenc játékosa volt.

„Mindene volt a játék, nem reklamált, nem szimulált, csodálatos emlékei vannak a korosztályomnak róla” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy igyekszik megköszönni a barcelonaiaknak és az egész városnak, hogy otthon adott Kocsisnak és még két magyar világhírességnek, Kubala Lászlónak és Czibor Zoltánnak.

A főpolgármester elmondta: Budapesten még idén szobrot állítanak Kocsis Sándornak, erről a fővárosi közgyűlés legutóbbi ülésén döntött.

Mivel eredetileg a Ferencváros játékosa volt, a Groupama Aréna szomszédságában helyezik el az emlékművet – tette hozzá.

Kocsis Sándorra emlékeznek születése 90. évfordulója alkalmából Barcelonában

Az Aranycsapat és az FC Barcelona legendás csatárára, Kocsis Sándor olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes labdarúgóra emlékeznek születésének 90. évfordulója alkalmából Barcelonában, a királyi palota épületében rendezett ünnepségen hétfő este.

„A fiatalabb generációk számára most Messi és Piqué jelenti a Barcelonát, de a klub világhírűvé válása legalább ilyen mértékben köszönhető a múlt nagyságainak, akik között kitüntetett helyet foglal el Kocsis Sándor” – fogalmazott Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a rendezvény előtt az MTI-nek telefonon nyilatkozva a katalán fővárosból.

Mint mondta, a múlt tisztelete, az egykori klasszisok emlékének méltó ápolása megmutatja egy klub igazi értékrendjét.    

„Az FC Barcelona e tekintetben is a világ élvonalába tartozik” – tette hozzá.

Kocsis Sándor egészen kivételes tehetségű és adottságú játékos volt, még azok között a zseniális futballisták között is, akik akkor a „világverő” magyar válogatottat alkották, vagy akik az ’50-60-as évek fordulóján az FC Barcelonában játszottak. „A magyar és az egyetemes futballtörténelem legjobbjai közé tartozik” – mondta Szabó Tünde.

Az ünnepségen a tervek szerint Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona elnöke is megemlékezik az egykori magyar vb-gólkirályról, aki 1958 és 1966 között viselte a katalánok gránátvörös-kék mezét és akit Spanyolországban Aranyfejű (Cabeza de Oro) becenéven emlegettek.

Az eseményen levetítik a Kocsis Sándorról készült „KOCSIS 90” című rövidfilmet, amelyet névrokona, Kocsis Tibor rendező készített.

Szöllősi György, a magyar futballhagyományok nagykövete bemutatja a „Kocsis Sándor, a levegő ura” című könyvét.

Kovács Barnabás barcelonai főkonzul, a megemlékezés főszervezője megnyitja a Kocsis Sándor életét feldolgozó fotókiállítást, amelynek keretében bemutatják a Puskás Intézet Kocsis relikviáit, valamint a Barca Múzeum és a Kocsis család tulajdonában lévő kupákat is.

A meghívottak között vannak Kocsis Sándor családtagjai. Három gyerekének a Szent Korona másolatát adja át Szabó Tünde.

A barcelonai megemlékezés a KOCSIS 90 ünnepségsorozat nyitó rendezvénye, amelynek fővédnöke Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) alelnöke.