Fotó: MTI/Kovács Tamás
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója (k), Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója (b) és Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjról tartott sajtótájékoztatón a mogyoródi Hungaroringen 2024. július 15-én. A Magyar Nagydíj versenyeit július 19-től 21-ig tartják
Hirdetés

A hétvégi esemény Hungaroringen megtartott hétfői sajtótájékoztatóján Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, lezárult az első szakasza annak a fejlesztésnek, melyet a tavalyi versenyhétvégén aláírt, 2032-ig szóló szerződéshosszabbításhoz kapcsolódva jelentettek be.

„A közműhálózat fejlesztése teljes mértékben megtörtént, illetve elkészült a főbejárat és az ottani épület, így egy méltó fogadóközpont áll ott, melynek belső munkálatai még november 30-ig tartanak”

– jelentette be Gyulay Zsolt, és hozzátette, a célegyenesben elhelyezkedő, úgynevezett Super Gold tribün mögötti terület kibővült, elsősorban a Magyar Nagydíjat kísérő szórakoztató programok területi igénye miatt.

„A paddock területe 19 méterrel lett szélesebb, ez a munkálat is véget ért, ugyanakkor az idén csak azt a részt fogjuk használni, amelyet eddig is. A 4-es és a 12-es kanyarban a bukótér fel lett újítva, az 1986 óta álló főépület pedig a futam után lebontásra kerül, az új kilenc méterrel szélesebb lesz, mert nagyobb garázsok kerülnek majd kialakításra. A főépülettől gyakorlatilag a hétvégén el is köszönünk”

– mondta az elnök-vezérigazgató.

Gyulay Zsolt azt is elárulta, hogy az F1-es versenynaptárban szereplő többi létesítményhez hasonlóan a Hungaroring is megemlékezik a harminc éve tragikus balesetben elhunyt, háromszoros világbajnok Ayrton Sennáról, így a köznyelvben a legendás versenyző nevét viselő S-kanyar rázókövetit erre a hétvégére a brazil zászló színeinek megfelelően zöld-sárgára festik.

Korábban írtuk

„A felújítás következő szakaszában a főlelátót is le fogjuk bontani, de a két alagút, amely majd a paddockból vezet a Super Gold tribünhöz, már szerkezetkész állapotban van. A főlelátó mögötti területen ezúttal is számos szórakoztató program várja a nézőket, illetve lesz majd egy 60 méter magas bungee jumping torony, amelynek tetejéről más perspektívából lesz látható a pálya”

– nyilatkozta Gyulay Zsolt, aki arról is beszélt, hogy a hétvégi hőségriadóra való tekintettel párakapukkal és vízzel készülnek a szervezők.

Az elnök-vezérigazgató a vasárnapi futam győztesére nem szívesen tippelt, de elmondta, ha mindenképpen mondania kellene egy nevet, akkor Lando Norris, a McLaren versenyzője mellett döntene.

A sajtótájékoztatón bemutatták a dobogósoknak és a győztes konstruktőrnek járó díjakat. A Herendi Porcelánmanufaktúra által készített neoklasszicista stílusú vázák mintája egy különleges, távol-keleti motívum, amely a „Császári bazsarózsa” nevet viseli. Amint azt Simon Attila, a cég vezérigazgatója elmondta, a minta egy stilizált zöld rózsa növényi indákkal és levelekkel, a trófea alapszíne a bézs, tükrében pedig a Hungaroring sziluettje jelenik meg. A győztes konstruktőr egy ugyanilyen mintázatú Herendi dísztálat vihet majd haza, amelynek áttört szegélyén, a speciális technikával készült porceláncsipkén a magyar nemzeti lobogó színei köszönnek vissza. A díjak 18 karátos matt arannyal díszítettek, mindegyikük kézzel készült, s amint azt a vezérigazgató az MTI érdeklődésére elmondta, összértékük több tízmillió forint.

A sajtótájékoztatón Gyulay Zsolt és Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója stratégiai megállapodást írt alá, amely a következő három évre szól. Ebben a közlekedési vállalat és a Hungaroring közös kommunikációról, speciális járatok indításáról és különleges jegytermékek áruba bocsátásáról állapodott meg.

„Közös célunk, hogy a szurkolók hagyják meg az autók vezetését a profi versenyzőknek és jöjjenek a pályára közösségi közlekedéssel, mert az egyrészt egyszerűbb, másrészt környezetbarátabb”

– jelentette ki Pafféri Zoltán, aki elmondta, az úgynevezett Vármegye24 napijegy 999 forintért lesz megvásárolható, a külföldi drukkerek miatt F1 Travel Pass néven is, ezeket megvásárolni pedig a legegyszerűbben a MÁV applikációján keresztül lehet majd.

A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat pénteken, szombaton és vasárnap rendezik a Hungaroringen.