Tizenötmillió magyar ünnepel
Mi a siker titka? Miben más ez a csapat, mint néhány évvel ezelőtt? Mire mehetünk a folytatásban? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.Legszebb álmainkban sem reméltük volna: a magyar válogatott két meccsen szerzett négy pontjával vezeti csoportját a labdarúgó-Európa-bajnokságon, a magasabbra taksált portugálokat és osztrákokat is megelőzve. Mi a siker titka? Miben más ez a csapat, mint néhány évvel ezelőtt? Mire mehetünk a folytatásban? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
„Ami a magyar válogatottat illeti: a legoptimistábbak négy pontot remélnek (leginkább Ausztria és Izland ellen megszerezve), ami a csoportból való továbbjutást is jelenthetné. Ez persze bravúr lenne a javából, ám megnézve a Dárdai- és Storck-éra teljesítményét, erre pillanatnyilag nagyobb az esély, mint arra, hogy megalázó vereségeket szenvedjünk. A selejtezőkön, főleg a pótselejtezőn ugyanis a csapat bizonyította, hogy képes érett, higgadt játékra éles helyzetekben is” – írtuk két héttel ezelőtt az Eb-t beharangozó anyagunkban. S bár az utolsó csoportmeccsre csak lapunk megjelenésének napján, szerdán kerül sor, a portugálok elleni találkozótól függetlenül a négy pont már biztosan a zsebünkben van, és meglehet, még az előzetesen legoptimistábbnak tartott forgatókönyvet is túlteljesítjük. A csapat pedig valóban képes érett, higgadt játékra.
Ha van önbizalom
Aki látta a TV2-n az Európa-bajnokság előtt vetített Magyar csapat – „…még 50 perc…” című dokumentumfilmet, az képet kaphatott arról, hogy miben tér el a mostani magyar válogatott mondjuk a négy évvel ezelőttitől. Ha az edző csendesen mormogja maga elé az aktuális találkozó előtt, hogy nem vagyunk gyengébbek az ellenfélnél, akkor azt valószínűleg nem fogják elhinni a játékosok. Amikor szünetben, az ellenfél 4-0-ás vezetésénél a szövetségi kapitány védekező középpályást cserél be, mert „nem akar egy nyolcast kapni”, akkor szinte borítékolható, hogy a csapat még inkább összezuhan, és megkapjuk a nyolc gólt. Amennyiben viszont a játékosok azt látják, hogy a kapitány magabiztos, a fejében van a siker receptje (és azt át is tudja adni), ráadásul partnerként kezeli őket (például szünetben megkérdezi, ők belülről éreznek-e valami problémát, amit orvosolni kell), akkor egyrészt ők is több önbizalommal telve lépnek pályára, másrészt valóban csapatként fognak működni.
Bár a mostani magyar válogatott kerete, kezdőcsapata is jó néhány poszton eltér az Egervári Sándor és Pintér Attila-féle nemzeti tizenegytől, a legfőbb különbség az, hogy Dárdai Pál, illetve utódja, Bernd Storck pontosan, játékosokra lebontva felvázolja, kinek mit kell tennie a sikerhez, csak annyit kér mindenkitől, amire képes, a labdarúgók pedig hisznek az edzőnek, hisznek magukban és hisznek egymásban. Különösen így van ez a Norvégia elleni pótselejtezők óta, amikor egy előzetesen erősebbnek tartott ellenfelet sikerült idegenben és otthon is megverni, így kivívva az Európa-bajnoki szereplés jogát.
Hányszor hallottuk az elmúlt években, hogy X vagy Y játékos mennyivel többet mutat külföldi klubcsapatában, mint a nemzeti csapatban. „Félti magát a sérülésektől”, „biztos kevesli a meccspénzt”, „nem érdekli a válogatott” – ilyen és ezekhez hasonló magyarázatokkal szidták egymás közt a szurkolók a kipécézett futballistát. Pedig a valóság az, hogy sportolók nem gépek, hanem emberek, akik akkor tudják kiadni magukból a maximumot, ha megfelelő közeg veszi őket körül. Dárdai érkezése óta – és tegyük hozzá, a Csányi Sándor vezette MLSZ-nek is rengeteg munkája van ebben – profi a háttér, a szakmai stáb, ráadásul, amire már hosszú évtizedek óta nem volt példa, a társadalom nagy többsége nem lenézi, hanem szereti a magyar focistákat. Biztos, hogy Guzmics vagy Kádár például fejlődött a lengyel bajnokságban, sokat jelent a játékunk szempontjából a fiatal és tehetséges Nagy Ádám vagy Kleinheisler László felbukkanása, és még sorolhatnánk a különbségeket, de összességében véve mégis azt mondhatjuk: a magyar válogatott elsősorban fejben lett erősebb az elmúlt bő másfél évben.
Különböző erények
Első két Eb-meccsünk alapján még a legkritikusabbak sem mondhatják, hogy érdemtelenül szereztünk négy pontot, sőt a mutatott játék alapján a két győzelem sem lett volna irreális. Az Ausztria, majd az Izland elleni találkozón, ahogy mondani szokták, különböző erényeket kellett csillogtatnunk, s mi mindkétszer bizonyítottunk is.
Az osztrák válogatott az Európa-bajnokság előtt a tizedik helyen állt a világranglistán – mi a huszadikon –, s amiként várni lehetett, azonnal nekünk ugrottak, a Bayern klasszisa, Alaba már az első percben lőtt 23 méterről egy kapufát. Ahogy azonban teltek a percek, a mieink egyre inkább megnyugodtak, biztosabban védekeztek, és megbecsülték a megszerzett labdát.
Kulcsmomentum volt, hogy a már említett, karmesteri szereppel megbízott Alabát sikerült kikapcsolni a játékból, ez pedig rányomta a bélyegét az osztrák válogatott teljesítményére. Az osztrákok is megpróbálták ugyanezt Dzsudzsákkal, akire általában a magyar támadások épülnek, csakhogy a mieink már nem egyszemélyes csapat, így a csapatkapitány kiesésével a Kádár–Németh Krisztián balszárny vált aktívabbá. Összességében az első játékrészben hasonló arányban birtokoltok a labdát, a kapura lövések száma is megegyezett, s már ez is nagy fegyvertény volt a magasabban jegyzett ellenféllel szemben.
A gól nélküli első félidő után aztán Ausztria nagyobb fokozatra kapcsolt, de a mieink is felvették a ritmust, amit Dzsudzsák 55. percben megeresztett lövése is jelzett, Almer kapus ekkor még bravúrral hárított. A 62. percben azonban – 44 évvel Kű Lajos találata után – újra magyar gól született egy Európa-bajnokságon: Kleinheisler és Szalai passzolgattak ki hat osztrák védőt, és a támadás végén utóbbi 10 méterről a kapuba kotorta a labdát. Az osztrákok lépéskényszerbe, ráadásul Dragovic 66. percben kapott piros lapja után emberhátrányba is kerültek, amit a 87. percben használtunk ki: Priskin hosszú indítása után a csereként beállt Stieber egyedül roboghatott a kapu felé és a jobbösszekötő helyéről átemelt a kapus fölött. Magyarország két góllal, magabiztos győzelemmel tért vissza az Eb-re!
A második találkozón a védekezésben specialista, a portugálokkal bravúros döntetlent elérő Izland ellen léptünk pályára. Sejteni lehetett, hogy itt végig dominálnunk kell, s ez sikerült is, hiszen összességében véve közel hetven százalékban birtokoltuk a labdát. Szabad szemmel is jól látható fölényünk ellenére a szünetben mégis az izlandiak vezettek, miután az ellenféllel – fogalmazzunk így – szimpatizáló orosz játékvezető a 40. percben befújt egy tizenegyest, Gylfi Sigurdsson pedig értékesítette azt.
A szünetet követően rátettünk egy lapáttal, miután pedig Storck kapitány Bödét és Nikolicsot is becserélte, még veszélyesebbek lettünk, azonban sokáig mégsem sikerült egyenlítenünk. A mieink dicséretére legyen mondva, hiába volt az igazságtalan bírói ítélet, hiába fogyott az idő, nem kezdtek el kapkodni, továbbra is taktikusan építették a támadásokat, ennek pedig a 88. percben lett meg a gyümölcse. Nagy Ádám passzolt be az üres területre Nikolicsnak, a csereként beálló támadó jobbról középre adott, a Böde szorításában érkező Saevarssonról pedig a saját kapujába került a labda.
Húzzuk azonban alá: ez olyan szerencsés momentum volt, amiért megdolgoztunk, sőt ha azt mondjuk, megérdemelten szereztük meg az egy pontot, akkor a játék képe alapján még finoman is fogalmaztunk. Labdabirtoklási fölényünk mellett sokatmondó például az az adat, hogy 702 passz volt a mi oldalunkon, 307 az izlandiakén, vagyis nem Saevarsson öngóljának, hanem elsősorban magunknak köszönhetjük a pontszerzést.
A továbbjutás esélye
A győzelemmel felérő döntetlen után hab volt a tortán, hogy Portugália nem bírt Ausztriával sem – úgy született 0-0-s döntetlen, hogy Cristiano Ronaldo büntetőt hibázott. Így aztán két fordulót követően vezetjük a csoportunkat, tehát szinte biztos a továbbjutásunk a nyolcaddöntőbe. S hogy ez milyen forgatókönyvek alapján valósulhat meg? Amennyiben legyőzzük Portugáliát, értelemszerűen megtartjuk az első helyünket, de ehhez a döntetlen is elég, ha Izland nem veri meg két gólnál többel Ausztriát. Ez esetben a papírforma szerint az egyenes kieséses szakaszban a belgák várnak ránk.
Második helyen akkor juthatunk tovább, ha kikapunk Portugáliától, míg Ausztria nem szenved vereséget Izlandtól. A legrosszabb forgatókönyv az, ha kikapunk Portugáliától, Izland pedig legyőzi Ausztriát. Ám még ekkor is borítékolható, hogy továbbmegyünk, pláne, hogy az A csoportban Albánia Románia legyőzése után három ponttal zárt, vagyis őket mindenképpen megelőzzük a legjobb csoportharmadikok versenyében. Így azonban nagyon erős ellenfelek várnának ránk a folytatásban: a világbajnok németek vagy az Eb-címvédő spanyolok.
Bárhogy is alakul azonban az utolsó csoportmeccs és az egyenes kieséses szakasz, ez a csapat már nem veszíthet. Ahogy Dzsudzsák Balázs mondta, úgy érzik, tizenötmillióan játszanak az Eb-n, s ez valóban igaz: ezek a srácok elnyerték a magyarság szeretetét, ami többet ér egy-egy fontos gólnál vagy pontnál.
Bándy Péter