A csíkszeredai születésű, három éve magyar színekben versenyző síző annak ellenére érte el a sporttörténeti eredményt, hogy a körülmények nem neki kedveztek: huszonötödikként vághatott neki a távnak, s a szokatlan meleg miatt így hátrányba került az elsők között indulókkal szemben. Ráadásul rögtön az elején, egy bal kanyarnál lecsúszott az ideális ívről, így a második ellenőrző pontig 57 századra nőtt a hátránya. Ezt követően azonban ellenállhatatlan volt, lényegében hiba nélkül száguldott a cél felé. Végül 1:42.28 másodperces eredménnyel zárt, amivel akkor még a pontszerző, hatodik helyen állt, ám az őt követő Lotte Smiseth Sejersted sajnos megelőzte.

– Amikor a célba érkezéskor megláttam, hogy hatodik helyen állok, arra gondoltam, megcsináltam – nyilatkozta a verseny után Miklós Edit a Magyar Távirati Irodának, hozzátéve, az sem bántotta, hogy végül megelőzte őt a norvég Lotte Smiseth Sejersted. – Nem szabad emiatt elégedetlennek lenni, mert ez így is jó, a célom teljesült, mindenkinek bebizonyítottam, hogy nem a levegőbe beszéltem.

Később elmondta, hogy a jó lécválasztás és a megfelelő előkészítés nagyban hozzájárult a sikeréhez. Megjegyezte azt is, új edzője, a versenyzőként világkupákon induló Dietmar Josef Thöni elsősorban technikáján javított sokat, rávilágított a hibáira és azokat ki is tudta javítani.

Érdekesség, hogy Miklós Edit kiváló eredményének nemzetközi visszhangja is volt. Az MTK versenyzője mind a négy osztrák versenyzőt maga mögé utasította, sőt több amerikai, olasz, svéd, és egy-egy kanadai, illetve norvég indulót is megelőzött, amit nyugati szomszédainknál érthető keserűséggel vettek tudomásul.

– Nagyon fáj. Mintha az osztrák versenyzők eredménye nem lenne elég fájdalmas… Az, hogy egy síkvidékről érkezett induló köröket ver a királykategóriában a versenyzőinkre, valódi késszúrás a szívünkbe – írta például a Kronen Zeitung.

Miklós Edit Romániában is téma volt, többen felvetették, miért magyar színekben indult a versenyző.

– Ennek az oka nagyon egyszerű. Edit egy bizonyos kisebbséghez tartozik, és úgy döntött, hogy jobb neki a magyar zászló alatt. Kissé helytelenül beszél románul és jobban tud magyarul, szóval ne kerülgessük a forró kását. Ha elesett volna a lesiklásnál, fel sem merülne ez a témakör. Ebből nincs amiért ügyet csináljunk, hisz több tízezer fiatal hagyja el Romániát az egyetem elvégzése után – idézte a Transindex Ioan Dobrescut, a Romániai Olimpiai és Sportbizottság (COSR) főtitkárát. – Mi, a Román Síföderációval közösen igyekeztünk megállítani, de ez lehetetlennek bizonyult. Nem tárgyaltunk a témában. Ő egy szenvtelen döntést hozott, azt, hogy Magyarországra megy – tette hozzá a sportvezető.

Miklós Edit teljesítményére múlt szombaton, gyengébbik számában sem lehetett panasz: a női alpesi sízők szuper-óriásműlesikló versenyét tizenötödik helyen zárta.

– Szerettem volna megint a legjobb tízbe kerülni, de nem vagyok elégedetlen ezzel a hellyel sem. A pálya felső szakasza most sem sikerült jól, hibáztam azon a részen – nyilatkozta az MTI-nek Miklós Edit.

(bp)