A hazaiak Münchenben 5-1-re verték Skóciát, majd Stuttgartban 2-0-ra nyertek a magyar csapat ellen, így már biztosan nyolcaddöntősök. Vasárnap Svájccal találkoznak, amely a magyarok 3-1-es legyőzése után kisebb meglepetésre csupán 1-1-es döntetlent játszott Skóciával. A svájciaknak győzniük kell a csoportelsőséghez, de vereség, és skót siker esetén a harmadik helyre csúszhatnak. A házigazdáknak a döntetlen is elegendő, hogy megőrizzék vezető helyüket a négyesben.

Hirdetés

Németország újraegyesülése, vagyis 1990 októbere óta kilenc alkalommal találkoztak egymással: öt német siker és három döntetlen mellett csak egyszer győztek a svájciak. Legutóbb 2020-ban a Nemzetek Ligájában játszottak egymás ellen, szeptemberben Bázelben 1-1-es, októberben Kölnben 3-3-as döntetlenre végeztek.

Csak két olyan európai csapat van – Svájc és Franciaország -, amely az előző öt világversenyen kivétel nélkül továbbjutott a csoportkörből. Svájc – amely a legutóbbi 16 meccséből csak egyet veszített el – eddig hatszor játszott a házigazdával nagy tornán, de egyik meccset sem tudta megnyerni.

Azt senki nem tagadja, hogy a frankfurti stadion gyepszőnyege nem tökéletes – a csütörtöki Anglia-Dánia meccsen mindkét csapat játékosai többször megcsúsztak, és fűcsomók szakadtak ki a talajból -, de a német futballisták szerint ez nem befolyásolja majd a teljesítményüket.

Korábban írtuk

„Játszottam néhányszor azon a pályán. A játékosoknak problémát okoz, mert rendkívül csúszós, de nem tudom, miért”

– mondta a középpályás Chris Führich.

Deniz Undav hozzátette, hogy egyrészt vasárnap estig talán javulni fog a pálya, másrészt alkalmazkodniuk kell a körülményekhez.

„Nyerni akarunk vasárnap. Tehát akár füvön, akár kövön játszunk, nyernünk kell”

– mondta.

Hozzáfűzte, tisztában vannak vele, milyen minőséget képvisel az ellenfelük, és már megvan a játéktervük vasárnapra.

Az európai szövetség közölte: egy ideje szorosan együttműködnek a stadion üzemeltetőjével az optimális körülmények biztosítása érdekében.

„Fontos az első hely. Minden meccsünket meg akarjuk nyerni”

– szögezte le Julian Nagelsmann szövetségi kapitány.

Meglátása szerint fontos, hogy az eddigi kezdőcsapatuk tagjai közül minél többen legyenek a pályán vasárnap is, hogy ritmusban maradjanak.

„Senki ne számítson arra, hogy hét változás lesz nálunk. Kizárt dolog”

– jegyezte meg.

A svájci Xherdan Shaqiri közölte, jól tudják, hogy olyan csapattal állnak szemben, amely más kaliberű, mint eddigi ellenfeleik: házigazdaként eufóriában futballoznak és kiváló támadásokra képesek, ők viszont magabiztosan lépnek pályára és meg akarják zavarni a németeket.