Üzenet a szőnyegről

A sport az sport, a politika meg politika. A kettőnek nem sok köze van egymáshoz, mondják. Ezzel szemben, ahogy az élet minden területén, úgy a sportban is sorsdöntő lehet az április 8-i nap. A hazai világbajnokságra készülő Magyar Birkózó Szövetség elnökével, a Fidesz képviselőjelöltjével, Németh Szilárddal beszélgettünk.

– Egyre több a nagy sportesemény, világverseny Magyarországon. Mennyire erősíti ez a nemzeti büszkeségünket, identitásunkat?

– A sport az egyik legtermészetesebb és leghatékonyabb eszköz a magyarság összetartozásának kifejezésére, önazonosságunk meghatározására. Ezért is támadja olyan vehemensen és ocsmányul a hazai sportélet minden lépését a balliberális politika. Mi viszont nem véletlenül változtattuk meg a sporttörvényt, a sportklubok, edzők, sportolók támogatásával kapcsolatos szabályokat. Igyekeztünk lehetővé tenni, hogy szabadabban, céltudatosabban dolgozhassanak, és elegendő támogatást kaphasson a sport, mert előzőleg ezt is megszüntették, lenyúlták az elvtársak.

– Hová lett az ön szűkebb pátriájának klubja, a nagy hagyományú Csepel SC?

– Tokkal, vonóval együtt eltüntették a csepeli sportot. Ami a Csepel SC vagyonából maradt, arra pedig egy offshore hátterű magánalapítvány tette rá a kezét 2005-ben. Podolák György akkori alapítványi elnök, nem mellesleg MSZP-s országgyűlési képviselő, egy másik csepeli szocialista honatyával és igazságügyi államtitkárral együtt úgy passzolta el a klubot, hogy még csak szerződés sem készült az ügyletről. És az akkori magyar bíróság némi ellenállás után mégis bejegyezte a változást. A baloldal szétrombolta a csepeli sportéletet. Pályák tűntek el. Nemcsak grundok, hanem egész sportpályák! Volt itt egy híres lőtér is. Milyen jól jönne az most, amikor a kormány a honvédelmi nevelés keretén belül bevezeti az iskolások számára a lövészetet is! De az elvtársak eladták a lőteret, ma egy Tesco áruház van a helyén. A mellette levő focipályákra meg benzinkút került.

– Ezt országosan is igaznak tartja?

– Persze. Újra kell építeni mindent. Ennyi pénzt, amennyit most a sportra fordítunk, még egyetlen kormány sem költött. Tornatermeket, edzőtermeket, stadionokat újítunk meg és építünk, felszerelésekkel látjuk el a gyerekeket, szakembereket, edzőket szerződtetünk melléjük. A birkózók öt év alatt másfél milliárd forintot fordíthatnak csarnokok felújítására és építésére. Ez közel ötven helyszínt jelent Kiskunhalastól Diósgyőrig, Kabától Dorogig. Ismét elindítottuk a grundbirkózást is, 1800 gyerek vett részt legutóbb a diákolimpia miskolci döntőjében.

– Ellenzéki oldalról viszont folyamatosan hallani a „stadionozást”…

– Ez egy irigységre és tájékozatlanságra épített cinikus hazugság, az emberek félrevezetése. Amit beleteszünk egy stadion építésébe, az többszörösen visszatérül. A Fradi Groupama Arénája 16 milliárdba került, de amint megépült, felértékelődött az egész környék, a stadion melletti ingatlanok többszörös áron találtak gazdára, jönnek a befektetők, egyszerűen átformálódik a IX. kerületnek ez a része. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen stadionépítés hány ezer embernek ad munkát, és miként növeli az állam bevételeit. De ezek csak a gazdasági vonatkozások. Hogy mit jelent a sport, a saját fiamon is látom. Tizenkét éves, hét éve birkózik. Nem kell külön elmondanom neki, hogy mi a dolga délután fél négy és öt óra között. Mindennap edzésre megy. Élversenyző lesz? Nem tudhatom. Viszont szeret odajárni, tiszteli az edzőit, szereti a társait, egészséges életmódra, sportszerűségre, férfiasságra, fair küzdelmekre nevelik a klubban.

– Hol áll a birkózás a sportok közötti rangsorban?

– Mára inkább a pörgős, show-elemekkel teli, jól eladható, látványos sport­ágak törtek előre. Korunk globalizációs folyamatai következtében megkopott a sportág tekintélye, kicsit el is nyomták a nagyvilágban újdonságnak számító egyéb küzdősportok, a karate, az MMA, a kick-box. No, azért a birkózás sincs híján a látványosságnak, és most talán kezd is visszabillenni a mérleg nyelve. A leg­ősibb sport, amelynek már ennek okán is kijár a kellő tisztelet. Nemcsak Európában művelték, de a mongolok, a törökök és általában az ázsiai népek körében is kedvelt, sőt, az amerikai indiánok birkózóhagyományairól szintén fontos szót ejteni, ami többek közt az ő ünnepi szertartásaikat színesítette. Abban ma már mindenki egyetért, hogy birkózás a legkiválóbb alap bármiféle küzdősporthoz.

– A 2018-as birkózó-világbajnokság lesz az év legkiemelkedőbb sporteseménye itthon…

– Így van. A szerb Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózószövetség elnöke azt mondta, elvárja, hogy ez a vb az eddigi legjobb birkózó-világverseny legyen. Egyébként rendeztünk már világbajnokságot 2005-ben és 2013-ban, azok is elismerten sikeresek voltak. Első női érmeink, egy szép ezüst, illetve az első női világbajnoki arany is a budapesti rendezésekhez kötődött, és mindkettőt Sastin Marianna nyakába akasztották.

– Mitől függ a jó rendezés?

– A részegységek, a különböző szakmai csapatok jó együttműködésétől. Ettől lett sikeres a tavalyi vizes vb is. Nem rivalizáltak, nem a választóvonalakat keresték, hanem azt, ami összeköti őket. Mi nemcsak sikeres világversenyt akarunk csinálni, hanem kulturális és turisztikai rendezvénysorozatokat is építünk köré. Városmarketing, hungarikumok, fesztiválhangulat… Megint megmutathatjuk, kik vagyunk mi, magyarok, mire vagyunk képesek.

– A birkózás küzdősport. Erő és bátorság kell hozzá, amire most az élet más területein is szükség van idehaza… Lejön majd a vb-n ez az üzenet a szőnyegről?

– Kezdték leszoktatni a magyarokat, de egész Európát is a küzdelemről. És a gondolkodásról. A Nyugatot sikerült is, de a mi térségünk nemzeteit nem engedte eltunyulni az ellenállás szelleme és a szabadságvágy. Ami lejön majd a szőnyegről, az a legjobb pszichodózis lesz a gyerekek, de a felnőttek számára is.

– Egyébként mi az oka annak, hogy a magyar birkózók a kötöttfogásban jobbak?

– Az, hogy európaiak vagyunk. Vannak országok, például a skandináv államok, ahol nem is ismerik a szabadfogást. Európában két és fél ezer évre nyúlnak vissza a birkózás hagyományai, és az úgynevezett görög-római birkózás tiltja a láb használatát, a gáncsot, a lábbal való cselvetést. A szabadfogásnak inkább ázsiai gyökerei vannak. Az ottani, eleve alacsonyabb növésű népek elég vad körülmények között éltek, mindent be kellett vetniük a fennmaradásuk érekében. Náluk ezek a hagyományok erősebbek.

– Most, év elejétől módosultak a kötöttfogás szabályai. Elegendő az idő októberig, hogy a magyarok alkalmazkodjanak ezekhez a korrekciókhoz?

– Az ellenfeleknek is ugyanennyi idejük van erre, senki sem kerül hátrányba emiatt. Különben folyamatosan változtak a szabályok az elmúlt harminc évben, ami nem is lenne olyan nagy baj, ha a módosítások épp azt akarnák elérni, hogy a meccsek látványosak legyenek, meg azt, hogy a két versenyző tudása és küzdeni akarása döntse el a mérkőzést, ne a bírói szubjektivitás.

– Ez az! Néhány éve nagy veszélybe került a birkózás, le akarták venni az olimpia műsoráról… Aminek az egyik oka épp az volt állítólag, hogy a birkózás veszített korábbi látványosságából, passzívak lettek a versenyzők, unalmasak a mérkőzések, és így tovább…

– Erről nem a sportolók tehetnek. Véleményem szerint elpárolgott a birkózás lényege azzal, hogy „állandóan” fütyörésznek a bírók, ők vannak a középpontban. Hagyni kellene birkózni a versenyzőket, mert akkor nem a passzivitásra, az ellenfél bírói megintésére „játszanának”, hanem a látványos akcióra és a tusra.

– Végül csak megkapaszkodott a birkózás az olimpia műsorán. Legalábbis 2024-ig. Vagy tovább is?

– Remélem, tovább is sikerül ott tartani. Rengeteget dolgoztunk az ügyön a szövetség akkori elnökével, az olimpiai bajnok Hegedűs Csaba barátommal. Én parlamenti képviselőként és csepeli polgármesterként vettem részt ebben. Javaslatomra a parlament határozatot fogadott el a kérdésben, ezt eljuttattuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz, Csaba képviselte az ügyet odakint. Összefogott mindenki, a nem túl jó viszonyban lévő Amerika és Irán például együtt lépett fel a sportág védelmében. Nem engedhettük, hogy bárki is elbánjon a birkózókkal, akik már 2800 éve ott vannak az olimpián.

– Amúgy a bírói szubjektivitás, főként, ha bizonyos politikai meggondolások is állnak mögötte, nagyon lélekölő lehet. Elég, ha csak Lőrincz Tamás esetét említjük a 2012-es londoni olimpián…

– Sok keserű tapasztalatot gyűjtöttünk mi, magyarok a „bírói szubjektivitással” kapcsolatosan. Ott van például Keresztes Lajos esete is, aki 1924-ben Párizsban olimpiai bajnok lehetett volna, de megverették. A közönség szétszedte a termet felháborodásában, erről ma is hallgatnak még a krónikák. A dühös Keresztes aztán az 1928-as amszterdami olimpián mindenkit lekaszált, és a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Rióban Lőrincz Viktortól vették el a bronzérmet a 2016-os olimpián, megdöbbentő módon. Bizonyos mértékig ő is kárpótolta magát, tavaly Európa-bajnok lett, Tamás, a bátyja pedig bronzot szerzett a párizsi vb-n. Az ő esetében azonban kiderült, hogy ellenfele doppingolt az éremmeccsen, így az orosztól visszavették az ezüstöt, és Tamásnak adták.

– Mi véleménye a női birkózásról? Mert a hölgyek, ha nem is több évezrede, de jó néhány éve ott vannak már az olimpián és a világversenyeken…

– Gratulálok a lányoknak, nagyszerű sportemberek. Az egyetlen magyar női világbajnok birkózónk, Sastin Marianna például nemrég szült, öthetes a kisbabája, de már itt van közöttünk, dolgozik, azt mondja, feltétlenül indul az októberi vb-n. A férje az edzője, itt a családi összefogás is működik.

– Mennyi energiát követel öntől, a szövetség elnökétől a szervezési munka?

– Van vele dolog bőven, de jó csapatot sikerült összehoznom a munkához. Churchillt idézem mindig a kollégáknak, aki csak „vért, verítéket és könnyeket” ígért a briteknek a háború idején. Biztonságos, emlékezetes világbajnokságot akarunk, a siker kárpótol majd minden erőfeszítésért bennünket. Az egyik nagy tervem az, hogy az ország minden szegletéből elhozzuk a versenyekre a gyerekeket, még a leghátsó tanyasorról is, ehhez buszokat kell majd rendelni, összehangolni az időpontokat, programokat szervezni, és még sorolhatnám.

– A gyerekekről jut eszünkbe, hogy most került sor a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia alapkőletételére. Mit kell tudni a leendő intézményről?

– A felcsúti Puskás Akadémia adta az ötletet hozzá. Csupán annyi a különbség, hogy a Puskás egyesületi, a miénk viszont válogatott szintű intézmény lesz. Megvizsgáltuk korábban a birkózósport utánpótlás-nevelését, és azt láttuk, hogy nagyon hiányzik belőle az akadémiai láncszem. Tizennégy éves korig még lejárnak az edzésekre a gyerekek, de aztán jön a középiskola, majd az egyetem vagy a munka, és persze csajozni is kell egy kicsit, emiatt sok tehetséget veszítettünk el. Az akadémiának viszont lesz egy kollégiuma, akik itt laknak majd, azoknak az életében az edzés, a tanulás, a munka és a szórakozás is a megfelelő helyre kerülhet.

– Könnyen mennek a dolgok?

– Orbán Viktor miniszterelnök úr erkölcsi támogatásán túl biztosította az anyagiakat is. Természetesen az Állami Számvevőszék, a NAV, a KEHI, az ügyészség és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete mellett. Az eddig kötött szerződéseink már most is fent vannak a honlapunkon. Egyelőre nehéz az akadémiához tanárokat, edzőket, szakembereket szerződtetni, annyira új intézményről van szó. A Testnevelési Egyetemmel viszont már nagyon jó az együttműködésünk tudományos téren.

– Játsszunk el a gondolattal: mi lesz mindebből, ha a nemzetellenes pártok győznek április 8-án?

– Akkor nemcsak az általában vett magyar társadalomnak van óriási veszítenivalója, hanem a sportnak, a sportolóknak is. Ha elindul mindaz, amit Brüsszel, az ENSZ, illetve a hazai ellenzék erőltet, vagyis ha megkezdődik a kerítés lebontása, a tranzitzóna megszüntetése, a kötelező kvóta alkalmazása, akkor minden pénzt, azt is, amit a sportra és a sportolókra fordítottunk, a bevándorlókra kell költenünk. Hozzáteszem, nem lesz téli rezsicsökkentés, sőt, semmilyen rezsicsökkentés sem, és persze a nyugdíjasoknak is le kell mondaniuk az Erzsébet-utalványokról. Nincs több pénze az országnak, nem tudná elviselni a migráció anyagi terheit. Az áprilisi választás eredménye akár száz évre is eldöntheti a magyarok sorsát.

– Száz évre?! Örökre! Az a migráns, aki ide beköltözik, sohasem akar majd elmenni innen. Tesz majd erről a balliberális oldal, amelynek szüksége lesz a szavazataira, és persze a mindenkori „magyarveszély” elhárítására…

– Igen, már nem is rólunk van szó, az utódaink életét tehetjük tönkre egy rossz döntéssel. A magyarok adóforintjaiból befolyt közpénzt nem migránsokra, hanem a magyar gyerekekre, köztük a birkózópalántákra kell költenünk.

– Vannak, akik a választások közeledtével azt kérdezik, hogy ha a politikában, gazdaságban nemzetközi szinten is megkerülhetetlen tényezővé vált az ország, akkor miért van szükségünk még sportsikerekre is?!

– Mert ezek az eredmények erőt, tartást adnak. Sajnos kevés magyar tudja, hogy a tíz legsikeresebb olimpiai nemzet között vagyunk, méghozzá úgy, hogy ebben a mezőnyben a miénk a legkisebb ország. Ez az eredmény kifejezi a magyarok legbensőbb és legértékesebb tulajdonságait. Még jobban kihúzhatnánk magunkat, ha az „álomgyilkosok” nem lopják el tőlünk az olimpia megrendezésének nagy lehetőségét. Ki kellett pöckölniük minket a versenyből, mert ez volt Párizs, de Los Angeles érdeke is, ők nyerték a ’24-es és ’28-as nyári olimpiák rendezési jogát. Vajon megfizették ezért a hazai „álomgyikosokat”? Hát nem furcsa, hogy a momentumosok hamarabb kerültek a francia államfő környezetébe, mint a magyar miniszterelnök?!

– Megpróbálunk újra pályázni majd valamikor?

– A V4-es tagállamok felvetették, hogy rendezzünk közösen olimpiát. Akár télit, akár nyárit, mindegy.

– Jó gondolat, de adódhatnak itt is nehézségek, például a fővárosok nagy távolsága, a nézők utaztatása és így tovább…

– A lebonyolítás formáiról még nem esett szó, de minden nehézséget át lehet hidalni. Van időnk, mert sajnos, távoli jövőről beszélünk, de az ötlet önmagában is lelkesítő. Újabb tér nyílhat vele a visegrádiak együttműködésében. Európa jövőjét itt írjuk.

Szencz Dóra, Sinkovics Ferenc