Hirdetés

– Most már alakulok. Szépen megy le a duzzanat, rendben leszek. Az első pár nap nehéz volt, a kórházban az éjszakák nem voltak a legjobbak, de különösebb fájdalmaim nem voltak. Hálás vagyok a doktornőnek, hogy ilyen jó munkát végzett – mondta el a FradiMédiának Varga Barnabás. – A teljes felépülés várhatóan fél év, de hét-tíz nap után ki lehet szedni a varratokat, aztán el is lehet kezdeni a könnyebb edzésmunkákat. Három-négy hét után komolyabb edzést is végezhetek. Nyilván a foci nem állhat meg, csak amennyire muszáj, szóval lesz csináltatva egy maszk, amiben tudok futballozni.

Magáról a szituációról elmondta, nem emlékszik rá, az első emléke a mentőautóból van.

– Visszanéztem párszor, nem rettenek meg ilyenektől, benne van a fociban, főleg nálam, sok párharcot vívok a tizenhatoson belül. Örülök, hogy ennyivel megúsztam – hangsúlyozta Varga. – Rengeteg üzenetet kaptam, nagyon hálás is voltam érte. Örülök, hogy Magyarországon sokan aggódtak értem, a családom, a párom, Fradi-szurkolók, most már rendben leszek.

Korábban írtuk