Fotó: MTI/Kovács Tamás, archív
Fotó: MTI/Kovács Tamás (archív)
Hirdetés

A szaklap harmadik éve rendezi meg a szavazást, idén 30-30 szakembert kért fel a voksolásra a sportág legismertebb edzői – köztük például Alessandro Campagna, Ivica Tucak, Dejan Savic – közül. Magyarországról a női szakág képviselőire Bíró Attila szövetségi kapitány, Mihók Attila, a Dunaújváros és Benczur Márton, az UVSE vezetőedzője szavazott, a férfiaknál Varga Zsolt, a legutóbbi szezonban Bajnokok Ligája-első, magyar bajnok és kupagyőztes FTC-Telekom Waterpolo vezetőedzője, s Märcz Tamás szövetségi kapitány voksolt.

A hazai médiumok közül a vlv.hu szavazhatott, a szaklap tájékoztatása szerint öt játékost lehetett megnevezni, s az egyes helyezések 5, 4, 3, 2, illetve 1 pontot érnek. A szavazatokat összesítik, majd a pontokhoz hozzáadják a közönségszavazás végeredményét, így alakul ki a végső sorrend.

A Total Waterpolo naponta két szakember, illetőleg szerkesztőség voksait hozza nyilvánosságra, a verseny kétharmadánál pedig egyértelmű, hogy a férfiaknál az olasz Francesco Di Fulvio és a magyar Varga Dénes párharcából kerül majd ki a győztes, előbbi jelenleg két ponttal vezet.

A nőknél az amerikai Ashleigh Johnson áll az élen megelőzve honfitársát, Maggie Steffenst. A legjobb magyar, Keszthelyi Rita az ötödik helyen áll.

A közönségszavazás döntően befolyásolja a végeredményt, ugyanis e verseny helyezettjei 25, 20, 15, 10 és 5 ponttal növelik az összesített eredményt. A férfiaknál jelenleg Varga Dénes vezet, az összes leadott szavazat 26,9 százalékával, a második a német Marko Stamm (21,5), a harmadik a görög Konsztantinosz Geniduniasz (11,3) és csak negyedik Di Fulvio (10,3).

A nők közönségszavazását magyarok vezetik, Gurisatti Gréta a voksok 25,9 százalékát gyűjtötte be, Keszthelyi Ritát előzi meg (20,3).

A szurkolók szombat éjfélig szavazhatnak a Total Waterpolo honlapján, a férfiakra IDE kattintva, a nőkre ITT tudnak szavazni. (A szavazáshoz csak egy email-címre van szükség.)