Verőfényes napsütésben rendezték meg a Wizz Air Budapest Félmaratont
A férfikanál Jenkei Péter, a nőknél pedig Szabó Nóra nyerte a vasárnapi 36. Wizz Air Budapest Félmaraton futóversenyt.
A szervezők tájékoztatása szerint az összesen 4000 főnél is népesebb mezőny ideális időben, verőfényes napsütésben és 16 fokban rajtolt el, az egyéni futók mellett az KOMETA Páros Félmaraton és a Laufenn Trió Félmaraton első váltótagjai is felsorakoztak. A verseny központjának az ELTE Lágymányosi Kampusza adott otthont.
A rajtot Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, Szabó Tünde sportért és ifjúságért felelős államtitkár, Gyurta Dániel, olimpiai bajnok úszó, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri főtanácsadója, Szalay Krisztián, sport ügyekért felelős rektori biztos, Radó András, a Wizz Air kommunikációs vezetője, Poós Zsuzsa, a Wizz Air marketing igazgatója, Min Sung Won, a Hankook-Laufenn ügyvezető igazgatója és Kocsis Árpád versenyigazgató lőtte el.
A mezőnyt három rajttal indították útjára, 8 percet vett igénybe, mire mindenki áthaladt a startvonalon.
A legjobbakra nem kellett sokat várni, a férfiaknál elsőként Jenkei Péter, másodikként Farkas Dárius Ádám, harmadikként Kovács Attila érkezett. Jenkei 1:06:18-as egyéni csúccsal ért a célba, korábbi legjobb ideje 1:07:23 óra volt. A hölgyeknél elsőként Szabó Nóra, másodikként Kácser Zita, harmadikként Molnár Barbara Katalin futott be. Szabó óriási egyéni rekorddal, 1:12:21-es idővel döntötte meg korábbi 1:17:46-os csúcsát.
