Vitorlázni az ismeretlenbe

– Folyamatosan nyomon követhettük a verseny alatt a hajón töltött mindennapjait, megosztotta a nehézségeket és az örömteli pillanatokat is. Ha most visszatekint, összességében hogyan élte meg azt a két hetet az óceánon?

– Nehéz évet tudhatok magam mögött, mert az ismeretlenbe vágtam bele. Ahova eljutottam és ahol jelenleg tartok, azt mondhatom: a várakozásaimon felül sikerült zárnom 2022-t. A Route du Rhumot hatalmas kihívásként éltem meg. Könnyebb lett volna, ha előre tudom, mi vár rám, de az, hogy belementem az ismeretlenbe és sikeresen teljesítettem, minden szinten, érzelmileg és szakmailag is óriási öröm. Életem legnagyobb kihívása azonban még előttem áll, a Rum útja biztosítékot, visszaigazolást jelent, hogy jó úton haladok a célom felé.

– Azt mondta, az ismeretlenbe vágott bele. Mennyi meglepetés érte az úton? Érezte úgy néha, milyen jó volna, ha valaki még ott lenne a hajón, és erőt adna a nehezebb pillanatokban?

– Az első szóló transzatlanti versenyemen indultam. Néha valóban elfogott az érzés, mennyire jó volna, ha valaki mellettem lenne, segítene, megoszthatnám vele a problémákat. Meg kellett szokni és tapasztalni, hogy a nap 24 órájában mindenért én vagyok felelős. Ha hibázok, nem foghatom másra, én döntök mindenről. A felelősség nyomaszthatja az embert, de jobb esetben inkább motiválja, ezért kell fejben végig koncentráltnak maradni. Egy ilyen nehézségű versenyre felkészítjük a hajót műszakilag, felkészülünk az időjárásból, a körülményekből, maximálisan odafigyelve mindenre. A szólóvitorlázás azonban arról szól, hogy egész biztos jön valami, amire nem tudtunk felkészülni. Igazság szerint azt a képességet kell elsajátítani, hogy adott esetben megoldjunk minden olyan problémát is, amihez nem értünk. Maradjunk pozitívak, koncentráljuk mindig a következő lépésre, és ne essünk kétségbe.

– A verseny alatt küldött videó- és hangüzenetei alapján a nehézségek ellenére végig pozitív maradt. Ha benézünk a kulisszák mögé, előfordult olyan pillanat, amikor jött egy nem várt probléma, és esetleg kétségbeesett vagy elveszettnek érezte magát?

– Egyáltalán nem, mert fejben felkészültem. Mindig van egy következő lépés a megoldás felé, mielőtt a gond súlyossá, életveszélyessé válna, esetleg elsüllyedne a hajó. Arra kell fókuszálni, hogy épp mit tudunk tenni. Nem éreztem magamat elveszettnek, ugyanakkor nagyon tudatosan kell készülni arra, hogy ne vesszünk el. Ismerem az óceánt, a tengert, csapattal már részt vettem világ körüli hajóúton. Én abban hiszek, hogy mindig csak a következő teendőre figyeljünk. Dolgozom együtt sportpszichológussal, talán későn kezdtem el, de nagyon hasznosnak vélem, és a jövőben szeretném folytatni a munkát.

– A verseny alatt melyik szakasz vett ki önből a legtöbbet?

– Érdekes, hogy mindenki mindig a legekre kíváncsi. Ha mentálisan jó állapotban van az ember, végig flow-ban marad. A lélek nem fárad el, a test igen, de azt háttérbe lehet szorítani. A verseny előtt pontosan végigvettem az összes szakaszt fejben. Kezdve a rajttól mint az első nagy nehézségtől, mivel több mint száz szólóvitorlázó rajtolt el Saint-Malónál, ami az áramlások és szélviszonyok miatt az egyik legnehezebb rész. Felkészültem az Észak-Atlanti-óceánra, a Vizcayai-öbölre, és jöttek is azok a folyamatosan változó körülmények, amiket előzőleg átgondoltam, nagyon észnél kellett lenni. Érdekes, hogy nálam a cél előtt tíz mérfölddel adódott az az egy nehéz pillanat. Közel voltam a befutóhoz, érkeztek már a gratuláló üzenetek, és akkor nem koncentráltam annyira, mint addig. Elkövettem egy olyan hibát, ami végzetes is lehetett volna. Az utolsó szakaszt nem is terveztem meg előre mint nehézséget, a tíz mérföld a háromezerhez képest nem sok. Óriási tapasztalat ismét, hogy a versenynek tényleg akkor van vége, ha beértünk a célba.

– Az óceánon bármelyik pillanatban jöhet egy nem várt fordulat. A 14 nap alatt mennyit aludt? Talán az egyik beszámolójában mondta, hogy egy nap összesen öt óra jöhetett össze, persze nem egyben. Lehet egyáltalán nyugodt pihenésről beszélni a hajón?

– Nem vagyok rutinos szólóvitorlázó, nem számoltam, mennyit alszom, egy erősen jelző órát húsz percekre állítottam be, pont azért, mert a hajót is álladóan kontroll alatt kell tartani. A húsz perc tényleges mély alvás. Gyakran ébredtem úgy, hogy azt sem tudtam hirtelen, hol vagyok, ami azt jelenti, hogy tényleg sikerült mély álomba zuhannom. Ettől azért tartottam korábban, mert ilyen jellegű tapasztalatom még nem volt. Ugyanakkor bármennyire mélyen alszunk is, ha bármi történne a hajón, az ember tudat­alattija valahogy felébreszti.

– Az egyik videós bejelentkezése alkalmával még klasszikus zenét is hallhattunk a háttérben. A zene segített, kikapcsolta? Készült speciális tracklistával is?

– Semmi tudatos zeneválasztásról nem beszélhetek. A hajón az ember folyamatosan hallja a zajokat, az árbócot, a csörlőkön való kötéligazodásokat… Ha laikus hallgatná, olyan érzése volna, mintha bármelyik pillanatban kettétörne a hajó. Ezeket a zajokat viszont ismerni és figyelni is kell, mert bajt is jelezhetnek. A hajóval együtt kell élni. Inkább akkor hallgattam zenét, amikor a gondolataimat helyre akartam tenni, szellemileg kikapcsolni ebből a zajból, ami mentálisan nagyon elfárasztja az embert.

– Milyen kvalitások szükségesek ahhoz, hogy valaki teljesítsen egy ilyen elképesztő kihívásokkal tarkított versenyt?

– Ezek az eredmények biztos nem szerencsealapon születnek. A szólóvitorlázás rendkívül komplex ág. Az alapja óriási tudás és tapasztalat. Én nem ebben szocializálódtam, nem szólóvitorlázóként versenyeztem. Azt tudnám talán mondani, hogy az iskola szinte összes tantárgyát magas szinten alkalmazzuk a gyakorlatban a hajón. A tudás és a tapasztalat mellett a már többször emlegetett mentális beállítottság is döntő. Aki azt mondja, hogy nem félt kint először, nem mond igazat. Úgy kell kimennünk az óceánra, hogy merjünk félni. Fejben és tudásban tehát ott kell lenni, és mellette fontos, hogy az ember minden erejével akarja a sikert.

– Az önmagába vetett hit elég, vagy másfajta hit is szükséges?

– A hit nagyon fontos és segít. A mai emberek szerte Európában egyre többen vesztik el a hitüket – és nem feltétlen a vallásról beszélek. Azt gondolom, kapjuk a segítséget, ha kérjük. Nekem van hitem. Hiszek abban, hogy jó dolgok fognak történni velem, és mindig figyelek arra, hogy meglássam a segítséget, és el tudjam fogadni, amit kapok.

– A Rum útja alatt mentora, Fa Nándor azt mondta, ezen a versenyen mindent ki kell próbálnia, el kell menni a határokig, hogy tapasztalatot gyűjtsön a legnagyobb kihívásra, a földkerülő versenyre. Mennyire feszegette a határokat?

– Mindennap feszegetjük a határokat, mert nem lesz az ember csak úgy magától földkerülő szólóvitorlázó. Lépésről lépésre kell haladni, és nem szabad, hogy nyomasszon a tét, ha a „nagy célra” tekintek előre. Tesztelni, tapasztalni kell, hol a határ, amit a hajó elbír. Együtt kell élni vele és érezni kell. A verseny előtt nem fogalmaztam meg eredménycélokat, mert nehezen helyeztem el magam a mezőnyben, mivel az első ilyen magasan jegyzett szólóversenyem volt, nagyjából egyéves tapasztalattal a hajó kapcsán. Az elsődleges cél a Route du Rhum teljesítése volt, és hogy versenyben maradjak a kvalifikáció szempontjából. Bizonyos adatok alapján tisztában vagyunk a hajó képességével, ki akartam hozni belőle mindent, amit tud. Az Ironmanek alatt sem állítottam fel soha magamnak időcélt, abban hiszek, hogy pillanatokra kell lebontani egy versenyt. Mert miről szól a futás? Az egyik lábad teszed a másik elé, és ezt a mozdulatot kell reprodukálni végig egy maraton során. A vitorlázásnál a két hét alatt is az számít, hogy az adott pillanatban mit tudok megtenni. Arra kell igazán figyelni, hogy a hajót a képességeinek megfelelően vitorlázzam, a maximumot hozzam ki belőle és magamból.

– Többször mondta, és talán az egyik hitvallása, hogy lépésről lépésre kell haladni a nagy cél felé, ami nem más, mint elindulni 2024-ben a Vendée Globe egyszemélyes földkerülő vitorlásversenyen. Addig mi vár még önre?

– Rengeteg kis lépés vezet addig. Még mindig nagyon messze érzem a célt. Először a jövő évet fogjuk megtervezni, a hajót is kell fejleszteni, hogy versenyképesebb legyen. Rám is rengeteg tapasztalás vár, megyek tovább ezen az úton.