A szám első körét az eredeti kiírás szerint szerda délelőtt rendezték volna, ám a hőség miatt estére tették át a két futást. A magyar bajnok hosszútávfutó rögtön az első futamban volt érdekelt, melyben előzetesen sem volt esélye az első nyolc között végezni, ami a tovbbjutáshoz kellett.

Hirdetés

Wagner-Gyürkés az első négy körben közvetlen a mezőny végén, a többiek sarkában futott. A boly visszafogott tempóban kezdett, amit kihasználva a lett Agate Caune rögtön ellépett és kamikaze taktikát választva méterről méterre növelte előnyét, mely a táv közepén már száz méternél is nagyobb volt. A mezőny az első négy körben nem zavartatta magát, az etióp és a kenyai futók is hagyták a lettet elfutni, majd egy kissé növeltek a tempón. Ezt a magyar atléta nem vette fel és csak a saját ritmusára hagyatkozott. Így egy ideig folyamatosan nőtt a hátránya mindenkivel szemben, később azonban folyamatosan előzte meg a bolyról leszakadókat és végül 15:29.42 perces eredménnyel a 20 futó között a 16. lett.

A legjobbak végül befogták Caunét, akinek viszont bevált a számítása, ugyanis új egyéni csúccsal a negyedik helyen végzett és készülhet a döntőre.

Korábban írtuk