Szerdán, Nyonban a bajnoki ágon 24 együttest sorsoltak 12 párba úgy, hogy az előzetesen elkészített három nyolcas csoportban volt négy kiemelt és négy nem kiemelt alakulat vagy pár. A kiemelt magyar bajnok mellé az első forduló egyik párosításának győztese, a walesi vagy a montenegrói alakulat kerül majd.

Hirdetés

A fradi.hu emlékeztet rá, hogy az elmúlt években a nemzetközi kupaporondon elért eredmények alapján először fordul elő, hogy az FTC a második selejtezőkörben kapcsolódik be a Bajnokok Ligája küzdelmeibe. A párharcokat július 23-24-én, illetve július 30-31-én játsszák. A Ferencváros hazai pályán kezd.

A selejtező négy fordulón át tart, azaz a második körtől három párharcot kell megnyerni a 36 csapatos csoportszakaszig. Ezen az úton hét csapat kerül majd a főtáblára, öt a bajnoki ágról, kettő a nem bajnoki ágról.

A BL 2025-ös döntőjét május 31-én rendezik a müncheni Allianz Arenában.

Korábban írtuk