Kiskunhalasi Lovasbandérium

Az ezredforduló környékén még nem alakult meg a Nemzeti Lovas Díszegység, ezért egyes országos ünnepségeken hagyományőrzők látták el a reprezentációs feladatokat. Az egyik március 15-ére a Kiskunhalasi Lovasbandérium kapta a felkérést a miniszterelnök fogadására. A biztonsági emberek el akarták venni tőlük a kardot, de ők ellenálltak, mondván: a huszár kard és ló nélkül csak szalonkatona. Végül kompromisszum született: maradhat a kard, de a lóról nem szállhat le senki. 

Ám a miniszterelnök nem érkezett meg a kijelölt időben, a huszárok pedig igen megszomjaztak. Kiderült, meg tudnak még inni egy pohár sört a közeli vendéglőben. Oda is lovagoltak rögvest. Ám mivel a biztonsági emberek megtiltották a lóról való leszállást, huszárjaink nyeregben ülve „sétáltak” be az Olasz Kert vendéglőbe. Egyesek talán azt mondták volna e látványra: ezek megőrültek. Nem úgy a tulajdonos: ő megörült neki. Ezért aztán nem csupán csak a „belovaglás” alkalmával, hanem a későbbi, igen hosszúra nyúló felvonulás alatt is többször sietett oltani a lovasok szomját. 

Az 1997. május 1-jén megalakuló Kiskunhalasi Lovasbandériumnak mint egyesületnek az elnöke és egyben parancsnoka a lengyel származású Dariusz Wacławczyk. Bár az elnöki feladatok 2014-ben átkerültek Rózsahegyi Róberthez, a parancsnokságot továbbra is Wacławczyk őrnagy gyakorolja. A helyi és országos rendezvények mellett rendszeresen meghívást kapnak Kiskunhalas partnervárosába, a németországi Kronachba, ahol a várvédőkkel már közös táborozást is szerveztek.

Mint egy festmény. Talán azért tűnik így, mert a huszárok kissé foltszerűek, a háttér meg mintha hiányozna. Fénykép pedig, és ez is valamikor az ezredforduló idején készült. Akik láthatók rajta: Rózsahegyi Zoltán, Vass Benő, Dariusz Wacławczyk, Varga László, Rózsahegyi Róbert és Kiss Jácint. A hölgyek nevét nem tudom, de az biztos, hogy ők a német hagyományőrzők, a kronachi helyőrség tagjai.

Minden állat ösztönösen és joggal retteg a vörös kakastól, irtózik a mindent felperzselni vagy megolvasztani képes gyilkos lángcsóváktól. Egyedül az ember tanulta meg kezelni és a maga számára hasznosítani a tüzet, és csak akkor éri baj, ha az kikerül az ellenőrzése alól. Az állatok viszont – így a lovak is – ugyanúgy vannak vele, mint az ősidőkben: ha látják az izzó, lobogó nyalábokat, és túl közel érzik magukhoz a mardosó forróságot, jobb híján menekülőre fogják. Ha rajtuk múlna, ilyenkor a világból is kiszaladnának. Ezért aztán tiszteletteljes csodálattal tölt el, amikor fortéllyal, neveléssel, de legelsősorban a lovas iránti osztatlan bizalom megteremtésével sikerül rávenni négylábú társainkat a tűzugrásra, rábírni őket a halálfélelem leküzdésére. Amikor a tűzakadályt a lángok karéja öleli át, serceg, vibrál a felhevült levegő, és haragosan vöröslik a rúd, akkor ugrik, suhan át fölötte ló és lovasa, és akkor legszebb a lángok lovagja.

„Jól összegyakorolt karusszelbemutatók, haditorna, küzdőtéri staféta, tűzugratás, ló- és díszszemle teszik próbára a kiskunhalasiak mellett a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség hagyományőrző lovasait. Jó dolog, amit ezek a halasi és kunfehértói huszárok szerveznek minden évben. Jó, mert egy sajátos lovas katonai hagyományőrző versenyt rendeznek, ötvözve a lovassport és katonai hagyományőrzés szabályait, rendszerét. Ezáltal nem csupán a legmagyarabb csapatnemről kialakult képet lehet életben tartani, de annak belső lényegét, a virtust is. A virtust, ami az önkéntes megoldások művészi szintre emelését, de mindenképpen az arra való törekvést jelenti. Mert míg a huszárság fénykorában a porosz ideálnak a megtestesült fegyelem számított, a katona mint a kiszámítható fogaskerék a gépezetben, a »nem gondolkodik, hanem végrehajtja a parancsot« típusú biológiai gép, addig a huszár a saját eszére hagyatkozó, a legextravagánsabb megoldásokat sem nélkülöző haditettek kiagyalója és végrehajtója volt. Míg az egyik katonatípus a stabil megbízhatóságot jelentette, addig a másik a testi kreativitás magaslatait hódította meg.” Azt hiszem, hogy ez azért ad egy képet a halasiakról – vagy nem?