A biznisznek vége

– Miért kezdett a légkörrel foglalkozni?

– A Harvardon, ahová jártam, nagyon sok jó diák volt, lehet, hogy közöttük kiválóbbak is, mint én. Ott szereztem alapdiplomát fizikából, leginkább a klasszikus fizikához vonzódtam. Jobban érdekelt, mint a modern fizika. A Harvardon maradtam, lediplomáztam, három év múltán ledoktoráltam. A legszebb kutatási területnek az óceánok és az atmoszféra viselkedését találtam, mert számos kérdésre nem volt válasz. Az elméleti fizikában a modellek megrekedtek, a meteorológia viszont épp fejlődésnek indult. Olyan kérdések izgattak, hogy például miért fúj a trópusi sztratoszférában a szél az egyik irányba körülbelül egy éven át, azután az ellentétes irányba a következő évben, de érdekelt az árapály jelensége, a légköri és az óceáni keringés, az időjárási rendszer is. Posztdoktori kutatásaimat a Washingtoni Egyetemen folytattam, majd az Oslói Egyetemen, Norvégiában . 1965-ben csatlakoztam a Colorado állambeli Boulderben található National Center for Atmospheric Research kutatócsoporthoz. 1968-ban elfogadtam egy oktatói állást a Chicagói Egyetemen, 1972-ben pedig egy professzori állást a Harvard Egyetemen.

– Mikor lett az MIT-re kinevezve?

– 1982-ben professzori állást kaptam az MIT-n, ahol nyugdíjazásomig, 2013-ig maradtam.

– Beszéljünk szakterületéről, az éghajlatról. Ha fontossági sorrendet kellene felállítania, milyen tényezők befolyásolják a földi klímát?

– A Föld nagy éghajlati változásai (mint például a glaciális maximumok) tekintetében alapvetően két térbeli régiót különböztethetünk meg: az egyenlítő vidékét, valamint a trópus és a pólusok közötti tartományt, ahol a hőmérséklet-különbség a trópusi hőmérséklettől függ. A rövidebb, néhány évtől ezer évig terjedő időskálán bekövetkező változások esetében a Földön több tucat különböző éghajlati rendszer létezik. Az évezredektől az évmilliókig terjedő időtávlatokban a trópus és a sarki régiók közötti hőmérséklet-különbségben mélyreható változások játszódtak le, miközben a trópusi régió hőmérséklete alig változott.

– Az egyenlítő vidéke a jégkorszakban is stabil maradt?

– Pontosan. Ez arra utal, hogy a trópus sugárzási-áramlási válaszreakciójában erős negatív visszacsatolások vannak. A ma uralkodó feltételezés szerint a trópuson zajló kis változások a magas földrajzi szélességeken felerősödnek. Ez a feltevés azonban alaptalan. A különbséget inkább a légkörben és az óceánokban fellépő hőszállítás dinamikája hozza létre. Az átlaghőmérséklet változásai elsősorban a trópus és a pólusok közötti különbség változásaiból adódnak, nem pedig az üvegházhatás változásából.

– Mi a földi éghajlatot befolyásoló legjelentősebb tényező?

– Ezeréves vagy annál rövidebb időtávlatban az óceánok jelentős tényezőt jelentenek. Az óceánok mindig hőt szállítanak a felszínre és a felszínről. Az egyik régióban végbemenő változások nem korrelálnak a másikban végbemenőkkel. A sokkal hosszabb időszakok alatt bekövetkező jelentős éghajlati változások esetében más tényezőkről, például a Milankovics által leírt pályaváltozásokról van szó.

– Létezik-e üvegházhatás, és mi okozza?

– Az üvegházhatás valós, okai elsősorban a vízgőz és a felhők. A szén-dioxid, a metán és a dinitrogén-oxid sokkal jelentéktelenebb tényezők. A szén-dioxid-kibocsátás megkétszereződése kevesebb mint 1 Celsius-foknyi felmelegedést okozna, szemben azzal a 3-4 fokos hőmérséklet-emelkedéssel, amit az uralkodó klímamodellek feltételeznek. Az emberek nem gondolnak bele abba, hogy az 1 Celsius-fok mennyire csekély, mert némely politikusok azzal riogatnak, hogy ha még fél fokkal melegebb lesz, minden „felforr”. Az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testülete (az IPCC) rendre hosszú, több ezer oldalas jelentéseket ad ki. Ezekből aztán általános összefoglalók készülnek, végül megszülik az egymondatos ikonikus nyilatkozatot. A meghatározó állítás már régóta az, hogy az éghajlatváltozás nagy részét, az 1970-es évek óta tartó felmelegedést az ember okozza. Nos, még ha a legnagyobb rész, akár a teljes felmelegedés az embertől ered is, akkor is csak az 1 Celsius-fok törtrészéről beszélünk.

– Mire épülnek ezek a modellek?

– E kérdésben Manabe Sukuró (Syukuro Manabe) és Richard T. Wetherald hetvenes években készült tanulmánya szolgáltatta a mentőötletet. A légkör rendkívül irreális egydimenziós modelljéből kiindulva úgy találták, hogy ha feltételezzük (minden alap nélkül), hogy a légkör felmelegedésével a relatív páratartalom állandó marad, az akkora pozitív visszacsatolást jelentene, ami a szén-dioxid hatását a kétszeresére, háromszorosára erősítené. Ez a pozitív visszacsatolás lett a klímamodellek alapja. Csakhogy a relatív páratartalom nem marad állandó. Létezik egy olyan elv (a Le Chatelier-elv), amely szerint hosszú távon a természeti rendszerek ellenállnak a változásnak, vagyis a visszacsatolásnak negatívnak kell lennie.

– A hetvenes években még globális lehűléssel riogattak.

– Eleinte valóban a széntüzelésű erőművekből kibocsátott szulfátaeroszolok által okozott napfény-visszaverődés miatti globális lehűléssel fenyegették az embereket, de akadt egy kis probléma.

– Éspedig?

– Az, hogy a lehűlés az 1970-es években véget ért, és átfordult melegedésbe. A felizgatott politikusok kétségbeesésükben nagyot csavartak a sztorin…

– Nevéhez fűződik az úgynevezett íriszhipotézis kidolgozása. Mi a lényege?

– Felfigyeltünk egy érdekes dologra. Felül vékony felhők, úgynevezett cirrusok (rostos-fonalas pehelyfelhők) szakadnak ki a gomolyfelhőkből, nagy áramlási tornyokat hozva létre. Ezek a vékony felhők nagyon érdekesen viselkednek, mert a hőmérsékletre nagyon érzékenyen reagálnak. Amikor melegebb van, összehúzódnak, amikor hidegebb, kitágulnak. Következetesen az üvegházhatású felmelegedés ellen dolgoznak, vagyis negatív visszacsatolásként működnek.

– Ez tehát összhangban van Le Chatelier elvével?

– Teljes mértékben. Az éghajlati rendszer erőteljesen szembeszáll az efféle kényszerekkel. A globális felmelegedéssel kapcsolatos aggodalmak azon a feltételezésen alapulnak, hogy a vízgőz, illetve a felhők változásai inkább erősítik a szén-dioxid hatását, nem pedig gyengítik. De épp fordítva igaz.

– Miben áll a szén-dioxid éghajlati szerepe?

– A Föld éghajlata jelentős változásokon ment keresztül, de ezek nem mutatnak bizonyítékot arra, hogy a szén-dioxid volna az ok. Az elmúlt 700 ezer év eljegesedési ciklusaira vonatkozóan az antarktiszi Vosztok kutatóállomáson a jégben mélyített fúrások fúrómagjaiból származó, úgynevezett proxi-, helyettesítőadatok a nagyon durva időbeli felbontás ellenére azt mutatják, hogy a lehűlés megelőzi a szén-dioxid-csökkenést. Annak bizonyítására, hogy a felmelegedés is megelőzte a szén-dioxid-növekedést, nagyobb időbeli felbontásra lenne szükség. Az viszont biztos, hogy a még régebbi múlt éghajlatváltozásaiban sem utal semmi a szén-dioxiddal való korrelációra. És még arról is elfeledkeznek, hogy a szén-dioxid létszükséglet, de szinte méregként kezelik.

– Mi történne, ha hirtelen lecsökkenne a légkörben a koncentrációja?

– Ha megszabadulnánk a légköri szén-dioxid hatvan százalékától, mindannyian elpusztulnánk. Nem volna szabad káros anyagnak, szennyezőnek kikiáltani. Nélkülözhetetlen a növények életéhez, hiányában megszűnne a fotoszintézis.

– Mi okozza a szélsőséges időjárást a Földön? A klímaváltozás számlájára írják a tornádókat, a földcsuszamlásokat, az erdőtüzeket, amelyekről naponta hallunk.

– A médiában mindennap történik valamilyen szélsőséges esemény. A valóság ezzel szemben az, hogy a klímaváltozás és az extrém időjárási előfordulások között még együttjárás sincs, nemhogy ok-okozati összefüggés.

– Mi lett a dekarbonizációs törekvések következménye?

– Az Egyesült Államok kormánya a kilencvenes évek elejére kötelezte el magát a jelenlegi narratíva mellett, jelentősen megnövelve a finanszírozást. Az energiaszektor egyike annak a néhány ágazatnak, amelyekben sok milliárd dollár forog. Tekintettel az energiaszektor méretére, minden újjáépítési (átszervezési) kísérlet, legyen az bármennyire szükségtelen és hatástalan, óriási lehetőségeket rejt a rövid távú haszonszerzésre. Dollármilliárdokat fordítottak az energiafordulatra, az energiarendszer átalakítására.

– Mit értek el vele?

– A szén-dioxid-koncentrációt a klímapolitikai intézkedések nem csökkentették. Semmit sem értek el, nem tudták megakadályozni ezt az állítólagos egzisztenciális fenyegetést. Ráadásul bármit teszünk az EU-ban vagy az angolszász országokban, annak nyilvánvalóan nem lesz hatása a globális kibocsátásra. Kínában és Indiában, továbbá az EU-n és az angol nyelvű országokon kívül mindenütt fosszilis tüzelőanyagokat használnak és szénerőműveket építenek. Ma ők a fő kibocsátók. Kína, India és Délkelet-Ázsia óriási hasznot húz mindebből. Ugyanakkor Afrika és Dél-Ázsia nagy része ugyanennek a klímapolitikának az áldozata. Annyit értek el, hogy elszegényítették az embereket és instabillá, kevésbé ellenállóvá tették a társadalmat.

– Mit vár Donald Trump elnöktől?

– Egyértelmű fordulatot. Már nem tartok attól, hogy eljutunk a nettó nulla kibocsátásig.