A déjá vu rémisztő ellentéte: amikor semmi sem ismerős többé
A legtöbben már megtapasztaltuk a déjà vu, azaz a „már láttam” élményét – de mi van a sötétebb ikertestvérével, a jamais vu-val, amikor a jól ismert világ hirtelen idegennek tűnik?
Ez a furcsa mentális állapot akkor jelentkezik, amikor olyasmit látunk, hallunk vagy érzékelünk, amit valójában jól ismerünk, mégis olyan, mintha most találkoznánk vele először. Egy arc, amit nap mint nap látunk, hirtelen idegenként hat. Egy szó, amit egész életünkben helyesen írtunk le, hirtelen értelmetlenné válik. A tudósokat régóta foglalkoztatja ez a jelenség, de csak nemrég sikerült mesterségesen előidézni. Akira O’Connor és Christopher Moulin pszichológusok arra kérték kísérleti alanyaikat, hogy ismételjenek el egy-egy szót – akár 30-szor is – és sokan közülük azt jelezték: a szó elvesztette jelentését, mintha soha nem is létezett volna. A kutatók ezért elnyerték az Ig Nobel irodalmi díjat is – és véletlenül megismételték egy 1907-es kísérlet eredményeit.
Az egyik résztvevő így írta le élményét:
„Olyan volt, mintha már nem is én irányítanám a kezeimet… A szó egyszerűen elvesztette az értelmét. Mintha valaki becsapott volna, hogy ezt valóban jelentéssel bír.”
A „jamais vu” érzés tehát nem memóriazavar, hanem sokkal inkább egy rövidzárlat a megszokás és az észlelés között.
A valóság próbája – Az agy egyik legtrükkösebb játéka
De miért csinálja ezt az agyunk? A kutatások szerint a jamais vu akár hasznos is lehet: egyfajta mentális „vészfékként” működhet, amely segít kizökkenteni minket az automatizmusból. Amikor valami túlságosan rutinszerűvé válik, az agy jelez: ideje újra figyelni. A halántéklebeny – különösen az epilepsziás vagy migrénes embereknél – gyakrabban generál ilyen élményeket, és érdekes módon a fiatalabb korosztály is gyakrabban számol be jamais vu-ról, mint az idősebbek. Ez nem betegség – hacsak nem jelentkezik túl gyakran és más tünetekkel együtt –, inkább a tudat működésének természetes velejárója.
A jamais vu rávilágít arra, milyen finom határok választják el az ismerőst az idegentől, az automatikust a tudatostól. Ez a zavarba ejtő, néha nyugtalanító érzés valójában agyunk kivételes alkalmazkodóképességéről árulkodik. Talán legközelebb, amikor ránézel egy ismerős szóra vagy arcra, és idegennek tűnik, ne ijedj meg – lehet, hogy csak az elméd próbálja újraértelmezni a valóságot. És ez nem hiba – hanem a tudat egyik legizgalmasabb trükkje.
