Fotó: ShutterStock/pathdoc
Hirdetés

A listán szintén új betegség a diabétesz, a 9. helyre került 2019-ben. A cukorbetegség okozta halálesetek száma 70 százalékkal emelkedett 2000 óta, és elérte az 1,5 milliót.

A magasabb jövedelmű országokban az Alzheimer-kór és a demencia más formái a vezető halálokok között a második helyre kerültek. Az európai régióban az ilyen betegségek következtében elhunytak száma a 2000-es 158 ezerhez képest 2019-ben már 497 ezer volt.

Idén már több mint 1,5 millió ember hunyt el világszerte a koronavírus okozta betegségben is. Ha a többi halálok idén is olyan arányban követel életeket, mint 2019-ban, akkor a Covid-19 a hetedik helyre kerülhet a leggyakoribb halálokok 2020-as tízes listáján – fejtette ki a WHO szóvivője.

A szívbetegségek ugyanúgy, ahogyan az elmúlt 20 évben, ezúttal is az első helyen álltak. 2019-ben csaknem kilencmillió ember halálát okozta világszerte szívbetegség, mintegy kétmillióval több emberét, mint 2000-ben. Összességében a világban történt halálesetek 16 százalékáért felelnek.

Az európai régióban a szívbetegségek okozta halálesetek száma az elmúlt két évtized alatt 15 százalékkal 2,16 millióra csökkent 2019-ben.

A szívbetegségek után sorban a leggyakoribb halálok az agyvérzés, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, az alsólégúti fertőzések, az újszülötteknél jelentkező komplikációk, a légúti, hörgő- és tüdődaganatok, az Alzheimer-kór és más demenciabetegségek, a hasmenéses betegségek, a diabétesz és a vesebetegség.

Korábban írtuk

A tíz leggyakoribb halálok a világszerte bekövetkezett 55,4 millió haláleset 55 százalékát okozta.

Az emberek 2019-ben világszerte átlagosan hat évvel éltek tovább, mint 2000-ban: 73 év volt az átlagéletkor. Az európai régióban a várható élettartam 72,5 évről 78,2 évre növekedett.

A legnagyobb előrelépés a WHO adatai szerint az újszülötteket érintő betegségek esetében következett be: 2000-ben még 3,2 millió újszülött halt meg ezek miatt, 2019-ben lényegesen kevesebb, mintegy kétmillió.

A hasmenéses betegségek következtében is kevesebben hunytak el: míg 2000-ben 2,6 millióan, addig 2019-ben 1,5 millióan.

Míg 20 évvel ezelőtt a tíz leggyakoribb halálokból hat fertőzőbetegség volt, az elmúlt évben csupán három került fel a tízes listára – a WHO ezek közé sorolja az alsólégúti fertőzéseket, a hasmenéses megbetegedést és az újszülötteknél fellépő komplikációkat.

Míg az AIDS 2000-ben még a nyolcadik leggyakoribb halálok volt, 2019-ben a 19. helyre esett vissza. A tuberkulózis a 7-ről a 13. helyre került.