Hazánk eredményei méltán keltettek érdeklődést és elismerést a tudomány területén. Miért ne lehetne Magyarország egy általános ökofejlődési mozgalom zászlóshajója? Magyarország geopolitikai helyzete a magyar ember hagyománytisztelő tűrőképessége, természet- és vendégszeretete lehetővé tenné ezt.

Pálvölgyi Tamás, Nemes Csaba, Tamás Zsuzsanna szerkesztésében, a Tertia Kiadó gondozásában jelent meg a Vissza vagy hova (Útkeresés a fenntarthatóság felé Magyarországon) című, hatvanszerzős kötet, amely a felsorakoztatott gondolatokkal és példákkal közelebb vihetik az olvasót ahhoz a nagyon fontos tudáshoz, hogy miként vihető át a fenntartható emberi fejlődés értékrendje a mindennapi életbe.

Kiszel Vilmos csillagász, bolygófelszín-kutató az élet méltóságáról és minőségéről elmélkedik. A teljes értékű, egészséges élet feltételei már ma is csak az emberiség egy töredéke számára biztosíthatók. Mit tehet az egyszerű magánember annak érdekében, hogy ez ne így legyen, látva az összefüggések bolygóléptékű szövedékét és abban az egyén nyomasztó kényszerpályáit és kiszolgáltatottságát? Gyakorlati teendőként azt ajánlja a szerző, hogy tanuljunk meg saját erőforrásainkra alapozva élni.

Az emberi terjeszkedés okozta területfoglalás az ökológiai rendszerek károsodásával jár, előbb-utóbb a pusztulás lehetőségét is felveti. A fajokban igen gazdag őserdők pusztítása különösen súlyos kérdés, de nem dicsekedhetünk a mérsékelt övi erdők állapotával sem. A kémiai forradalom termékei: a sok millió szintetikus vegyület és azok melléktermékei, a nem szelektív gyomirtókkal történő élőlényirtás, a táplálékláncban felhalmozódó szermaradványok változatos károsító hatásai jelentősen súlyosbítják a Föld környezeti állapotát – írja Nemes Csaba meteorológus-ökológus. A „gondolkozz globális léptékben és cselekedj helyben” szlogen felveti az állami és helyi szintű döntéshozók felelősségét. A környezetvédelmi problémák megoldása terén a kormány számára alapvető feladat a megfelelő jogi és hatósági keretek kidolgozása és működtetése, a kellő mértékű állami költségvetési források előteremtése – hívja föl a figyelmet Nemes Csaba. (A fentiek „falra hányt borsónak” tűnnek, hiszen hazánkban szinte csak arra tudunk példát hozni, hogy mennyire nem fordít a kormány kellő figyelmet a környezetszennyezésre. Gondoljunk az illegális szemétlerakókra, a veszélyes hulladékok hanyag kezelésére, a szemétégetők hiányára, a környezetszennyezők büntetésének elhúzódására, az ellenőrzés hiányára és főleg az erre az ágazatra fordított (előirányzott) pénzösszeg csekélységére a feladatokhoz képest. Arról már nem is szólva, hogy szakemberek hiányában a kérdéshez alig konyító pártkatonák kerülnek döntési helyzetbe; vonatkozik ez a tárca vezetőjére is.)

A stratégiai tervezés nem a harmadik évezred találmánya, és nem is a környezettudományok vagy fenntarthatósági elméletek műhelyeiből ered – írja Pálvölgyi Tamás meteorológus és Mozsgai Katalin környezetmérnök. A környezetvédelemben alkalmazott stratégiai tervezés lépcsőit hat pontban mutatják be: helyzetértékelés, értékrend, problémák és értékek azonosítása, prioritások és célok kitűzése, végrehajtás és hatások, valamint a következmények elemzése.

Meskó Attila geofizikus, környezetkutató a tudomány szerepét és a tudósok felelősségét taglalja. Véleménye szerint még mindig keveset tudunk a Föld fizikai és biológiai rendszereinek – légkör, talaj, óceánok, bioszféra – működéséről. Példának az üvegházhatást hozza, amelynek következménye az átlagos hőmérséklet növekedése. Utóbbit nemcsak a meteorológiai mérések bizonyítják, de az Északi- és Déli-sarkvidékek jegének olvadása és a glecscserek visszahúzódása vagy teljes eltűnése is. Az Északi-sarkon a jég már mintegy 40%-kal vékonyabb, mint 30 évvel ezelőtt. A változások átrendezhetik az Atlanti-óceán áramlatait, közöttük az Európa északnyugati részét melegítő Golf-áramlatot, ezért egyes területek – így Európa is – jelentősen lehűlhetnek. A tudósok felelőssége – írja Meskó Attila – nemcsak az, hogy megismerjék, leírják a folyamatokat, nemcsak az, hogy új eljárásokat dolgozzanak ki az ipar, mezőgazdaság, közlekedés, energetika fenntartható működtetésére, de mindezt meg is kell értetniük, el kell fogadtatniuk a döntéshozókkal és a társadalommal.

Talán a legfigyelemreméltóbb esszét Ángyán József, a „környezettudományok” egyetemi tanára, Ónodi Gábor építészmérnök és Podmaniczky László agrármérnök jegyzi. Fenntartható mezőgazdaság, élő vidék című esszéjükben a Magyarországon meghatározó ágazat jövőjét vetítik elénk. Igen szemléletesen tesznek különbséget az „agrobiznisz” és az „agrikultúra” között. Az előbbi iparszerű, egydimenziós termelést takar, az utóbbi a fenntarthatóság elvein alapuló többfunkciós mezőgazdálkodást. Ha a magyar vidék és agrárium érdekeit szem előtt tartó agrárfejlesztést akarunk megvalósítani, akkor a többfunkciós gazdálkodási modellnek megfelelő megoldásokat kell alkalmaznunk – vélekednek a szerzők. Az európai felismerések összegződése környezetéhez alkalmazkodó, többfunkciós mezőgazdasági modellt körvonalaz. Az EU-ban zajló várható agrár-, környezet- és vidékpolitikai átrendeződés, az ehhez való alkalmazkodás számunkra csak akkor lehet előnyös, ha az agrár-környezetgazdálkodás előmozdítása a mezőgazdaság támogatásában prioritást élvez – összegzik az esszé írói.

Csak szemlézni tudtunk a hatvan (!) szerzőt fölvonultató, a hazai könyvkiadás páratlan vállalkozásából. A fejezetek alkotói személye és szakmai értékrendjük alapján más és más megvilágításból elemzik a fenntartható fejlődés esélyeit, buktatóit, mutatják be azokat a fenntarthatóság felé megtett példaértékű magyar lépéseket, amelyek méltán tarthatnak számot a hazai vagy akár a nemzetközi közvélemény érdeklődésére. Jó lenne, ha mindenkinek a polcán lenne ez az okos kis kötet, részben, hogy megismerjék egymás gondolatait, részben, hogy ötleteket merítsenek.

Nagy értéke a kötetnek, hogy bevezetőjét az a M. S. Swaminathan írta, aki az indiai fenntartható mezőgazdaság (Zöld forradalom) tudományos vezetője. Munkásságát az egész világon elismerik, az idén harmadszor jelölték Béke Nobel-díjra, a Time Magazin pedig a XX. század legnagyobb hatású személyiségei közé sorolja Mahatma Gandhi, Rabindranath Tagore mellett. Ugyancsak a Tertia Kiadó gondozásában jelent meg Erdélyi András Aki napfényt arat című kötete, aki a „modern Gandhi”-ról, Swaminathanról írt kötetet. Erdélyi András a professzor személyes meghívására heteket töltött a tudós laboratóriumában. A kötet első kézből ad információt a tudománytörténet, a tudománypolitika és a világpolitika egyik legfontosabb eseményéről, az indiai Zöld forradalomról, amely hetvenmillió embert mentett meg az éhhaláltól. Ez jó példa volt az igazi fenntartható fejlődésre, ezt kellene követni.