Az ember ősidők óta próbálkozik az időjárás befolyásolásával – gondoljunk a természeti népek esőcsináló varázslataira és táncaira –, de nem sok eredményt értek el. Az első sikeres időjárás-módosító beavatkozás 1946-ra tehető, amikor a General Electric New York-i laboratóriumában kidolgoztak egy hatásos „esőcsináló” technikát. Nevezetesen, ha a felhőket széndioxid-hóval (szárazjég-őrlemény) bombázzák, akkor olyan magvak jönnek létre, amelyek körül megfagyhat a víz. Később módosítottak a technikán, és szárazjég helyett ezüst-jodidot használtak góckialakításra. Ezt a módszert ma is alkalmazzák száraz éghajlatú – és módosabb – országokban. A pekingi olimpia előtt és alatt Kína is bevetett hasonló technológiákat. Az ázsiai szuperhatalom egyébként is élen jár – különösen Mao Ce-tung 1950-ben kiadott irányelvei óta – a „természet megszelídítésében”.

Náluk folyik a világ egyik legnagyobb időjárási programja. Évente 9-16 milliárd forintnyi jüant költenek erre, 32 ezer embert foglalkoztatnak, hogy üzemeltessék a 32 különlegesen fölszerelt repülőgépet, a hétezer légvédelmi ágyút és az ötezer rakétakilövőt. A kínai meteorológiai szolgálat tisztviselői szerint segítségükkel 1999 és 2006 között 250 milliárd tonnányi pluszcsapadék hullott az országban, ami félmilliárd ember vízigényének fedezéséhez elegendő (a lakosság száma 1,3 milliárd). A kínai időjárás-módosítók szerint ismernek módszereket, amelyekkel meg lehet szabadulni a ködtől, a jégveréstől, elterelhetők a villámok, sőt még a hurrikánok földet érését is megakadályozhatják. Az ország 34 tartományából szinte mindegyikben működik saját időjárás-módosító iroda, és a 2900 megye kétharmadában van önálló esőcsináló iroda.

Azt hihetnénk, hogy Kína megoldotta a Föld éghajlatváltozásának problémáit, csakúgy, mint annak idején a Szovjetunió a folyók folyási irányának megfordítását (Davidov-terv) vagy a fagyálló gyümölcsöket (Micsurin). Ugyanakkor a tények azt bizonyítják, hogy az időjárás módosítása még ma is gyermekcipőben jár. Ausztráliától Amerikáig foglalkoznak valamilyen szinten esőcsinálással, amivel nagyjából tíz százalékkal lehet megnövelni bizonyos típusú felhők csapadékleadását. Természetesen mindehhez felhő is kell, no meg sok pénz.

Így az időjárás megváltoztatása csak jámbor óhaj marad, kénytelenek vagyunk alkalmazkodni ahhoz, amit földgolyónk jelenleg nyújtani tud, a globális fölmelegedéshez (egyesek szerint lehűléshez). Akármelyik elmélet igaz, az emberiségnek föl kell készülni a változásra. Elsősorban a környezetszennyezés csökkentésével, mert az rendkívül meggyorsítja a káros folyamatokat. Akik még kételkednek a földi éghajlat változásában, nézzenek bele az élővilágot sújtó, fajkihalást és magatartásbeli változásokat összegző szakmunkákba.

Az Élő Bolygó Mutató statisztika szerint a legdrámaibb veszteségek a trópusokon jelentkeznek, ahol a szárazföldi gerinces fajok populációja átlagosan 46 százalékkal lett kisebb, mint például a mérsékelt övi fajoké. A legnagyobb pusztulás a tengeri gerincesek között tapasztalható. Mindössze tíz év alatt, 1995 és 2005 között 28 százalékkal csökkent a fajok száma. A legsúlyosabban fogyatkozó fajok között szerepel a kardhal, a csipkés pörölycápa és a kínai Jangcéban élő folyami delfin, ami valószínűleg az utóbbi években halt ki.

A nemzetközi jelentés másik mutatója az ökológiai lábnyom, ami annak a számszerűsítése, hogy mekkora igényeket támaszt egy ember, egy állam vagy akár az egész emberiség a természeti erőforrásokkal szemben. Megrázó adatok szerint az emberiség ökológiai lábnyoma 1961 és 2003 között több mint háromszorosára nőtt, és a ’80-as évek elején haladta meg először a Föld eltartóképességét, biokapacitását. A legfrissebb összesítések 2003-ból állnak rendelkezésre, abban az évben a teljes emberiség globális ökológiai lábnyoma 25 százalékkal volt nagyobb, mint a bolygó biokapacitása.

Hogy a fentiek nemcsak a pánikkeltést szolgálják, igazolják azok a megfigyelések, amelyek megdöbbentően jelzik: beteg a Föld és nem gyógyítják. A globális fölmelegedés miatt egyre több élőlény kénytelen elhagyni eredeti élőhelyét és hűvösebb vidékre költözni. Brit kutatók az Északi-tengerben élő, fenéklakó halakat tanulmányozták. A víz hőmérséklete az aljzaton az elmúlt 25 évben 1,6 Celsius-fokot emelkedett. A megfigyelt halak ezért mélyebb vizet kerestek maguknak, hogy továbbra is a megszokott hőmérsékleten élhessenek. Ez a „függőleges” vándorlás nagyon hasonlít ahhoz, ahogy az alpesi fajok magasabbra helyezik életterüket a hegyekben. Amint a megkívánt hűvös hőmérséklet a hegycsúcs fölé kerül, az említett élőlényeknek szó szerint elfogy az életterük. Madagaszkáron 1993 és 2003 között több mint harminc kétéltű és hüllőfajt vettek számba, amelyek mind magasabbra húzódtak. Egy amerikai nemzeti parkban két év alatt számos rágcsálófaj tette át magasabbra élőhelyét.

Nemcsak az állatok képesek vándorolni a meleg elől. Francia kutatók figyelték meg, hogy az 1985-ös évet követő két évtizedben tízévenként harminc méterrel tolódott fölfelé a megfigyelt növények élőhelye; a jobb körülmények közé hullott magok biztosabban kicsíráztak. Leggyorsabban a lágyszárúak, a leglassabban a fák „haladtak” fölfelé. Jó indikátora a vizek állapotának az algák szaporodása. A Balti-tenger egyike a világ legszennyezettebb vizeinek, mert a hajók és a kompok szennyvizüket a tengerbe ürítik. A benne lévő nitrogén- és foszfortartalmú vegyületek pedig elősegítik az algák káros mértékű elszaporodását.

A kékeszöld algák tömeges jelenlétét a „vízvirágzás” jelzi, emellett néhány algafaj az emberre is veszélyes. A Balti-tenger bizonyos partjain ezért nem ajánlják a fürdést. Amikor az algák elpusztulnak, lesüllyednek az aljzatra és bomlásukkal sok oxigént vonnak ki a vízből; így alakulnak ki az úgynevezett halálzónák. A világ legnagyobb halálzónái közül hét a Balti-tengerben található, de nagyobb területek vannak a japán partoknál, a Mexikói-öbölben, a Fekete-tengeren és az Adrián. Ezekben a foltokban kevés az oxigén és a napfény, így a növények és a halak nem szaporodnak, a tér élettelenné válik.

A klímaváltozási modellek már jó ideje jelezték, hogy a globális éghajlatváltozás elsősorban a sarkvidékeken jelentkezik. Nem meglepő, hogy ezeken a területeken figyelik leginkább az állatok viselkedését. A legnagyobb figyelmet az Északi-sarkvidék nagyragadozója, a jegesmedve kapta: élőhelyének rohamos fogyatkozása nyomán a faj mára a messzi északon honos állatok pusztulásának jelképévé vált. A jegesmedvéket a Nemzetközi Természetvédelmi Unió a sérülékeny fajok közé sorolta. (Három veszélyeztetettségi kategóriát használnak: kritikusan veszélyeztetett, veszélyeztetett és sérülékeny).

A jegesmedve védettsége fontos kérdés a faj fennmaradása szempontjából. Bolygónkon jelenleg 20-25 ezer jegesmedve él, egynegyedük az USA területén. Az állatok élőhelye 1970 óta a fölmelegedés okán húsz százalékkal zsugorodott, és az előrejelzések szerint a század közepére elvesztik életterük 42 százalékát; ekkorra a jegesmedvék kétharmada az északi jégolvadás miatt kipusztul.

Az Arktisz fagyott világában kétféle jégformát különböztetnek meg: az egyik a szezonálisan elolvadó, majd újra megfagyó, a másik az állandó jégtakaró. Az utóbbi a Jeges-tenger központi része, az előbbi a peremterület és a medvék birodalma. A 2007-es év a szezonális olvadás szempontjából negatív rekordot döntött, az Északi-sarkvidék elvesztette jégmennyiségének közel negyven százalékát; a korábbi 5,5 millió négyzetkilométerről 3 millió négyzetkilométerre csökkent. A jegesmedvék elsősorban húsevők, fő táplálékuk a gyűrűsfóka. A vemhes nőstényeket táplálékuk a jégtáblákhoz köti, ám minden ősszel nagy távolságokat tesznek meg, hogy a biztonságos szárazföldön hozzák világra bocsaikat. Mára az olvadás miatt 168 km-rel többet kell gyalogolniuk, mint harminc évvel ezelőtt, hogy elérjék a partokat.

Hankó Ildikó

A Biológiai Sokféleség Egyezmény

Az ENSZ 1992-ben Rio de Janeiróban rendezett Környezet- és Fejlődés Konferenciáján (United Nations Conference on Environment and Development, UNCED) számos globálissá vált környezeti problémáról folytak tárgyalások. Ekkor született meg többek között a Biológiai Sokféleség Egyezmény, amelynek célkitűzése a Föld biológiai sokféleségének megőrzése, a természeti erőforrások fenntartható használata, a genetikai erőforrások hasznosításából származó előnyök igazságos és méltányos elosztása, technológiák átadása és pénzeszközök biztosítása. Az egyezményt Magyarország is aláírta.