A halál órája
Vannak órák, amelyek nem ketyegnek – mégis pontosabban mérik az időt, mint bármely ember alkotta szerkezet. A természet egyik ilyen láthatatlan időmérője a radioaktív szén, amely minden élőlényben jelen van, és haláluk után is tovább számolja a perceket.
A második világháború idején egy amerikai kémikus, Willard Libby egy olyan jelenség nyomába eredt, amely örökre megváltoztatta a tudományt. Libby felismerte, hogy ha a természetben is létezik radioaktív szén izotóp – a később híressé vált szén-14 –, akkor annak lassú bomlása alapján meg lehet határozni, mikor pusztult el egy növény, egy állat vagy akár egy ember. A hipotézist szokatlan módon próbálta igazolni: Baltimore városának szennyvizét vizsgálta, mert úgy gondolta, ott kell lennie a bizonyítéknak.
Igaza lett.
A szén-14 egy különleges izotóp, amely a Föld légkörében folyamatosan keletkezik, amikor a kozmikus sugárzás nitrogénatomokat alakít át. Az így létrejött atomok gyorsan oxigénhez kötődnek, és radioaktív szén-dioxid formájában kerülnek a levegőbe. A növények a fotoszintézis során ezt magukhoz veszik, az állatok és az emberek pedig megeszik a növényeket – így az minden élőlényben jelen van. Amíg az élő szervezet lélegzik, táplálkozik, folyamatosan megújítja a szén-14 készletet.
Ám a halál pillanatában új időszámítás kezdődik: a szén-14 bomlani kezd, és a megmaradt mennyiségből visszaszámolható, mikor ért véget az élet.
Libby első mérései a baltimore-i szennyvízben kimutatott metánnal bizonyították, hogy az izotóp valóban megtalálható a természetben. Később a módszerével meg tudta határozni például a Holt-tengeri tekercsek, illetve egy négyezer éves egyiptomi hajó korát is. 1960-ban ezért a felfedezéséért Nobel-díjat kapott.
A szénizotópos kormeghatározás azóta számtalan tudományterület nélkülözhetetlen eszköze lett. Az Oxfordi Egyetem munkatársa, Rachel Wood szerint ez a technika forradalmasította az archeológiát, mert lehetővé tette, hogy különböző kultúrák és korszakok egymáshoz viszonyított idejét pontosan össze lehessen vetni. Mint mondta, a vizsgálatokat ma már rendkívül érzékeny berendezések végzik, amelyek akár egyetlen milligrammnyi anyagból is képesek meghatározni a kort, legyen szó emberi csontokról, pergamentekercsről vagy éppen megkövült denevérvizeletről.
A módszer ugyanakkor a klímakutatásban is nélkülözhetetlen. Tim Heaton, a Leedsi Egyetem professzora szerint szén-14 adatok segítségével a kutatók pontosabban megérthetik, hogyan változott a Föld éghajlata az elmúlt évezredekben, és ez segíti a jövőre vonatkozó előrejelzéseket is.
